Aktuális

Saját okulásomra gyűjtöttem össze ezeket a bölcsességeket, mondásokat, aforizmákat és aranyköpéseket, amelyek közül egyik-másik a sajátom. A többit csak úgy hallottam, vagy olvastam valahol. Némelyiket nagy emberek szellemes idézeteiből „fordítottam le" golfozós hasonlattá. Remélem megbocsájtják nekem. Jó szórakozást!

 

18 szakaszon át nem szóltam a flight-társaimhoz, nem akartam félbeszakítani őket.
35 év az a kor, amikor fejben már megvan a golf, de a tested kezd éppen szétesni.
A 18 szakaszon önmagad is beutazod.
A 36 hendikepes golfozó swingjének is van stílusa, sőt minden nap másik.   
A babonaságban nem szabad hinnie a golfozónak, mert különben balszerencsét hoz.
A bajnokgolfozó egyszer marad alul, a gyáva ezerszer.
A bajnoknak egyszerű a dolga, annyi ütésből kell teljesítenie a 18 szakaszt, amennyivel megnyeri a versenyt!
A balszerencse csak annak a labdáját rejti el, akinek a jószerencse már többször kipattintotta a fák közül a fairwayre.
A bánatos golfozónál sosem tudni, hogy vele történt valami rossz, vagy mással valami jó.
A barátokkal való golfozásra várni nem kisebb öröm, mint velük golfozni.
A barátságos golfozó az, akitől ha megkérdezed, hogyan játszott és elmeséli.
A bátortalanul golfozó gyerek mögött mindig van egy szigorú szülő!
A becsületes golfnadrágnak nincsen zsebe!
A becsületes golfozó labdája előtt nincs akadály!
A becsületes játék az, amikor szabályosan golfozol, pedig senki sem látja.
A biztosító szerint nem a golfozó, hanem a klub a hibás, ha valakit fejen talál a labdája.
A bogey chipben az is jó, hogy nem untatok senkit a putt-jaimmal.
A boldogság a golfpályán a tökéletesség elérése.
A bölcs golfozó az, aki meg tudja állni, hogy ne mondja ki minden tapasztalatát.
A budapesti golfozó vagy a driving range-n vagy a dugóban ácsorog.
A caddie-m mindenkinek azt mondja, hogy jobban puttol nálam, miközben pont az ő tanácsai miatt nem megy a gurítás.
A céltalan golfütésnek nem kedvez a szél.
A cukrász a selejtet porcukorral takarja be, a kőműves habarccsal, a golfozó pedig divot-tal.
A csaló golfozó boldogtalanná válik, ha kizökkentjük megszokott játékából.
A csaló golfozónak a büntetése nem az, hogy nem játszanak vele szívesen, hanem az, hogy ő nem tud senkivel sem szívesen játszani.
A csaló kis előnyt szerez, és nagy veszteséggel bír.
A csaló mindig jól tudja a szabályokat!
A csalódás a golf szülőanyja!
A csapatmunka az, ha mást csinálok, mint amit a caddie-m mond.
A cselekedeteket csak Isten ítéli meg a szándék szerint, a golfban az eredmény határozza meg, hogy pokol vagy mennyország.
A csinos golfozó nő mögött a driving range-n mindig szorgalmas férfiak gyakorolnak.
A csönd nem csupán a golfpálya hangja, hanem a golfozó legbenső szükséglete.
A demokrácia a női golfklub életének irányítására a legrosszabb forma és nagyon időigényes.
A driver a golfpálya határait átalakító szerkezet.
A driver, egy határozottabb fellépésű fairway-wood.
A driverütés azon ritka dolgok egyike, hogy minél messzebbről nézzük, annál nagyobbnak látszik.
A fairway mindig jó hosszú, de nem elég széles.
A fairway-en olykor elbizonytalanodom, ha szembe játszanak velem, hogy jó lyuk felé ütök?
A fájdalom egy olyan ajándék a golfpályától, ami emlékeztet, hogy golfozol.
A fanatikus golfozó Mach play-t játszik, az okos Stableford-ot.
A fejlődésed hatékonyságának mutatója a HCP. Az edzésekre költött pénzed elosztod az év során elért ütésszám javulásoddal. Ha negatív értéket kaptál, akkor tudod a Hiábavaló Célok Pénzért összegét.
A feledékenység az utolsó reménye a sokat ütő golfozónak a green-ről lesétálva.
A figyelmes tanítvány valami máson gondolkodott el.
A fontolgatással elmúlik az érzés.
A Föld a Naprendszer golfpályája. Úgy alakúlt ki, hogy vannak rajta víz és homokakadályok. Ha OBI-t akarsz ütni, akkor a labdádnak 11 km/s sebességgel kell repülnie.
A globalizáció a golfot nem érinti! Legfeljebb a klubházakban az étlap az angol mellett valamilyen egzotikus nyelven is fel van tüntetve.
A golf a legridegebb emberek lelkét is közelebb hozza a szenvedéshez.
A golf a némát is megtanítja káromkodni!
A golf akkor is élvezhető, ha nem tudunk jól ütni és a szabályokat is csak felületesen ismerjük.
A golf alapjait akár könyvekből is meg lehet tanulni. A golfoktatás legfontosabb értéke az a tréning, amivel megtanít eligazodni az összefüggések között.
A golf attól szép, hogy bárkivel bármikor bármi megtörténhet. És attól rossz, hogy velem megtörténik.
A golf az a nyelv, amelyen a tanítvány az edzésen hallani, a pályán pedig látni tud.
A golf az a sport, ahol a változatosság nem mindig gyönyörködtet.
A golf az élet titkainak megfejtője és titkait megtartja magának.
A golf az embernek barátokat szerez.
A golf az, amikor pénzszórási szokásainkat egy mederbe tereljük.
A golf azért életprogram, mert egy életre szóló megoldhatatlan feladatot kapsz vele.
A golf azért nem olimpiai sportág, mert itt csak a győzelem a fontos.
A golf csak látszólag egy labdajáték. Igazából egy önismereti vetélkedő, ahol a logikus felünk küzd az érzelmi felünkkel. A racionális döntéseinket előítéleteink, hiúságunk és büszkeségünk kérdőjelezi meg.
A golf csökkenti a rákos megbetegedések veszélyét. Főként azért, mert nehéz rákban megbetegedni halálos szívinfarktus vagy agyvérzés után.
A golf egy emberi dimenzió.
A golf egy olyan hatodik érzék, amely nélkül nincs értelme a további ötnek.
A golf egy olyan szenvedély, amelynek a fizetsége egy virtuális szám, az ütéseid összege.
A golf egy semmihez sem hasonlítható érzés. Talán mások golfjához egy kicsit.
A golf egy tökéletes elfelejtése mindennek, ami a golfpályán kívül van.
A golf értékét a nehézségek adják. A rövid és széles fairwayek, a lapos és sima greenek, a bunkerek és vízakadályok hiánya megfosztana minket a varázslattól.
A golf feltalálása óta a golfozók legjobb edzője a szenvedés.
A golf folyamatos harc. Az első kilenc lyukon az éhséggel, majd a forduló büfé után a hátsó kilenc szakaszon az álmossággal.
A golf folyamatos tanulás, és az egyik tantárgy, amit meg kell tanulnunk: az emberi kapcsolatok.
A golf gyakorlása sokszor unalmas a driving rangen, de a gyakorlás nélküli golfjáték idegesítően izgalmas tud lenni a golfpályán.
A golf kedveli a véletlent és a véletlen is a golfot.
A golf maga lehet csak az orvossága annak a sok bajnak, amit okoz.
A golf megadja egy perc alatt, amit hosszú évek edzéseivel te adtál neki.
A golf mindent helyettesít, de a golfot nem pótolja semmi.
A golf nagyon tud fájni, de ha megszabadulnánk tőle, az még jobban.
A golf nem a legfontosabb dolog az emberek életében, de mindenre hatással van, ami egy golfozónak fontos.
A golf nem az élet teljessége, csak egy részének idealizált realitása!
A golf nem egyéb, mint egy jó tanács az életvezetéshez. Semmi sem kötelező, de érdemes betartani.
A golf nevetségesen könnyű sport. Az ütéseidet négy izom koordinálja, a nevetésed negyvenkettő.
A golf örömei mindig arányban állnak a rossz játékunktól való félelemmel.
A golf sohasem csábít senkit a csalásra, kivéve azt, aki maga kíván elcsábulni.
A golf sokak számára ösztönzés, hogy ne legyenek otthon.
A golf szabályai kibírják a kételkedést - sőt megtanulásuk igényli is. A magolás csak olyasmihez kell - de ahhoz nagyon-, ami nem érdekel.
A golf szabályairól nem érdemes vitát nyitni.
A golf szabályait az alkotmánybíróság és a pápai zsinat sem tudja megváltoztatni, egy-két zöldfülű mégis próbálkozik.
A golf szenvedély nélkül csak egy drága hobbi. Viszont a nem olcsó hobbik közül a legdrágább!
A golf szépségével nem jár együtt a becsületes játék, de a becsületes játék a golf szépségével jár együtt.
A golf tanulása során a célok háromnegyede sosem valósul meg, a megvalósult célok többsége pedig nem hoz komoly eredményt, ha csak a driving rangen gyakorlunk, ahelyett hogy golfoznánk a pályán.
A golf technikai fejlődése során először a golfpályát találták fel.
A golf ugyanolyan, mint a gyeplabda. Csak nem két kapura játsszák, csak nem csapatsport, csak nem egy ütővel űzik. Egyébként hasonlít.
A golf versenyek nélkül olyan, mint a hullámvasút hullám nélkül.
A golfaforizmáknak nincs poénja, megjegyezhetetlenek és amúgy is mindenki ismeri őket.
A golfbajnokság csak szerencse dolga, kérdezzetek meg egy második helyezettet.
A golfbajnokság előtt valamennyien egyformán szerencsések vagyunk, de utána egyformán szerencsétlenek.
A golfbajnokságban a győzelmet nem hajszolni, hanem vonzani kell!
A golfban a gondolkodás a legkeményebb sport.
A golfban a hülyeségért nem jár handicap.
A golfban a komoly tapasztalat, sok szenvedéssel jár.
A golfban a sikert nem a magától értetődő események logikai sorrendje jelenti.
A golfban a szerencse vak és az edző is ilyenkor behunyja a szemét.
A golfban a tapasztalat csak a beállások, a lendítések, az ütőfajták és az ütések variációs számát növeli a megjegyezhetőnél többre.
A golfban a terv csupán édes álom, ha nem fajul azonnal kemény edzéssé!
A golfban a véletlen is te vagy.
A golfban akár hetven évig tanulhatunk, mégis tudatlanul halunk meg.
A golfban az a boldogság érzése, amikor csak úgy érzelem mentesen elvagyunk.
A golfban az a jó stratégia, ha a meglévő eredményed nem adod fel egy jobb reményében.
A golfban az a szabály, hogy nincs kivétel!
A golfban az intuíció legalább ötszáz éves nem gondolkodás eredménye.
A golfban azért határozták meg a játékidejét a szakaszoknak, hogy ne legyen időd azon töprengeni, mennyire érzed nyomorúságosan magad.
A golfban csak egy győztes van és a mezőny.
A golfban csak kétféleképpen lehet győzni, ha te vagy a legjobb, vagy a többiek rosszabbak nálad.
A golfban elégséges cél, ha arra törekszünk, hogy semmi sem érjen minket váratlanul.
A golfban fontosabb a képzelőerő, mint a birdiebook.
A golfban is a szelektív összpontosítás a siker kulcsa. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a játék melyik elemében a legjobbak képességeink. Azt kell gyakorolni, mert eredményeinket azzal érjük majd el.
A golfban is fontos, hogy az ütő melyik végén vagy. Jobb, ha ütsz, mintha ütnek.
A golfban is kevesebb lett a pénz. A legújabb golffelszerelés még nincs meg mindenkinek, de nemsokára meg lesz.
A golfban is rengeteg olyan kütyüt vesznek meg az emberek feleslegesen sok pénzért, amelyek révén menekülni akarnak a gondolkodás fáradalmai elől.
A golfban is úgy volt, hogy mindenki tudta, hogy bizonyos ütésszám alatt nem lehet játszani, mígnem jött valaki, aki erről nem tudott, és megütötte.
A golfban kevesebbet szerválnak, mint a teniszben, de jóval több gól esik, mint a fociban.
A golfban minden lehetséges. A lehetetlen nem tény, hanem vélemény. A lehetetlen nem rendszerelvű, hanem kihívás. A lehetetlen egy kizárt lehetőség.
