Aktuális

Villánytól Kaliforniáig

Pálinka a golfbag-ben 

Fodor Krisztina Villány-Siklós régióból származik és az emlékezetes 1974-es évjárattal együtt születve ő is szép nemzetközi sikereket ért már el a sport területén. A kétszeres magyar golfbajnoknő rövid, de annál hatékonyabb négy éves versenyzői pályafutása alatt először képviselte hazánkat tavaly az Európa Bajnokságon, ahol az idén a 144 induló közül már a 106. lett. A Lengyel Nyílt Bajnokság megnyerése után 2006-ban az Év Golfozó nőjének választották itthon