A golfban minden másképpen van!
A golfban mit sem ér, ha valakinek jó a memóriája, de rossz a swingje.
A golfban nem tudunk az egyetlennek lenni, legyünk hát az elsők.
A golfban rendszerint a beállásod jó, de a labda fekvése rossz.
A golfban tudni és győzni egy és ugyanaz.
A golfban vannak olyan igazságok, amelyeknek az ellenkezője természetesen nem áll fenn. Azonban vannak a golfban olyan örökérvényű igazságok is, amelyeknek az ellenkezője is igaz.
A golfban, ami megengedett az világos, ami tiltott az is világos. De a kettő között számos kétes dolog lehetséges, no az mind szabálytalan.
A golfbíró annyira szereti a golfot, hogy még megutáltatni is hajlandó magát miatta.
A golfbíró ritkán old meg konfliktusokat, inkább tárgytalanná teszi őket.
A golfbírónak arra is vigyáznia kell, hogy nehogy nagyobb legyen a büntetés, mint a szabálytalanság.
A golfbírónak mindegy, hogy ki nyer, de nem mindegy, hogy hogyan.
A golfbíróra haragudni nem érdemes.
A golfedzés magányos foglalatosság, nem a kívülállóknak szól.
A golfedzéseken felül a legértékesebb ajándék, amit egy golfedző a tanítványának adhat, a jó példa.
A golfedzésen a legfontosabb, hogy a tanítvány kérdezzen, sokat kérdezzen, mindig kérdezzen.
A golfedző a klubtagsági legjobb értékesítési ügynöke.
A golfedző azért megy ki a driving range-re, hogy pénzt keressen, a golfozó pedig azért, hogy ne legyen otthon.
A golfedző egyik ismérve az, hogy milyen tanítványai vannak.
A golfedző elvárja tanítványaitól, hogy jobbak legyenek, mint amilyen ő akart lenni.
A golfedző gonoszsága, hogy következetesen teljesíti mindazt, amit a tanítványai kérnek.
A golfedző nagysága ott kezdődik, hogyan bánik a gyerekekkel.
A golfedzőink jönnek, mennek... a swing hibáink gyűlnek.
A golfedzők a körülményeket teszik felelőssé tanítványaik, és a géneket a saját gyerekük képességeinél.
A golfedzőnek már megvannak az eredményes módszerei a swinghibák javítására, már csak a problémákat kell megtalálnia hozzá.
A golfedzőre azért figyelnek az emberek szívesen, mert róluk beszél órákon át.
A golfedzőt azért fizetik, hogy nem szabad idegeskednie, amíg a tanítványai idegesek.
A golffal nem lehet olyan jól együtt élni, mint amilyen rosszul golf nélkül.
A golfhoz legalább annyira fontos tudnunk, hogy mit nem tudunk megütni, mint azt, hogy mit tudunk.
A golfjáték halála a sok kifogás, kesergés, panasz.
A golfjáték nagy akadálya az, ha túlságosan nagy golfjátékot várunk.
A golfjátékban az első kilenc lyukon bátorságra van szükségünk, a hátsó kilencen elég a szerencse.
A golfjátékban is rendszerint van egy olyan pont, ahonnan már csak javulhat a helyzet.
A golfjátékod első öt évében mindenben holt biztos vagy, majd szép lassan el kezdesz kételkedni.
A golfjátékunk olyan, ahogyan a fejünkben játsszuk!
A golfjátékunkban csak akkor lehet megoldani az alapvető problémákat - úgymint felszabadultság, bizalom, harmónia stb. - ha tudatában vagyunk, hogy erőfeszítéseink nem okozhatják lelkesedésünk megszűnését.
A golfklinika egy olyan hely, ahová a golfozó azért megy be, hogy újjászülessen.
A golfklub az a hely, ahová, ha mész, be kell engedniük.
A golfklub azokat a golfozókat szereti, akik szeretik a golfklubot.
A golfklubbal az a probléma, hogy amikor belemelegednél tavasszal, lejár a tagságid.
A golfklubban három dolgot imádnak a tulajdonosok: a készpénzes greenfee vásárlót, az éjszakai esőt és a tavasszal eltűnt, majd télen megkerült klubtagot.
A golfklubok demokratikus egyesületi formája az anarchia vagy a diktatúra.
A golfkultúra nem azt jelenti, hogy tüskéstalpú cipőd és fél pár kesztyűd van, hanem kijavítod a gyeptálcán a labda becsapódásának krátereit és elgereblyézed a homokban a lábnyomaidat.
A golflabda kiegyenesítheti a nyírt út kanyarjait.
A golflabda mindenkinek kerek, a golfpálya mindenkinek egyforma, még sincs két egyforma ütésem.
A golflabda nem tudja megállítani a golf kocsit.
A golflabda, ahogy esik, úgy koppan, loccsan, puffan.
A golflabdád ott van, ahol valakiét megtalálod.
A golflabdával azért lehet ütni nagyon sok variációban, mert sokoldalú.
A golfnak is megvan a maga művészete, vagyis inkább fortélya. Abban rejlik, hogy meg tanuld a labdád a lyukba rakni és elhibázni azt.
A golfnak nem az a célja, hogy minél kevesebb ütésből a lyukba találj a labdáddal, hanem hogy elgondolkodj.
A golfod annyit ér, amennyit változtatott rajtad!
A golfológia az, amikor egy felhős éjszaka a nem látható golflabdánkat szeretnénk egy nem létező lyukba beputtolni a greenen és közben azt kiabáljuk, hogy megvan!
A golfológia olyan féligazság, amelyik nagyon bosszantja azt, aki a másik felét hiszi.
A golfot leszámítva kevés sportág van, amit rögtön a legjobb eredménnyel (ütésszámmal) lehet kezdeni.
A golfozás nem hoz létre hibákat, csak felfedi azokat.
A golfozás során a golfozót emberré, az embert golfozóvá teszi ez a sport.
A golfozó akkor játszik jól, ha több lehetőséget csinál, mint amennyit talál.
A golfozó azt látja, amit lát, a caddie azt, amit kérdeznek tőle.
A golfozó belső feszültségéből lesz a káromkodás vagy a pályarekord.
A golfozó értelme a szemében van és nem a karjában.
A golfozó feje a legfontosabb testrésze, azon hordja a sapkáját.
A golfozó fejlődése során az ütései a kezdetlegesektől a bonyolultakon át az egyszerűekig vezetnek.
A golfozó hosszas keresés után mégis megtalálja a labdáját, akkor vagy igaza lett, vagy kellemes meglepetés éri.
A golfozó játéka lehet olyan szép, mint egy festő műve. Az ötletek harmonizáljanak a lehetőségekkel, mint a színek és a formák a vásznon.
A golfozó jobb, ha nem használja a mindig és a soha szavakat.
A golfozó körülményeskedik, a golfpálya cselekszik.
A golfozó lelke örökké fiatal.
A golfozó lényem, a jobbik felem.
A golfozó megy a golflabda után.
A golfozó nem arra született, hogy négyet, ötöt puttoljon lyukanként.
A golfozó nem lehet eredményes illúziókkal, de nélkülük se.
A golfozó nők születésüknél fogva kibékíthetetlen ellentétben állnak a csendes és nyugalmat sugárzó golfpálya harmóniájával.
A golfozó olyan ember, aki arra született, hogy higgyen.
A golfozó olyan ember, aki tudja a greenfee árát, de nem ismeri az értékét.
A golfozó önbizalma a golfpálya 18 lyukán folyik le.
A golfozó soha nem lehet elég óvatos a flight-társai kiválasztásánál.
A golfozó sohasem veszti el a labdáját, csak éppen most nem találja azt a helyet ahová ütötte.
A golfozó természete már csak olyan, hogy okosan nézi meg a putt vonalat, majd esztelenül gurít.
A golfozó tudása sokszor jobban előjön beszélgetés közben a klubházban, mint a golfpályán játék közben.
A golfozó ütéseinek száma nem annyi, amennyi, hanem ennél bonyolultabb közmegegyezés.
A golfozó vágyainak a golfpálya szab határokat.
A golfozók általában úgy látják a lehetőségeiket a pályán, ahogy vannak, és azt kérdezik - miért? Azt javasolnám, hogy nézzük úgy a dolgokat, ahogy lenniük kellene, és kérdezzük együtt - miért ne?
A golfozók azt hiszik, hogy ők irányítják az ütéseiket. Ez éppen fordítva működik.
A golfozók golfoznak, hogy csodálkozzanak a pálya szépségén, a fák magasságán, a tavak hullámain, a fairway-ek hosszú kanyarulatain, a homokcsapdák mélységén, a felhők futásán az égen, és csodálkozás nélkül mennek el egymás mellett.
A golfozók néha jól megtapossák mások putt-vonalát, majd tovább lépnek, mintha mi sem történt volna.
A golfozók olykor a tudásuk egy részét félelemmel helyettesítik.
A golfozók ritkán mondanak annyi közhelyet, mint a televíziós interjúkban, ha győzelmük okairól kérdezik őket.
A golfozók ütéseinek a szándék szabja meg az irányát és a jókedv teszi tökéletessé.
A golfozóknak nagyon kevés kell ahhoz, hogy boldogok legyenek, azt azonban megállás nélkül.
A golfozónak a szerencséből sohasem elég.
A golfozónak az ütéshez egy ütő kell, a csalónak egy labda.
A golfozónak edzés kell és nem statisztika a fejlődéséhez. 
A golfozónak éppen annyi rossz ütése van, mint amennyi jó. Hol az egyik, hol a másik kerül elő, mikor milyen a hangulat.
A golfozónak minden baja abból származik, hogy nem tud megmaradni nyugodtan a driving range-n és kimerészkedik a golfpályára.
A golfozót a golfpályán a másik golfozó érdekli a legjobban.
A golfozót nem a rossz ütések minősítik, hanem amit utánuk tesz.
A golfpálya és a szabályok adottak, az eredmény és a tisztesség a majd jön.
A golfpálya ingyen nem adja magát, de greenfee-ért a tied.
A golfpálya is véget ér a klubháznál.
A golfpálya minden átkot, káromkodást meghall, és azonnal megbosszul.
A golfpálya minőségét az ingyen beengedett golfozók szidják először.
A golfpálya nem szegi meg a szabályokat.
A golfpálya teteje kék.
A golfpályákon szeretik, ha minden nap esik az eső este 10 óra és reggel 5 óra között.
A golfpályán a jövő nincs hatalmunkban, de ütéseink igen.
A golfpályán a karó egy makacs fadarab, amely ragaszkodik a helyéhez és a színéhez.
A golfpályán a leggyakrabban használt segédeszköz a remény.
A golfpályán a pluszütéseinket nemcsak azért követjük el, amit teszünk, hanem azért is, amit nem teszünk.
A golfpályán a saját köhögésedről nem tehetsz, de mindenki más azért csinálja, hogy téged bosszantson vele.
A golfpályán a szépség mindenütt ott van, és nem rajta múlik, ha játék közben nem látjuk meg.
A golfpályán a szerencsét nem kapod örökbe, csak kölcsön. Rövid lejáratra és magas kamatra.
A golfpályán az ellenfelektől is szabad tanulni.
A golfpályán az első kudarc nem a vég, hanem a sikertelenség kezdete.
A golfpályán az ütéseid szóljanak rólad, te pedig a klubban szólj csak az ütéseidről.
A golfpályán csak az eltévedt labda miatt szabad félni.
A golfpályán én vagyok a főnök, a caddie-m csak döntéshozó.
A golfpályán és a klub éttermében ne szegd meg a szabályokat.
A golfpályán három dolog soha nem tér vissza: az elveszett labda, a kihagyott gurítás és a legjobb eredmény.
A golfpályán megismerheted magad, ha elfogadod az eredményed.
A golfpályán nem hiszek a véletlenekben, sokkal hihetőbb, hogy a Gondviselés személyesen figyel a labdámra.
A golfpályán nem szabad hangoskodni, de suttogva pletykálkodni sem etikus.
A golfpályán semmiről sem mondhatjuk, hogy biztos, kivéve a greenfee-t.
A golfpályán úgy kell viselkedned, ahogyan másoknak tetszik és öltözködnöd is úgy kell.
A golfpályán, ami hiba, az nevel.
A golfpályáról azok jönnek le győztesen, akik jobban szeretik a játékot a sikernél.
A golfpályát csak tévedésből hívják meg nem művelt földterületnek.
A golfsiker: 1 százalék tehetség, 99 százalék munka.
A golfswing építkezése minden nap egy befejezett épület. Téved, aki azt hiszi, hogy csak félkész háza van. Az bizony eleinte vityilló, és csak sokára lesz palota.
A golfswing felépítése százezer labda kiütésével kezdődik.
A golfswing hibák kialakulását kutatni - objektív szempontból - értelmetlen.
A golfswing olyan, mint az élet. Könnyen kibillenhetünk az egyensúlyunkból, ha nagyra vágyunk.
A golfswingben az a legérthetetlenebb, hogy megérthető.
A golfswinged nem lehet elfelejteni, csak megjegyezni nehéz.
A golfszabályait mindenkinek el kell mondani, mert még senki sem jött rá magától.
A golfszabályok az elmúlt ötszáz év előítéleteinek, jobb esetben tapasztalatainak összegsége.
A golfszabályok betartása egyszerű, csak minden körülmények között ragaszkodni kell hozzájuk.
A golfszabályok emlegetésénél a hallgatást soha nem bánod meg.
A golfszabályok feletti viták korántsem lennének annyira hosszúak, ha csak az egyik golfozónak nem lenne igaza.
A golfszabályok ismerete kezdőnek dicsőség, rutinos játékosnak menedék.
A golfszabályok nem adnak teret a féligazságoknak, sőt egy kalap alá veszik őket a teljes hazugságokkal.
A golfszabályok nem tűrnek semmiféle mellébeszélést, ezért népszerűtlenek.
A golfszabályok reformjának az a lényege, hogy a szabálytalankodók piaci súlya komoly nyomást jelent.
A golfszabályok szerint a golfpályán keveset szabad, de amit szabad, azt muszáj.  
A golfszabályok szerint játszani szép és rendíthetetlen, de úgy látszik erről nehéz meggyőzni a golfozókat.
A golfszabályokat nem ismerő golfozók között mindig van valami közös tévedés, amit mindenki szívesen elfogad.
A golfszabályokat szigorúan betartó ember a csalókkal ellentétben mindig többet üt.
A golfszabályokat, ha mondod, elfelejtem; ha mutatod, megjegyzem; ha golfozás közben említed megértem.
A golfszabályokhoz visszatérni annyi, mint megnyugodni.
A golftudás pénz.
A golfunkat nem azok az ütések jelentik, amelyek elmúltak, hanem azok, amelyekre emlékezünk.
A golfütő az egyetlen, aminek nyele van, és még sem kell vele dolgozni.
A golfütők nem az áruktól válnak jóvá.
A golfütőn egy hajszálnyi eltérés és nem találod el a greent.
A golfütőnek ugyan két vége van, de micsoda különbség.
A golfütőt, ha keményen fogod balta, ha lazán elrepül.
A golfversenyeken a játékidőt meghatározzák, akkor mire jó a hajsza?
A golfversenyen ma azt teheted meg, amit tegnap az edzésen megtettél.
A gravitáció nem tehető felelőssé, ha a fáról nem esik le a labdád.
A green csak látszólag egy hullámzó folyam, ami mozog az a labdánk és a szemünk.
A greenen ezer szó sem hagy olyan mély nyomot, mint egyetlen labda.
A greenkeeper egy olyan idealista, akinek semmi sem sikerül maradéktalanul.
A greenkeeper tudja, hogy a kertészkedés olyan, mint a szakácskönyv. Semmi sem úgy történik, ahogy a receptben írják.
A gyáva ütéstől nem veszik el a golflabda.
A gyávaság senkit sem tesz bajnokká.
A gyorsaság a golfban csak a legyek elkapására jó.
A hajnalban induló golfozónak a verseny már délben véget ér.
A harmonikus golfhoz egy út vezet, a golf szabályokon keresztül.
A határozott ütőválasztás mögött önismeret van, vagy önámítás? Nem mindegy!
A hendikep folyamatos javulása igazolja az edzéseket.
A hit a golfban álmodozás a remélt ütésekről.
A hit lényege a golfedzésen, hogy megbízol az edződben, amikor még azt sem tudod, hogy mit miért csináltat veled.
A Hole-in-One a golf képtelenségének megcáfolhatatlan bizonyítéka.
A Hole-in-One és bag elvesztése kevés golfozót ér fölkészülten.
A Hole-in-One titka, hogy ritka.
A Hole-in-One, a par alatti játék és az év golfozója cím csak céljaid melléktermékei.
A homokakadályok arra valók, hogy az ember legyőzze az optimizmusát.
A hosszú putt közben tapasztalható csendben a lyuktól elterelő törésvonalak számával együtt nő a visszafojtott aggodalom.
A jó golf az érzékszervek becsapása!
A jó golf nem más, mint nagyobb képesség a türelemre.
A jó golfedzés a legfontosabb eleme a jobb hendikepbe vetett hitünknek.
A jó golfedző ugyanolyan elképzelhetetlen, mint a hűséges tanítvány.
A jó golfkészletnek a minősége még mindig megmarad, amikor az árát már rég elfelejtették.
A jó golfnak sokféle fajtája van; egyesek jól ütnek driverrel, faütőkkel, de rövidjátékukban badarságokat követnek el.
A jó golfóra titka, hogy ne feledjük el a tanítvány nevét.
A jó golfozó a bajnokság megnyerését tervezi és nem a döntőbe jutást.
A jó golfozó már rég abbahagyta, amikor még a többiek folytatják, és tudja folytatni, ahol a többiek már abbahagynák.
A jó golfozó megoldja a ritka nehéz ütéseket is, míg a zseni elkerüli azokat.
A jó golfütés olyan érzés, mintha elintéztél volna valami nagyon fontosat.
A jó játék álom és mindenkinek mást jelent, mivel mindannyian másképp golfozunk.
A jó játék nem a rossz ütéseknek a hiánya, hanem a rossz ütések kezelésének a képessége.
A jó játék utáni vágy az edzés része.
A jó játékot a rossz játéktól csak egy ütés választja el, míg a rossz játékot a jótól legalább egy tucat.
A jó közérzetet a golfpályán a jó egészségednek és a rossz memóriádnak köszönheted.
A jó modor a golfban azt jelenti, hogy eltitkoljuk magunkról, hogy mennyivel jobban tudjuk a szabályokat a többieknél.
A jó swing eléréséhez kell egy jó golfedző és pár hónapnyi elpazarolt idő.
A jó ütéseket mi csináltuk, a rosszakat a körülmények okozták.
A jó ütést a rossztól zömében a lehetőségek választják el és nem a szándék.
A jobbkezes golfozónak a jobb keze az a végtagja, amelyről tévesen azt gondolja, hogy ütnie kellene vele.
A jövő héten nem lehet az esküvőm, golfversenyre megyek.
A jövő heti verseny az eheti edzésekből áll.
A junior golfozóknak fogalmuk sincs, hogy most vannak a legjobb formában. Ez lesz majd, a „bezzeg az én időmben”.
A juniorgolfozó az a kamasz, aki kénytelen felnőttek módjára golfozni, hogy a felnőttekkel tarthasson, akik gyermeteg módon viselkednek.
A juniorgolfozók nem lusták, csak egyszerűen nincs olyan céljuk, ami motiválná őket.
A junioroknak nem mindig sikerül az edzőiket végig hallgatniuk, de utánozni mindig nagyon jól tudják őket.
A káromkodás áthidaló megoldás a játék feladása és a görcsös erőlködés között.
A kedves hazugságot vagy a keserű igazságot szeretnéd tudni? Nem mindegy, hogy a játékost vagy a scorerét kérdezed.
A kezdő golfozót is bátorrá teszi a szerencse!
A kezdő játékosnak sok minden hiányzik, a tapasztaltnak csak a szabadideje.
A kézi GPS egy olyan eszköz, ami összeköti az embert a természettel.
A kisebb szabálytalanságokat szívesebben elkövetjük, de másoknak igen nehezen bocsájtjuk meg.
A kisebbrendűségi érzés az, amikor valaki túlbecsüli a golfpályát.
A kivétel a golfban is erősíti a szabályt - és azonnal hívjunk golfbírót.
A klasszikus swing olyan, amit a golfozók magasztalnak, de sosem látnak.
A klubház kellemes, a driving range békés. Csak a kettő közötti golfpálya okoz gondot.
A klubházban adott tanács a már megtörtént ütéseken nem segít.
A klubházban ehetsz-ihatsz, ahogy neked tetszik, de a golfpályán úgy játssz, ahogy másoknak tetszik.
A konklúzió az a pont, ahol belefáradtunk a gyakorlásba.
A következetlenség nem más, mint a kezdő golfozó másik meghatározása.
A következő edzés majd akkor lesz lefújva, ha már nem maradt senki a világon, akit legyőzhetnél.
A kreatív edző titka, hogy sikeresen eltitkolja a szakmai forrásait.
A labda elveszésének a helyét megmutatni könnyű, de bebizonyítani nehéz.
A legelső golfedzéseden azok a megoldhatatlannak tűnő problémák, tulajdonképpen nem problémák.
A legeredményesebb golfedző az, aki úgy játszik, ahogy tanítja.
A legjobb akarsz lenni? Nem biztos, hogy te vagy a legtehetségesebb, de neked kell a legtöbbet tanulnod és gyakorolnod biztosan.
A legjobb fájdalomcsillapító, ha a drive-odra koncentrálsz!
A legjobb golfedző éppen az, aki hamar feleslegessé válik.
A legjobb golfozó jutalma nem a kupa vagy a bajnoki cím, hanem az a tudat, hogy akkor és ott ő volt a legjobb.
A legnagyobb golfedzői siker, ha már a kreativitás és a felismerés örömét keresi a tanítvány.
A legnagyobb türelem önmagunknak caddie-zni.
A legnehezebb dolog a világon a stableford pontszámítást megérteni.
A legszebb dolog a par játék, a legjobb a birdie, a legkedvesebb pedig az, ha azt mondják nekünk, hogy szép ütés volt.
A legtöbb ember számára a golftudás nem jelenti azt, hogy problémáik véget értek, csak azt, hogy megváltoztak.
A legtöbb félreértés a szabályok körül az ismeretlen szavak miatt van.
A legtöbb golfozó csak azért panaszkodik, hogy elfedje, milyen jó dolga van.
A legtöbb golfozó meg tudja mondani az ütéshibáidat és kéretlenül is megteszik.
A legtöbb golfozó nem játszik elég jól, vagy elég rosszul ahhoz, hogy elégedett legyen magával.
A legtöbb golfozó rossz golfbíró a saját játékának megítélésében.
A legtöbb golfozó számára a golfszabályok betartása nem azért válik természetessé, mert sikerült megérteniük, vagy tartanak a büntetéstől, hanem mert megszokták.
A legtöbben meg vagyunk róla győződve, hogy a következő driverünk lesz a legjobb, de előtte valaki puttolja be helyettünk ezt a rövid gurítást.
A lehetetlen csupán egy rossz szó a golfban, amellyel a játékosok olykor takaróznak, mert számukra könnyebb egy átlagos helyzetre átlagos megoldással reagálni, mint felfedezni magukban a lehetőséget.
A lyuk légvonalban mért távolsága az elütőről 310 méter, de a zseni tud egy rövidebb utat.
A magyar greenkeeper az egyetlen élőlény, amelyről több bőrt lehet lehúzni.
A makacs golfjáték ugyan következetességre vall, de egyben ostobaságra is.
A Marshall munkája az, amikor a klubtagok saját maguk ellen tartanak egy segítőt.
A Matchplay játékforma egyfajta pár terápia.
A meglepő és a nevetséges golfjáték között három ütés a különbség, pluszban.
A mértéktelenség hasznos az edzésen, az önmérséklet pedig a versenyen.
A minél több gyakorlással nem fog az elismerésed egyenes arányban növekedni, az irigyeid száma azonban hatványozottan.
A nagyképűség a fejlődés legnagyobb akadálya.
A nagyon jó golfjáték megtanulásához és kigyakorlásához legalább öt év kell, a kalapácsvetéshez és a rúdugráshoz semennyi, mert nincs ember, aki felnőtt fejjel ilyesmit csinálna.
A nagyravágyók sportja a golf, egy embernek ötvenhektárnyi játszótér!
A nemzetközi golféletben senki sem juthat a csúcsra, ha nincs mögötte egy gazdag klub, egy erős amatőr szövetség és egy bolond edző.
A népszerű golfozó olyan ember, aki már 10-15 éve halott.
A nézők a golfversenyen az eltévedt labdák miatt a játékosok háta mögött majdnem mindig biztonságban vannak.
A női golfegyesület az a hely, ahol gondolkodás nélkül kimondhatjuk, amire gondolunk.
A női golfegyesület demokráciája úgy működik, hogy azt mondasz, amit akarsz, és azt teszed, amit mondanak.
A növekvő jólét és az egyre több szabadidő teremtette meg a golfot.
A nyugalom egy köztes állomás a túl sok és a túl kevés ütés között.
A par 4-es pályán is célozd meg a zászlót! Még ha elhibázod is, a fairwayen landol a labdád.
A pénz túl értékes és ritka dolog, hogy elköltését golfozókra bízzuk.
A pénzdíj nagyon ostoba módszer a profi golfranglisták mérésére. De sajnos ez az egyetlen lehetőség a tehetség megállapítására.
A pesszimista golfozónak mindig igaza lesz.
A profi golfozó könnyen megvédi magát vízhatlan ruhájában az időjárás viszontagságaitól, de védtelen a televíziós szakkommentátorok véleményezésével szemben.
A profi golfozó leghatékonyabb szponzora a tehetsége!
A profi golfozónak pénzért játszani jobb, már csak anyagi szempontból is.
A profiknak azért van caddiekre szükségük, hogy ne aggódjanak a hiányuk miatt.
A putt-vonalnak nincs árnyéka!
A régen várt quatro-bogey is váratlanul ér, amikor bekövetkezik.
A rossz golfjátékomat is jóváteszi a még rosszabb.
A rossz játéknak csak a golf szeretete vethet véget!
A rossz játékod szerénységgel enyhítheted.
A rossz játékunknak nincsenek fokozatai, legfeljebb az ügyességünknek, amellyel eltitkoljuk.
A rossz swing nem szégyen, de meglehetősen kellemetlen.
A rossz ütőválasztás szívből jön.
A rövid putt nem lehet jó, de a hosszú putt már nem lehet rossz.
A rutinos golfozónak nincs szüksége tanácsra, a kezdő meg úgysem fogadja meg.
A scorecard a kritika legenyhébb módja.
A scorecard üresen a legreménytelibb!
A scorecardra a kifogások vannak felírva vagy a siker!
A sikeres junior az alatt az idő alatt fejlődik a legtöbbet, amit mások elszórakoznak.
A sok ütést bajnak, a keveset bajnoknak hívják.
A sokadalom a golfban az, ha a greenkeeper csak egy lyukat fúrt a gyakorló green-en.
A sóvárgás és a harag a két legrosszabb segítő a golfpályán.
A statisztikák azt mutatják, hogy a golfozó férfiak kreatívabbak, mint a nőtlenek, mégis sokkal jobban várják a hétvégét.
A swing hibákon nem segít az idő.
A swing problémáira ajánlott egyszerű, gyors és olcsó megoldások mindig rosszak.
A swing rejtett hibái jól látszanak.
A swing tanulásában az a kihívás, hogy meg kell maradnod a saját optimális lendítésednél, miközben a világ minden erejével azon van, hogy egy szinte nem létező, tökéletes swinget verjen beléd.
A swingemben a próbalendítés már teljesen kimerít.
A swinghiba verseny közben egy váratlan meghívó a driving rangre.
A swingre különösen igaz, hogy példa nélkül nem lehet helyesen tanulni és tanítani.
A swingünket nem a golfszabályok írják elő.
A szabályismeret nem érzésre megy és a szokások sem írják fölül.
A szabályismereti vitában az mindig hasznos, ha közben mérgesen csapkodsz az ütőddel és felemeled a hangod.
A szabályos golf játéka egyszerűbb!
A szabálytalan golfozás nem azért káros, mert tilos, hanem azért tilos, mert a többiek szabályosan golfoznak.
A szánalom az irigységhez képest egy-két tucattal több ütést jelent a golfpályán.
A szél el tudja fújni húsz métert is a labdánkat, de az egyméteres puttra már képtelen.
A szerencse a golfban nem más, mint a tudás találkozása az eséllyel.
A szerencse is elfárad 18 szakaszon.
A szerencsés ütés véletlen, a megismétlése tudás.
A szezonvége az ősz, ami után mindjárt a tavaszt várjuk.
A szorgalmas golfozók között nincs szegény.
A szorgalom és az edződ iránti hűség a legértékesebb a golfban.
A szorongás a golf-fanatikusok kábítószere.
A szótárban is megelőzi az edzés a győzelmet.
A talált labdát hamarabb elveszted!
A tapasztalat a golfban is jó iskola, csak a tandíja magasabb, mintha golfedzőhöz járnál.
A tapasztalat a golfban olyasmi, amit csak azután kapunk meg, miután már késő.
A tee-time pénz!
A tee-time-ból akkor és ott van bőven, ahol éppen nem játszunk.
A tee-time-nak egyetlen oka van, mindenki nem játszhat egyszerre.
A tee-time-ot semmi sem állítja meg!
A televíziós golf szakkommentátorok munkája abból áll, hogy elmeséljék nekünk mindazt, amit amúgy is látunk.
A teljesen kezdő golfozó előtt a gyengébb ütéseinket sem szégyelljük.
A tisztességes golfozó nem csal, de még csak nem is akar.
A türelmetlen golfozó, ha két rossz ütés között kell választania, mindkettőt választja.
A változás a swingben éppen olyan jó lehet, mint az állandóság.
A Versenybizottság előtt az igazság a legfontosabb. Teljesen mindegy, hogy kinek van igaza. Mégis e körül folyik a legtöbb vita.
A viharos időjárása a természet védekezése a golfozókkal szemben.
A vízakadály az a rémisztő dolog, amelyet akkor látunk, ha levesszük szemünket a zászlóról.
A vízből kivett labda legalább tiszta.
A zászló lába alatt van a lyuk.
A  golfozók nem feltétlenül bajnokok akarnak lenni, hanem csak azt akarják megélni, amit hitük szerint a golfbajnokok élnek át győzelmükkor.
Addig kezdj a golf nehéz tanulási folyamatának, amíg könnyű.
Ahelyett, hogy elátkoznád a golfpályát, vegyél elő egy új labdát.
Ahhoz, hogy bátran alkalmazzuk az új swing-ünket, készen kell lennünk arra, hogy elveszítsük a régi biztonságát.
Ahol golfozók játszanak, ott szabályok kellenek. Ahol szabályok vannak, ott büntetések is lesznek. Ahol büntetnek, ott ki szeretne játszani?
Ahol nincs meg a golflabda, ott harmónia sem lehet.
Ahol okosan kell ütni, ott az erő mit sem ér.
Akármilyen fáradtak vagyunk a golfpályán, azért annyi erőnk mindig van, hogy a többiek ütésszámát összeadjuk egy-egy szakaszon.
Aki 40 éves kora után úgy ébred fel egy reggel, hogy még nem hallott a golfról, biztos lehet benne, hogy nincsenek gazdag barátai.
Aki a golfszabályok ismeretének hiányával dicsekszik, hamar rátalál a csalásra.
Aki a klubházba lép, inkább a tagokat csodálja, mint a társalgót.
Aki a saját swingjét szidja, ne várjon másoktól sem dicséretet.
Aki a vízakadály szélén találja a labdáját, könnyen beletörődik minden kitérő ütésbe.
Aki azért nem költ golfedzőre, hogy pénzt takarítson meg, az annyi erővel elég, ha fejben játszik le 18 szakaszt és a greenfeet is megspórolta.
Aki egy golfozónak mindent elhisz, rosszul jár, aki semmit sem hisz el, az még rosszabbul.
Aki egy homokakadályt ismer, mind ismeri.
Aki elhagy egy ütőt, tudjon nélküle játszani!
Aki golflabdával játszik, ütő legyen a kezében.
Aki golfozik, az éppen nem dolgozik.
Aki golfozik, az pont ráér pénzt költeni!
Aki golfozókkal van körülvéve, nem hiszi el, hogy vannak, akik nem akarnak golfozni.
Aki gyakorolni szeretne, az talál rá időt, aki elkerüli az edzéseket, az talál rá mentséget.
Aki három ütéssel előbbre lát a golfpályán, az hamarabb elér a végére.
Aki kész a becsületét a jó ütésszámért feláldozni, az előbb-utóbb mind a kettőt elveszíti.
Aki keveset gondolkodik ütés előtt, az sokat téved.
Aki korán kell, az a greenkeeper!
Aki még nem látott greenkeepert hajnali ötkor, az elképzelni sem tudja, hogy mennyi munka van egy golfpályával.
Aki megjátssza egy másik golfozó labdáját nyugodt szívvel, az egyéb bűnökre is képes.
Aki mérgében eldobja a golflabdát az a slusszkulcsát is hajítsa utána, ha már ennyire ostoba. 
Aki mindig azt üti, amit akar, az ritkán üti, amit kell.
Aki nem ismeri fel a swing hibáit, maga is elköveti.
Aki nem tud gurítani, annak hepehupás a gyeptálca.
Aki nem tud magán uralkodni, annak a másik ütős sportág való, a boksz.
Aki okoskodik a pályán, az sohasem fog golfozni.
Aki sajnálja a pénzt a golfedzésekre, az nem számol az önképzés költségeivel.
Aki szereti a golfot az a pályán és a klubban szinte mindent elvisel.
Aki tudja, a hogyant golfversenyt nyerhet, aki tudja a miértet az golfedzőként élhet.
Aki úgy szereti és becsüli a golfszabályokat, mint önmagát, az alkalmas golfbírónak.
Aki valamit nem ért, olvassa el a golf szabályai között. Ha így sem érti, nem a szabálykönyvben van a hiba.
Akié a golfpálya, azé a klub.
Akik piálás közben golfoznak, beérik piálással.
Akinek bizonytalan a swingje, kerülje a magas füvet.
Akinek dupla bogeykat rendelt a sors, annak nem nagyon van birdie puttja.
Akkor mondhatjuk, hogy jól drive-oltál, ha birdie puttod volt.
Alapvetően minden golfozó egy játékos gyerek, aki meg tanult viselkedni a golfpályán.
Általában rossz ütéseinket nem szégyellnénk annyira, ha senki sem látná őket.
Amelyik marsall nem tud mosolyogni, jobb lett volna, ha golfozónak születik.
Amelyik ütésemben hiszek, az valóban létezik.
Amíg a golfozó a megszokottnál eggyel jobb ütésre törekszik, hibázik is.
Amíg te vagy a legjobb golfozó, mindenki veled akar játszani.
Amikor 69-et játszottam, az korán sem volt olyan fontos, mint amivé váltam, míg elértem azt.
Amikor a golf szeretetét elfedi a pénz szeretete, már nem golfedző többé, hanem golftudás bróker.
Amikor a golfpálya elvesz egy esélyt, rögtön ad egy másikat.
Amikor a gyerekek először lépnek a putting greenre és megkapják a lejtős felületeket, a lyukakat és a golflabdákat, azonnal felismerik a felfedezés örömét.
Amikor a Versenybizottság előtt az óvási tárgyaláson felhívják az érintett figyelmét, hogy csak a valóságnak megfelelően nyilatkozhat, lehetetlent kérnek tőle.
Amikor azt akarod, hogy jól játssz, hogy a többiek észrevegyenek és elismerjenek, akkor tudd, hogy minden flight-társad ezt szeretné.
Amikor egy golfexpón végig sétálok, jövök rá, hogy mennyi mindenre nincs szüksége egy golfozónak.
Amikor felmerül a gondolat a golfpályán, hogy pisilned kell, akkor már két ütésre vagy a mosdótól.
Amikor harcolsz a golfpálya ellen, mindig a golfpálya nyer! Ha harmóniát szeretnél elég, ha élvezed a játékot.
Amikor kezdő amatőr játékos voltam, úgy gondoltam, hogy a golfban a legfontosabb dolog a pénz. Most, hogy profi státuszom van, már tudom, hogy így van.
Amikor óvás van a golfban akkor a tény kevés és a vélemény sok.
Amikor rosszul vagy a játékodtól, és eleged van abból, hogy rosszul vagy, akkor keress meg egy golfedzőt.
Amint meg tanulsz bízni magadban, meg tanulsz golfozni.
Amit a golf meg akar tudni rólad, azt elveszi.
Amit a golfedződ javított a swingeden, azt másnapra kialszod.
Amit eddig ütöttem a golfban az arra tanított, hogy bízzam az ütőimben annak ellenére is, amit még nem tudok megütni.
Annak a golfozónak, akinek van türelme mind a négy oldalról megnézni a putt-vonalát, az idő minden lyukat kinyit.
Annak ellenére, hogy a golf drága, még mindig nem elég népszerű.
Annál a caddienél, aki az ütőválasztásomnál azonnal igazat ad nekem, mindig úgy érzem nincs igazam.
Arra csak a Matchplay-ben van példa, hogy elengedik a putt kényszerét.
Attól a pillanattól kezdve, hogy kezembe vettem ezt a hazai golfmagazint, addig, amíg letettem, egyfolytában kacagtam. Egyszer talán el is olvasom.
Attól, hogy driving range-re jársz, még nem leszel golfozó, mint ahogy attól sem leszel keresztény, ha bemész egy templomba.
Az a golfedző, aki könnyelműen ígér hendikepjavulást, hamar tehetetlennek érzi magát, és az a tanítvány is, aki az ilyen ígéretbe kapaszkodik.
Az a golfedző, aki saját játékán sem tud segíteni, hiába golfedző.
Az a hatékony golftanulás, ha legalább egy ütéshibát kijavítunk a swingünkben, mintsem a többi miatt idegeskedjünk.
Az a legnagyobb fájdalom az életben, ha szeretsz golfozni, de nem megy a játék.
Az a nagyszerű a golfban, hogy sohasem veszi el a golfozó bátorságát és kedvét a játéktól.
Az a tény, hogy a golfban minden szakasz lyukban végződik, még nem bizonyosság arra, hogy a golf célja a lyuk.
Az akadályok a golfozók megmérettetése: árkokat, csapdákat, tavakat képzelünk oda, ahol egy zöld szőnyeg vezet a lyukig.
Az alacsony ütésszám a golfban nem cél, hanem melléktermék. A győzelemmel jár.
Az alacsony ütésszám eltakarja hibáinkat.
Az aláírt scorecard-ot még Isten sem változtathatja meg. Bár időről-időre több halandó is megpróbálja.
Az alkalom nemcsak csalót szül, néha Hole-in-One-t is.
Az alkotmánynak csak a golfozók felett van hatalma, a golfszabályok felett nem.
Az amatőr golfozó játszik, a profi dolgozik a golfpályán. Nem csodálkozhatunk, ha csak az utóbbi kap érte fizetséget.
Az amatőr olyan profi, aki meg tudta állni, hogy kis pénzért menjen golfozni.
Az edzés mindig úgy sikerül, amilyen a kedves tanítvány.
Az edzők többet tudnak a könyveknél.
Az egész golf olyan, mint a golflabda. Vagy használod, vagy elveszíted.
Az egészséges golfozó az, akit még nem vizsgált meg a sportorvos.
Az egyedüllétet a golffal kettesben lehet igazán élvezni.
Az egyetlen biztos dolog a swingedben a mulandóság.
Az egyetlen, amit szeretnék a golfban elérni, hogy kipróbálhassam, milyen, amikor a pénz nem boldogít.
Az egyik golfozónak ez a swing-hibája, a másiknak az. A swing-hiba azonban mindenkép egy közös összetartó erő a golfban.
Az egyik jele annak, hogy jól tudsz bánni a golflabdával, az, ha nem hagyod, hogy elrontsa a kedved.
Az egyméteres puttra is képes vagy, mivel meg kell tenned.
Az egyszerű golfozót arról ismerni meg, hogy minden golfszabályra rácsodálkozik. Egyszerűsége pedig abban jelentkezik, hogy egyes szabályokon nem csodálkozik eléggé.
Az el nem végzett edzésmunka a versenyen fáraszt.
Az élet nem igazságos, mert vannak, akik golfoznak és vannak, akik nem.
Az élet olyan, mint a golfjáték. A 18 szakasz adott, de ahogy végig ütögeted a labdát rajtuk, az a szabad akarat.
Az elismerés egy olyan fűféle a golfpályákon, amelyet sajnos naponta kétszer nyírnak.
Az elmaradt golfedzés nem pótolható.
Az előző elütőig elcsorgó drive az egyetlen olyan dolog a golfpályán, amiben eredetiek tudunk lenni.
Az elveszett golflabda után nem szabad sóvárogni, inkább becsüljük meg, amelyik megmaradt.
Az elvesztett bajnokság nem a vég, hanem a következő évi bajnokság kezdete.
Az élvezet nincs a golfban tiltva, de a lelkiismeret túlzott tágítása igen.
Az emberek a golffal is hajlandóak hosszan elbíbelődni, csak dolgozniuk ne kelljen.
Az emberek sohasem túloznak annyit, mint golfverseny után, szabályismereti vizsga közben és edzés előtt.
Az én örömömet az adja, hogy amit mások magabiztosan megütnek a driving range-n, azon én el is gondolkodom.
Az eredményes golflabda olyan, mint a krumpli. Föld alól szedjük ki.
Az erős golfütő nem hajlik, hanem törik.
Az ész nélküli, de sikeres drive-ok szerencsés esetek csupán.
Az ész nem sokáig tud a szív helyett ütni.
Az eszményi golfklubtag az, aki azt hiszi, hogy a legolcsóbban a legjobb pályával rendelkező klubban vett tagságit.
Az golfozók, ha minden vágyuk teljesülne, sohasem lennének elégedettek a játékukkal.
Az ideális golfozó, aki nem káromkodik, aki nem hagyja ott a labdanyomokat, nem dobálja el a csikket, nem létezik.
Az időjárás és a Golf Szövetség az a két dolog, amire a golfozók panaszkodnak, de senki sem csinál semmit ez ügyben.
Az igazi boldogság az, hogy a golfozó úgy ünnepelheti a 80. születésnapját, hogy még él.
Az igazi élmény a golfozó számára önmaga megismerése. A golfpálya megismerése érdekes, hasznos, szép és tanulságos. Önmagunk megismerése a legnagyobb játék, a legizgalmasabb felfedezés, a legtanulságosabb élmény. A St.Andrews-i Old Course-on vagy az Augusta National-on golfozni nem olyan érdekes, mint megtudni valami bizonyosságot tulajdonságainkról, jellemünk természetéről, a többi golfozóhoz való viszonyunkról.
Az igazi golfozó nem akar mindenáron nyerni, csak szeretne jól játszani. És ez a kettő gyakran kölcsönösen kizárja magát.
Az igazi kérdés nem az, hogy honnan ütünk, hanem hogy hová ütünk. Azt a helyet kellene jobban megnézned.
Az igazi nőnapi ajándék az, ha a férj nem szól bele a felesége ütéseibe.
Az ismeretlen golfpályától nem félni kell, hanem megismerni. Félni aztán is lehet.
Az isteni gondviselés először kipuhatolja, hogy mi a szíved vágya ma a golfpályán, majd gondosan megakadályozza azt.
Az okos golfozó két ütéssel előre gondolkodik, míg a buta csapkod össze-vissza. De egy és ugyanazon lyuk a célja mindkettőnek.
Az optimista golfozót két dolog hátráltatja: a tapasztalata és a jó memóriája.
Az optimista szeniornál a pesszimista junior a reménytelenebb játékos.
Az optimista úgy gondolja, hogy élete legjobbját játszotta, a pesszimista pedig attól tart, hogy ez tényleg így van.
Az óvás intézménye a végső eszköz arra, hogy ellenségeket szerezzünk.
Az önbizalom egészséges magabiztosságát életed legrosszabb ütései előtt éled meg a legjobban.
Az önelégültség a közepes golftudásból származik.
Az önző golfozó csak magával van elfoglalva, az irigy a többiekkel is.
Az őszinte golfedző egy tanítvány swingjét kénytelen olyan gyengének értékelni, mint amilyen gyenge valójában.
Az összes golflabda előbb-utóbb elveszik, nem érdemes válogatni közöttük a pro shopban.
Az skót golfozók nagyon ismertek – maguk között.
Az ügyetlen golfozó az ütőjét okolja.
Az ütéseket nem minőségben, hanem mennyiségben értékelik a golfversenyen.
Az ütéseket versenyközben mérlegelni érdemes és nem számolni.
Az ütéshiba oka a saját mozgásunk nem ismerése.
Az ütőd ne előzze meg a gondolatod!
Az, hogy a versenyeken varázslatot akarhass és ne csak a valóságot, edzésekre is kell járni.
Azért annál nagyobb különbség van golfozók között, mint hogy ki melyik elütőről játszik.
Azért jó a golfpályán a fariway mellett lakni, mert mind a négy oldalról golfozókkal van körülvéve az ember.
Azért mi golfozók neheztelünk Árpádra. Honfoglaláskor pont egy olyan helyet szúrt ki Európában, ahol golfpályából van a legkevesebb.
Azért nehéz a golfedzők foglalkozása, mert könnyebb a jó swinget elmagyarázni, mint megmutatni.
Azért nem játszom kettes vassal, mert amilyet szeretnék ütni, olyat nem tudok, s amilyet tudok, olyat nem szeretnék.
Azért nincs a golfpályákon WC, mert a férfiak irányítják a golféletet.
Azok a golfjátékosok vesztenek a fontos pillanatokban, akik félnek veszíteni. A nyertesek tudják, hogy a vesztés a győzelem része.
Azok az emberek, akik manapság már semmin sem csodálkoznak, nem tudnak golfozni.
Azok az emberek, akik sikeresek a golfban, olyanok, hogy kimennek a golfpályára és megkeresik azokat a körülményeket, amelyekre szükségük van. Ha nem találnak ilyet, megteremtik őket!
Azokat a golfszabályokat tiszteljük, amelyek betartását másoktól is elvárjuk.
Azokban a golfklubokban lehet megbízni, ahol válság idején nemcsak a banknak van veszíteni valója.
Azoknak az intelligens golfozóknak, akik nem vállalják egy golftársadalom ügyeinek az intézését, az a büntetése, hogy kevésbé alkalmas emberek ötleteit kell elviselniük.
Azt már nem a driving rangen kell gyakorolni, hogy a golfozó igazságos és megfontolt legyen.
Barátok nélkül lehet golfozni, de flight-társak nélkül soha.
Bárcsak olyan könnyedén találnánk meg a szép swingünket, mint amilyen hamar tudjuk a rosszat!
Bárki, aki a jövedelmének megfelelő módon költ a golfra, a képzelőerő teljes hiányában szenved.
Bármilyen nehéz is, mindig van miért golfozni.
Be kell vezetni a golf módszereit az életbe, de nem azért, hogy golfot csináljunk az életből, hanem hogy életet csináljunk a golfból.
Bízhatsz a türelmes és csöndes golfozó szabályismereti tudásában.
Bizonygasd saját golfstratégiád előnyeit és hamar szert teszel rájuk.
Bizonygasd, hogy nem zavar a víz- és a homokakadály, el nem kerülheted őket.
Bizonyos értelemben az ember mindig junior játékos marad és arra vár, hogy elkezdjen jól golfozni.
Biztosat a golfozó csak akkor tud a lyukról, amikor már túl késő.
Bocsásd meg a flight-társad szabályismereti tévedéseit, de jegyezd fel a scorecardjára.
Boldog volt az, aki a golf feltalálása után, de az autók feltalálása előtt élt Londonban.
Boldog, aki elmereng egy golflabda felett.
Boldogságunk titka, hogy a lehető legnagyobb egyetértésben puttoljunk önmagunkkal.
Csak a felületes golfozó ismerte ki teljes mértékben játékát.
Csak a golfzseni és a szabályokat sem ismerő kezdő tudja könnyedén áttörni a játék korlátait.
Csak a legjobb golfozók rossz játéka a szembetűnő.
Csak akkor tudunk több évtizeden át golfozni, ha eldöntjük, hogy ezt a sportot jobban szeretjük, mint ahogy megérdemli.
Csak az első ütéssel lehet hole-in-one-t ütni.
Csak az hibázik, aki golfozik.
Csak az oktathat golfot nyugodt szívvel, aki már tudja, hogy mit nem tud.
Csak az üres bag könnyű.
Csak eleinte vagyunk a golfban kezdők, utána már más kifogást kell találnunk.
Csak kis részben az edző, de bizonyos tekintetben mindenki maga felelős a swingjének kialakulásáért.
Driver mondja 3-as fának, hogy nagyfejű.
Driverrel lő birdiere!
Ebben áll a golf örök zsenialitása. Vagy ügyes vagy, vagy az akarsz lenni, vagy csak úgy gondolod, hogy annak kellene lenned.
Ég és föld a tee-elésen múló különbség.
Egy bölcs golfedző mindig beismeri a hibáit, hogy a tanítványait megnyugtassa.
Egy drága drivert vásárolni kevés golftudás is elég.
Egy edzőnek nem kell mindig mondania valamit. A tanítványok sokszor jobban értékelik, ha egy-egy hibájuk után hallgat az ember.
Egy életen át golfozol és akad egy-két remek pillanatod. A többi csak a rávaló emlékezés.
Egy erős rövidital egy perc alatt helyrehozza, amit 18 szakaszon pár óra alatt elrontottunk.
Egy év edzés után már nem szabad a tanítványnak azt mondani: „Talán a golf mégsem való mindenkinek."
Egy fohásztól nem sérülünk le, de a drive-unk sem egyenesedik ki.
Egy golfedző bármit megkaphat az életben, amit csak akar, ha eleget segít másoknak megkapni azt, amit akarnak.
Egy golfozó sem kesereghet azon, hogy melyik ütővel nem tud ütni, hanem örüljön annak, amelyikkel eltalálja a labdát.
Egy golfozó százat csinál!
Egy golfozónak a szerencséjénél csak a divot-ja lehet nagyobb.
Egy golfozót nehéz annyira dicsérni, hogy gyanúsnak érezze.
Egy golfszabály attól még nem feltétlenül ésszerű, ha nincs benne logikai ellentmondás.
Egy golfszabályról jobb vitatkozni döntés nélkül, mint dönteni vita nélkül.
Egy golfszabályt rosszul tudni rosszabb, mint nem tudni.
Egy golfversenyen hamar kiderül, hogy a legtöbb ember nem akar gondolkodni.
Egy jó golfklinikán még hullamosó is lennék.
Egy jó ütés halála, ha előre beszélsz róla.
Egy jól megoldott ütés két újabbat idéz elő.
Egy kérdés néha elbizonytalanít: van-e élet a golfon kívül?
Egy rossz ütést könnyű észrevenni, de nehéz megérteni.
Egy szegény golfklubnál sok minden hiányzik, de az inkorrektnél minden.
Egy szint fölött a golf nem a képességen múlik, hanem a szándékon.
Egy tripla bogey csak annak veszi el az eszét, akinek úgysem volt.
Egy ujjal nem lehet ütőt fogni.
Egy ütésre ne tedd fel a győzelmed.
Egyedül azt várom el az alkalmi flight társaimtól, hogy a szabályismeretük ne vegye el a józan eszüket.
Egyetlen bajom a golfommal, hogy nem valaki más vagyok.
Egyetlen golfakadémia vagy edző sem tehet érted többet, mint hogy segít neked segíteni önmagadon.
Egy-két ital a golfban nem okoz hibákat, legfeljebb felfedi azokat.
Éhes golfozó puttal álmodik.
Elásott, de el nem felejtett csatabárdokkal van tele a golfpálya.
Elég csak golfozni, hogy az életből mindent láss és annak az ellenkezőjét is.
Elég egy pillantást vetnem a greenre, hogy gyanakodjam.
Életemben három szakaszt szerettem igazán, és azokat is, hogy utáltam.
Elgondolkodtató, hogy miért nem a legsikeresebb edzők voltak a legjobb golfozók.
Élni, halni a golfért? Élni jobb!
Először a messzi lyukban álló zászlót nézd, majd a lábad előtt a labdát. A kettőnek kell találkoznia, ilyen egyszerű a golf.
Először ismerd meg a golfszabályokat, félre magyarázni később is ráérsz.
Én azért golfozok, hogy kiderítsem ki is vagyok valójában.
Érdekes lenne a golfswing, ha könyökeink a másik irányba is hajlanának.
Érdekes, hogy a golfozók játékából, magatartásából meg lehet mondani, hogy melyik klubhoz tartoznak.
Érzelmekre is szükségünk van a golfban, mert ijedtség és öröm nélkül a játék csak afféle mechanikus gépezet.
Eső után vízhatlan.
Fanatikus golfozót meggyőzni lehetetlen és témát sem hajlandó váltani.
Félelmetes, hogy milyen ereje van egy-egy golfbírói döntésnek. Versenyzők sorsát határozza meg, győzteseket és veszteseket teremt. Sorsunk a szabálykönyvben van megírva.
Férfiaknak előnyös a golf. Ha jó játékos lesz, akkor boldogan él, ha gyengébben golfozik, bölccsé válik.
Flight-társunktól ne kérjünk tanácsot, mert a játékunkat egyedül is el tudjuk rontani.
Foglalkoztatnak a következő szakaszok, mivel hátralevő ütéseimen ott szeretnék spórolni.
Furcsa, hogy milyen sokan átvisszük az előző szakasz terhét a következő lyukra. Kudarcainkat ütésről ütésre magunkkal cipeljük, és ezzel megfosztjuk önmagunkat az újrakezdés örömétől.
Golf közben nyitottabbá válnak az erkölcsök.
Golf nélkül élni rossz, de ha golfozol sokszor duplán rossz.
Golfbajnokká egy szerencsés perc alatt is válhatunk, de jó golfozóvá hosszú évek fáradságos munkája tesz.
Golfban a lassúságod bírók büntetik, a kapkodásoddal magad bünteted.
Golfban a megtörténtet meg nem történtté tenni legalább két büntető ütés.
Golfedzés közben a tréner kétszeresen tanul.
Golfedzőnek lenni hálás dolog. Ha sikeres vagy, egy csomó, hálás tanítvány vesz körül. Ha lejárattad magad, még mindig írhatsz egy oktató könyvet.
Golfjátékunk legnagyobb részében rosszul cselekszünk, egyrészt nem ütjük meg amit kellene, illetve mást ütünk, mint amit a helyzet kíván.
Golfjátékunk természetünknél fogva inkább fegyelmezetlen.
Golflabda a golfozót nem tanítja repülni.
Golflabdából mindig a legújabb, golfütőből a legrégibb segít.
Golfozni őrület! A golf igazi ízét csak a bolondok ismerik.
Golfozó társainktól csak a szabályok szerint kérjünk.
Golfozó tervez, putt-vonal végez!
Golfozók között a pályán kevésbé, de a klubházban remekül terjed a rémhír.
Golfozókkal sokszor történik olyasmi a pályán, ami akkor válik igazán érthetetlenné, amikor meg van magyarázva.
Golfozóvá válni jó.
Golfpálya, szakaszok, lyukak, driverek, vasütők, putterek: nagyra nőt gyerekek játékszerei.
Golfverseny idején egyetlen vallásos golfozó sem mondja, hogy bízzuk Istenre a rövid putt-okat.
Golfversenyre járni muszáj, ha nyerni szeretnél.
Gyáva golfozónak a bunkerben a homok térdig ér.
Gyorsan jönnek a hibák, ha a golfpályát lebecsüljük.
Ha a fairwayen egy gödörbe van a labdád, akkor az ütőddel ne ás tovább.
Ha a golfedző sikerének van titka, akkor az abban a képességben rejlik, hogy megérti a tanítvány nézőpontját és az ő szemszögéből is látja a swinget, nemcsak a sajátjából.
Ha a golfjátékod mentes a kudarcoktól, akkor nem vállalsz elég kockázatot.
Ha a golfjátékunkban minden egyszerűen történne, ahogy szeretnénk, akkor milyen unalmas lenne.
Ha a golfozók összesúgnak a hátad mögött az csak annyit jelent, hogy hosszabbat ütöttél.
Ha a golfpályán az illúziókat követed, a lehetőségek mellett mész el.
Ha a golfpályán eluralkodik rajtunk a félelem, a kétségbeesés, a reménytelenség hálát adhatunk a sorsnak, hogy a büfében még kapható a mézes barackpálinka.
Ha a golfstratégiánkat megbízhatónak tekintjük, az mégsem tehet többet, mint működtet bennünket. Ahhoz, hogy eredményes legyen, azért szilárdabb támaszpontra lenne szüksége.
Ha a golfunkból elvennék tőlünk mindazt, ami fájdalmat okoz, mi maradna?
Ha a greenen nyugvó labda egy ütésből begurítható, akkor felesleges aggódni miatta. Ha nem tudod megoldani, az aggódás nem segít.
Ha a greenen úgy érzed, hogy ura vagy a helyzetnek, akkor a többiek bosszantóan sokat várnak rád.
Ha a játékunk nem is okozója minden bajunknak a golfban, esetenként remekül szimbolizálja azokat.
Ha a mögötted levő flight lőtávolságon belül van, akkor Te is!
Ha a parkolóban csöpörög, akkor a golfpályán zuhog.
Ha a putt-vonalad látod, félig már be is ütötted a labdád.
Ha arra kell a golf, hogy legyen egy új életed, akkor vagy egy új sportág kell, vagy egy új élet.
Ha az első szakaszon rosszul adtad össze az ütéseidet, a játék végén is hibás eredményed lesz.
Ha beértél a klubházba és nem tudod felidézni az ütéseidet, akkor egy csomó értékes tapasztalatot dobtál ki az ablakon.
Ha bohócot csinálsz magadból a golfpályán, akkor húzd a fejedre az ütővédőt is.
Ha boldogok, és sikeresek akarunk lenni a golfpályán, akkor minél több politikai vitát mulasszunk el a tévében.
Ha egy golf fanatikushoz fordulunk válaszért, a végén magunk sem tudjuk mit kérdeztünk.
Ha egy golfpályán mindig ugyanazt csinálod, akkor mindig ugyanazt az eredményt kapod.
Ha egy minden igényt kielégítő driver lenne a világban, Isten is kérne belőle.
Ha egy rossz putt véletlenül sikeres, azért az egy rossz gurítás marad.
Ha elölről kezdhetném a golfedzéseket, ugyanazokat a hibákat követném el, csak két évtizeddel korábban.
Ha elrontottad a driverütésed, legalább a tee-t szedd össze.
Ha elvennénk a golfból mindazt, ami bosszúságot okoz, mi maradna?
Ha görbén ütsz is, egyenesen beszélj!
Ha hűségesen dolgozol a golfklubban napi 8 órát golfedzőként, előléptetnek vezető edzővé és napi 12 órát robotolhatsz.
Ha jól akarsz játszani egyfontos versenyen, reméld a legjobbat és készülj a legrosszabbra.
Ha jól érzed magad a golfpályán, ne aggódj. Egy-két szakasz és elmúlik.
Ha ki akarjuk javítani ütéshibáinkat, meg kell neveznünk őket.
Ha ki akarod zárni a rossz ütéseket, maradj csendben.
Ha kisebb ütővel is megelégszel, akkor a siker útjáról letérsz.
Ha meg akarod nevettetni a flight-társaidat, mesélj nekik a következő ütésedről.
Ha mindazokra hallgatok, akik nem golfoznak, nem lettem volna golfozó.
Ha minden golfozó meg lenne elégedve önmagával, nem lenne, aki hatvannal kezdődőt ütne.
Ha minden ütésed úgy sikerült, ahogy swingedből telik - ember vagy. Ha mindent megtettél, amit akartál, akkor Isten.
Ha nagyon jól golfozol, akkor soha többé nem kell majd dolgoznod az életben.
Ha nem akarnánk mindenáron jól golfozni, akár még jól is érezhetnénk magunkat.
Ha nem jó a swinged, ki menjen gyakorolni, te vagy a driver-ed?
Ha nem látni a fától a zászlót, az minimum két ütés.
Ha nem szeretnél golfedzésre menni az egyik kifogás ugyanolyan jó, mint a másik.
Ha nem tudsz dönteni két ütő között, akkor válaszd a harmadikat.
Ha nem üthetjük, amit akarunk, akkor üssük, amit tudunk.
Ha őszinte véleményt akarsz hallani a golfjátékodról, akkor játssz jobban, mint azelőtt.
Ha rágódsz egy kihagyott rövid gurításodon, akkor inkább a hibádra emlékezz!
Ha rövid a puttod, told meg egy ütéssel.
Ha sok golfedződ van, elveszted köztük a lyukat.
Ha sokat gyakorolsz, Te is üthetsz Hole-in-One-t. Ez rendben is lenne, de nem így van!  
Ha szerinted a golfedző drága, próbálkozz magadtól!
Ha tudnánk, hogy a flight-társak milyen keveset foglalkoznak velünk a golfpályán, akkor nem aggódnánk annyit az ütéseink miatt.
Ha tudni akarod, hogy mit gondol Isten a golfjátékról, akkor nézd meg azokat, akiknek nem adott tehetséget hozzá.
Ha valaki a női golfozók között nem magas, szőke és karcsú, nagyon hamar jól kell játszania, hogy megjegyezzék a nevét.
Ha valaki úgy chipel, hogy ütés után a labdája kétszeres távolságra került, mint ahol volt a zászlóhoz képest, a legkellemesebb addigi játéka is kellemetlenné válik.
Ha valamelyik golfszabályról még nem hallottunk, vagy valamelyiket nem értjük, azért azok még érvényben vannak.
Ha valamit megtanulhattunk az elmúlt ötszáz évben a golfból, az az, hogy semmi sem biztos.
Hacsak a jól kiismerhető és megbízható pályák érdekelnének, bowlingozni vagy sakkozni mennék.
Hamarabb találod meg a labdád ott, ahová féltél ütni, mint ahová remélted.
Harminc golfozó is elfér a putting-greenen, de a klubházban két elnökjelölt sem fér el.
Három a magyar puttolás, egy a ráadás.
Három életforma van: juniorgolfozó, felnőtt golfozó, szeniorgolfozó.
Hátrább a tee-vel!
Hiába okos a golfozó, ha nem hallgat magára!
Hiba, ha valaki golf közben szomorú.
Hibázni a golfban emberi dolog, másra fogni még emberibb.
Hihetetlen, hogy a golfozók mindig a golfról beszélnek és témát sem hajlandóak váltani.
Hinni egy álomszerű ütésben annyi, mint a teljes 18 szakaszon aludni.
Hole-in-One-t ütni csak akkor szerencse dolga, ha háttal áltál a zászlónak.
Homokakadályban a golfozó attól fél, amitől nem kellene, vagy nem úgy fél, ahogyan kellene, vagy nem akkor, amikor kellene.
Homokgödörből vizes öbölbe.
Honnan tudjuk, hogy nincs két egyforma golfswing, amikor még nem is láttuk mindet?
Idő akkor van valamire a golfpályán, amikor nem kell, de ha kellene, akkor nincs.
Igaz, hogy a kemény gyakorlás még senkit sem ölt meg, de minek kockáztasson a golfozó.
Inkább golfozom sok csalódás mellett, minthogy remények nélkül, kedvetlenül ütögessek.
Jó dolog úgy golfozni, ahogy a régiek csinálták. Ha másképp játszol, lehet, hogy eredményesebb leszel, de valami szépséget elveszel a világból.
Jó és rossz tulajdonságainkkal együtt indulunk a golfpályára, de rajtunk múlik, melyiket érvényesítjük a scorecardon.
Jobb a régi ütőket megtisztítani, mint újakat venni egy fontos versenyre.
Jobb a saját régi driverrel golfozni, mint kölcsönkérni egy újat.
Jobb egy becsületes bogey, mint egy elcsalt birdie.
Jobb golfozni, mint a golfot magyarázni!
Jól az golfozik, aki nem érzi, hogy milyen rosszul golfozik.
Jól érzem magam, figyelembe véve, hogy túléltem a szabályismereti tanfolyamot.
Jól golfozni annyi, hogy mindent magunktól tudunk, nem is jut eszünkbe az edzőnk.
Jól golfozni annyi, mint jól gondolkozni, jól érezni és jól kifejezni - egyszerre kell hozzá ész, erő és ötlet.
Jól golfozni maga is mesterség.
Két golfozó nézett le az első elütő dombocskájáról. Az egyik sarat látott, a másik lobogó zászlót.
Két ütés között érik a jó eredmény a golfban.
Kétféle golfozó létezik. A nagyvonalú, aki elszórja a golflabdáit a vízakadályokba és a sűrű bozótosba, illetve a realista, aki kihalássza és összegyűjti azokat.
Kétféleképen golfozhatsz. Vagy abban hiszel, hogy a golfpályán semmi sem lehetetlen, vagy abban hiszel, hogy minden lehetséges.
Kétségtelen, hogy az óvatos golfozó nem nyer versenyeket. De ritkán is hívják hendikep csalónak a háta mögött.
Kettesben szoktam játszani, én és a pesszimista énem. Komoly kihívás ellene győzni.
Kevés golfozó birtokolja minden időben és helyzetben a tudását. A tapasztalat az, hogy a tudásuk elérhető része, azonban mindig birtokolja őket.
Kevés olyan bosszantó és elviselhetetlen dolog van a világon, mint az ellenfél jó scorecard-ja.
Kezdőként senki se aggódjon, hogy gondjai vannak a golfban, mert a legnagyobb bajnokoknak még több problémája van vele.
Ki játszhat felszabadultan? Aki nem rabja saját indulatainak és mások szeszélyeinek.
Ki mint üti vágyát, úgy gurítja par-ját.
Klubigazgató sem lennék abban a klubban, ahol nem érzem jól magam.
Koncentrálj a következő ütésedre és el fogod felejteni mások golfpályával kapcsolatos problémáit.
Koszos golfcipőben, szakadt golfkesztyűben, sáros golfütőkkel nem lehet tisztán játszani.
Könnyebb becsületes golfozóból jó golfozóvá válni, mint jó golfozóból becsületessé.
Könnyebb megismerni 10 golfpályát, mint egy golfozót.
Könnyebben válnak valóra álmaim ütései, ha tudom, hogy mit kezdjek velük.
Könnyed ütéstől messze száll a labda.
Könnyű dolog a golfban okos döntéseket hozni. Gondolj valami merészet, majd ne üsd meg.
Könnyű dolog jól játszani a golfpályán. Csak találj ki egy lehetetlen ütéskombinációt, aztán ne csináld meg.
Könyvtárakat írtak tele azzal, hogyan kell golfozni. Pedig csak egyetlen titka van: békében élni önmagunkkal.
Köti a bag-et a piros karóhoz.
Lassú tempó, hosszú drive!
Látom a golfkesztyűt és a golfcipőt, de a golfozót még nem látom.
Legmegnyugtatóbb a golfban egy mérges golfozót látni.
Légy az első játékos minden elütőn és az utolsó gurító minden lyuknál.
Lehet, hogy a mi dolgunk ezen a világon nem az, hogy imádjuk a golfot, hanem hogy megtanuljuk?
Léptél már rá szándékosan teljes testsúlyoddal olyanok golflabdájára, akik rád ütötték szó nélkül? Inkább az erdőbe dobtad!?
Ma a mások swing hibája, holnap az enyém.
Maga a golf hit kérdése. Hitünkön alapul, ha azt állítjuk, hogy ütésinknek bármiféle köze van a golfhoz.
Magabiztosan golfozni vakmerőség.
Magunkat nehezebb edzeni, mint tanítványainkat. Aki nem hiszi, nézze meg a trénerek golfversenyét.
Majd valamikor játszunk, az a soha.
Már senior egy hölgy alig ötven évesen, miközben pattanásai is vannak?
Más a bátorság és más, ha valaki kevéssé becsüli a golfpálya nehézségeit.
Mások jó játéka éppen olyan örömmel tölt el, mint a magamé.
Mások öröméhez is legyen elég türelmed.
Még három-négy gurítást is meg lehet bocsátani, de az idegen labda megjátszását soha!
Meglehet, könnyű csalni a golfban, de csaknem ugyanolyan könnyű a szabálytalankodót leleplezni - különösen, amikor a szabálytalanság fenntartásának kényszere meghaladja a csaló golfozó képességeit.
Mennyivel könnyebb összeadni az egyjegyű, alacsonyabb számokat a scorecardon.
Mert a golfpályán nincs se jó, se rossz - a gondolkodás teszi azzá.
Mi golfozók azt hisszük, hogy a játék célja az, hogy teljesítsünk valamiféle tervet. Egyikőnk sem kérdezi, hogy ez a terv az övé-e, vagy a golfpálya tervező találta ki.
Mi magunk legyünk a harmónia, amit látni szeretnénk a golfpályán.
Mi minden meg nem történik a golfpályán azokkal, akik bíznak benne.
Mielőtt bármilyen tanácsot adnál a golfpályán másnak, előbb mond magadnak.
Mielőtt felveszel egy labdát, tudd meg ki a gazdája.
Miért kell a lyukba ütni a labdát? Nem tudom!
Milyen színű a zászló? Amilyen a szél.  
Mindegy milyen scorecardot adtál le, ha megnyerted a versenyt.
Mindegyik scorecard a karriered egyik lapja.
Minden bajnokság és csoda három napig tart.
Minden birdie-t követ egy gyors bogey.
Minden érték viszonylagos. Jobb fiatalon egy dupla bogey, mint öregen egy Hole-in-One.
Minden golfedző mestere saját swingjének.
Minden golflabdában van érzés.
Minden golfnemzedék azt képzeli magáról, hogy jobban játszik az előtte járóknál és alaposabban ismeri a szabályokat az utána következőknél.
Minden golfozó a maga módján látja a lyukhoz vezető utat.
Minden golfozó sikeres, aki élvezi a játékot.
Minden golfozóban van valami jó, de a bag-jében biztosan.
Minden golftudás annyit ér, amennyit megjátszol belőle.
Minden golftudás, ami nem szabályos, csak ravaszkodás.
Minden ismeretlen golfpálya nagyszerűnek látszik.
Minden jó golfozó szívében ott lakik a játék szeretete.
Minden sikeres golfpályának három tulajdonosra van szüksége: egy álmodóra, egy szervezőre és egy nagyon gazdag emberre.
Minden swing jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának.
Minden tiszta golflabda piszkos.
Minden tripla bogey egy-egy állomás a mentális fejlődésünk útján.
Minden ütésben van tanulság, csak meg kell találni a labdával együtt.
Minden vágyadnak eleget tenni a golfpályán már nem is sport, hanem művészet. Azért nem árt, ha kevés vágyad van.
Minden vágyunkat elérhetjük, ha van merszünk megütni.
Minden verseny kitöltetlen scorecard: írd rá, amire emlékezni szeretnél.
Mindenki a golfszabályokon akar változtatni, senki se a saját swingjén.
Mindenki a saját ütéshibáit hívja élettapasztalatnak.
Mindenki azzal az ütőjével üt a legjobban, amelyiket szereti.
Mindenki nagyot mond a klubházban, de nem számít, mert senki sem figyel a másikra.
Mindenkinek hinni kell valamiben. Én azt hiszem, begurítom a labdám egy méterről a lyukba.
Mindenre a gyakorlás a válasz, de amíg a válaszra vársz, a golf felvet néhány nagyon érdekes kérdést.
Mindig a mögöttünk jövő flight a gyorsabb!
Mindig az a golfozó lép rá a másik putt-vonalára, amelyik előbb ér oda.
Mindig meg kell vizsgálni, hogy a következő két ütés megoldható-e egyből.
Mindnyájan a legnagyobbat akarjuk ütni és nem vesszük észre, hogy a golf kevés kis ütésből áll össze.
Minek a swinget javítgatni, ha rossz az egész?
Minél magasabb színvonalon golfozol, annál nagyobb hibákra vagy képes.
Minél magasabbra repül a labdád, annál rövidebb lesz az ütésed.
Minél többet gyakorol egyedül egy golfozó a driving rangen, annál unalmasabb a klubház büféjében.
Mire a golfozó rájön, hogy az edzőjének mégis igaza volt, már ott a másik edző, aki szerint téved.
Mit csinálnék, ha nem tudnék golfozni? Minden reggel arra ébrednék, hogy ennél már nem is érezhetném jobban magam?
Mit ér az egész golfpálya csendje, ha az egyik lyuknál üvöltenek.
Mit használ nekem ez a sok okosság, ha mind elfelejtem.
Mit tegyél, ha vitatkoznak veled a golfpályán? Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd.
Miután rájöttünk, hogy a golfszabályoknak semmi értelmük önmagukban, nincs más hátra, mint értelmet adjunk nekik.
Mostanában annyit golfozom, hogy kezd az ivás rovására menni.
Nagy a baj, ha egy golfozó hinni akar a csodában, de nem tud.
Nagy a kísértés a golfpályán, hogy messzebbre üssük a labdánkat a szokottnál. A legbiztosabb stratégia a gyáváké!
Nagy baj az öregség, de csak ez az egyetlen esély, hogy évtizedekig golfozhassunk még.
Nagy élvezet olyat ütni a golfban, amire mások szerint nem vagyunk képesek.
Nagy tévedés feltételezni, hogy a szép swing jó is.
Nagydolog hinni magadban, és még nagyobb hinni a golfbírónak.
Nagyon rossz véleményem van saját golfjátékomról, és ezt mennyire nem érdemlem meg!
Ne a felkapott szemeddel keresd a gurításod sikerét, hanem lehajtott fejjel füleld a labda koppanását a lyukban.
Ne a golfütőt, hanem a kezet nézd!
Ne bolygassuk a swingedet, amíg nincs fölötte hatalmad!
Ne dicsérj olyan swinget, amit nem tetszik neked, de az még rosszabb, ha szidod.
Ne féljünk olykor nagyot ütni, mert két kis ütéssel a tavon biztosan nem jutunk át.
Ne örülj nagyon a golfklub tagságik kedvezményének. Ez olyan, mint amikor a csapos a jattodból visszahív egy italra.
Nem a dupla bogey, hanem a harmadik putt a rettenetes.
Nem a golf a bonyolult, mi vagyunk körülményesek.
Nem a testünk, hanem a lelkünk a jobb golfozó.
Nem akarok mást a golfversenyen, csak az utolsó flightban indulni és kellemes időjárási körülmények között pályarekordot javítani.
Nem attól lesz magabiztos a swingünk, hogy mindig jót ütünk, hanem attól, hogy nem félünk a hibáinktól.
Nem az a fontos, hogy mások betartják-e a golfjáték szabályait, hanem az, hogy mi betartjuk-e.
Nem az a junior reménytelen, amelyik ügyetlen, hanem az, amelyik lusta.
Nem az a mesteredző, aki megtanít a golfban egy-két trükkre, hanem az, aki megszállottá teszi a tanítványt, hogy minden energiájával hozza ki magából a legjobb tudását.
Nem az a sajnálni való golfozó, akit elkerül a szerencse, ha nem az, aki kergeti.
Nem az edzéseken kell nevetgélni, hanem a verseny után.
Nem azért foglalkozom a golffal ennyit, hogy csak golfozzak, hanem hogy jobban éljek.
Nem érdemes a golfpályán hibázni, ha nem tanulunk belőle.
Nem érdemes rosszul gurítani, ha nem tanulunk belőle.
Nem esik messze a labda a fától.
Nem könnyű a golfozókat meggyőzni, hogy a szemük helyett az eszükkel nézzék a golfpályát.
Nem lehet kellemesen golfozni anélkül, hogy megfontoltan, becsületesen és szerényen játszanánk, sem megfontolással, becsülettel és szerényen játszani anélkül, hogy kellemesen golfoznánk.
Nem lenne jó, ha mindnyájan egyforma ügyesek lennénk, a döntések különbözősége teszi lehetővé a golfversenyt is.
Nem mindig az a kérdés a fontos, hogy egy swing jól van-e felépítve, hanem sokkal inkább az, hogy hatékonyan működik-e.
Nem mintha félnék a negyedik puttól, csak nem akarom látni, amikor megtörténik.
Nem mondhatják a tanítványok, hogy nem hajolok meg előttük, naponta ezer labdát teszek a lábuk elé.
Nem öreg az a senior golfozó, akiben még ott a lelkesedés a golf iránt.
Nem szabad erőszakkal golfra oktatni a gyerekeket. Ha játszva tanulnak, még azt is megfigyelhetjük, hogy kinek milyen a hozzáállása.
Nem szabad mások golfjátékát kritizálni, mert ők pontosan úgy ütnek, ahogy azt mi tennénk hasonló körülmények között.
Nem szabadulhatunk a golfpályán sem az érzelmeinktől, de a fairwayen és a greenen tarthatjuk őket. Ha döntéseinkben nem az érzelmek vezérelnek, elfelejthetjük azokat az ütéseket, amelyekkel a végletek között mozgatjuk a labdánkat.
Nem szeretem a golfpályán a homokakadályt, de ő szeret engem.
Nem tud olyan kevés lenni az önbecsülésed, hogy más golfozók ne gondoljanak még kevesebbet játékodról.
Nem tudunk azon változtatni, hogy a labda lefelé guruljon. Tanulmányozhatjuk a gyeptálca hepehupáit, de a gravitáció ellen szegülni nem lehet. Puttoljunk úgy, hogy kihasználjuk ezt a megbízható törvényszerűséget céljaink érdekében.
Nem vagyok elég fiatal ahhoz, hogy jól golfozzak.
Nem! A golfozó ne üljön tehetetlenül az ötödik ütés után a homokakadály szélén.
Nemcsak azok a hibásak, akik nem a szabályok szerint golfoznak, hanem azok is, akik elnézik ezt nekik.
Nemcsak nehéz a golfpályán kiismerni önmagunkat, de esetenként az eredményt is kényelmetlen elfogadnunk.
Nincs az a kezdő golfozó, akitől az edzője ne tanulhatna valamit.
Nincs nagy különbség, ha a golfban vagy magában az életben haladtál előre.
Nincs nagyobb baj, mint abbahagyni a golfot. Az ember leszokik róla.
Nincs nagyobb hiba a golfjátékban, mint a szabályok betartatása etikai ismeretek nélkül.
Nincs olyan golfszabály, ami mindenkinek, minden körülmény között megfelelne.
Nincs olyan jó szándékú tanács, ami ne lenne elég ahhoz, hogy a swingednek ártson.
Nincs olyan sikertelen golfjáték, amelyben ne lenne egy ragyogó ütés.
Nincs olyan szabály a golfban, amely azt mondja: "Ha mások el akarják rontani a játékukat, neked csatlakozni kell hozzájuk."
Nincs olyan szerény győzelem, amely kikerülhetné a rosszindulat megjegyzéseit. Ezért győzelmeid legyenek szerénytelenek.
Nincs rossz eagle-putt és jó gurítás sincs a dupla bogey-ért.
Nincsen nyugodt vizű vízakadály.
Okos vagy, ha tudod a golf szabályait és bölcs, ha nem hangoztatod őket.
Okosabb dolog az elhagyott sandwedge-t pótolni, mint siratni.
Oktatás közben a golfedző is tanul.
Olyan világban élünk, hogy a golfpályára műtrágyát szórnak, miközben a klub ciszternájához havonta jön a szippantó kocsi.
Optimista az olyan golfozó, aki a green-en ide-oda kanyargó labdáról azt hiszi, hogy keresi a lyukat.
Ott van működő klubélet, ahol a golfozók saját maguk szponzorai.
Óvakodj a rossz minőségű golfkönyvektől, mert megsérülhetsz egy nyomdahibába.
Önmagát bünteti a golfbíró, ha elnéz egy szabálytalanságot!
Öt évembe került, mire rájöttem, hogy nincs különösebb tehetségem a golfhoz, de addig nem hagyom abba, amíg másoknak is fel nem tűnik.
Pénzen nem lehet swinget venni, de legalább drága hobbit választottál.
Recesszió? Lötyögő fejű driver-rel repedt golflabdát ütni?
Régebben a golfszabályokat azzal a céllal olvastam el, hogy bizonyítékokat gyűjtsek a magam igazának igazolásához.
Régen azt hittem, hogy rosszul ment a játék, de azóta kiderült, hogy jó eredmény volt.
Rémes dolog lehet gyerekfejjel rádöbbenni, hogy a stableford versenyen nem az a golfozó nyer feltétlenül, aki a legkevesebbet ütötte.
Rossz játékunkból fakadó elégedetlenség onnan származik, hogy nem vagyunk elég hálásak azért, amink van.
Rosszul ejteni a labdát annyi, mint elásni.
Semmi sem ápolja olyan hatékonyan a golfpályát, mint az elégedett golfozó.
Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét, mint az ötödik kosárlabda a driving rangen.
Semmi sem olyan egyszerű és egyben titokzatos, mint az egy méteres putt.
Semmi sem szorul olyan alapos javításra, mint a flight társak viselkedése.
Semmi sem változtatja meg jobban a golfjátékunkat, mint a kételkedésünk.
Semmibe venni a golf törvényszerűségeit azt jelenti, hogy igazán golfozunk.
Senki és semmi nem tudja elvenni a golftól a kedvem, magamon kívül.
Senki sem azért szereti a golfját, mert olyan jó, hanem mert az övé.  
Senki sem tudja mit gondoltál, de azt látják, hogy mit ütöttél.
Soha nem kezdtem volna el játszani egy igazi 18 szakaszos golfpályán, ha megvártam volna, hogy képes legyek az ütéseimet olyan jól csinálni, hogy senki ne találhasson benne hibát.
Soha senkinek nem szabadna megengedni, hogy vasárnapi ebéd közben golfszabályokra vonatkozó kérdéseket tegyen fel.
Sohase hagyjuk, hogy erkölcsi érzékünk fölébe kerekedjen a golfszabályoknak.
Sohasem a golfpálya körülményei szabják meg eredményünket, hanem mindig a hozzáállásunk a körülményekhez.
Sohasem késő, hogy olyan golfozó legyél, aki már tavaly lehettél volna.
Sok ezer golfozó vágyik a sikerre, de kihagyják az edzést egy esős vasárnapon.
Sok ezer labdát kivált egy jó tanács.
Sok golfozó teljesen önzetlenül nem javítja ki a labdák becsapódásának nyomait a green-en.
Sok minden szól a rossz ütés mellett, például utánozhatatlan.
Sokan gondolják úgy, hogy a golf hasonlít az életre. Szerintem az élet nincs ennyire bonyolult.
Sokat, vagy jól golfozni, óriási különbség.
Szegény golfozó nincs, csak olyan átlagos helyzetű, aki többet szeretne golfozni.
Szegény golfozót még a vágy is húzza.
Szerencsés ütés, tudás nélkül semmi.
Szeressük a rossz ütéseinket is, mert a jókat könnyű szeretni.
Szeretnéd, hogy jót gondoljanak rólad a golfozók? Mond azt, hogy rosszul ment a játék.
Szükségszerű ostobaság golfbíróval vitatkozni.
Takarékosságból figyelj oda a golfedződre, mert a pénzedért ő az első, aki felismeri hibáidat.
Talán a hibák fölismerésének és megoldásának sorozatában rejlik a golf értelme. Ez a feladat a próba, mellyel elválasztjuk a sikert és a kudarcot. Szorgalmunk mellett szükségünk van alázatra és bölcsességre. Gondjaink tesznek minket alázatosakká és bölcsekké. Végső soron ezek felelősek hendikepünkért.
Tanulj a rossz ütésekből, játssz a pályán és reménykedj a putt-vonaladban! A legfontosabb azonban, hogy maradj ugyanolyan kíváncsi, mint az első edzéseden.
Tanulj meg másokkal golfozni!
Tanuljunk a versenyeken elkövetett hibákból, dolgozzunk a swing-ünkön és reménykedjünk, hogy a következő hétvégi versenyen jobban ott leszünk fejben. A legfontosabb azonban, hogy ne hagyjuk abba az edzéseket.
Tapasztalat a bölcs golfozó legjobb ütője.
Tartsd magad távol azoktól a golfpályán, akik nem szeretik a csendet.
Tiger Woods boldog házasságban él, de a neje nem.
Több dologtól tartunk a golfpályán a szükségesnél, mert hiedelmeinkből több van, mint a valóságos problémából.
Többet megtudsz egy golfpályáról, ha végigsétálod a szakaszait, mint a legprecízebb birdiebook-ból.
Tökéletes golfozó nincs! Hibátlan játék nincs! Ezek hiánya miatt aggódjon az edződ!
Tudni vagy nem tudni, a golfban mindkettő érdekes.
Úgy golfozunk, ahogy álmodunk - csapongva.
Ütéshibáinkat sokszor felnagyítjuk, vagy csak kitaláljuk, olykor elsietjük.
Ütni lehet céltalanul is, de puttolni nem.
Vak labda is talál lyukat!
Valaki tévedett, ha a tanítvány nem szárnyalja túl a mesterét.
Valószínűleg túlságosan lassan játszom. A mögöttem lévő flight-ból egy senior öregúr a sarkamra tolta a troliját.
Van valami, amit egyetlen kezdő golfozónak sem szabadna megmondani: az, hogy az ütéseink soha nem sikerülnek úgy, ahogy sikerülniük kellene.
Van, amikor a rossz játék az a szükségszerűség, amivel a golfozó főnökünknek akarunk megfelelni.
Vannak rosszabb dolgok a rossz játéknál. Golfoztál már együtt egy multi level marketinges ügynökkel?
Vannak ütések, amelyeket jobb nem látni és vannak labdák, amelyeket jobb nem megtalálni.
Vannak, akik a ritka jó ütés reményében megszokott játékukat is elfelejtik.
Veszélyes dolog, ha a golfozónak van igaza, amikor a golfbíró téved.
Vicces, ha egy golfozó azért panaszkodik, hogy golfoznia kell.
Vigyázz a testedre, csak ő tud veled golfozni.
Visszatérő swing problémáid miatt három dolgot tehetsz: válts ütőt, vagy edzőt, vagy mindkettőt.
Vitray Tamás mondta, pedig nem is golfozott: „Ilyen nincs, és mégis van!”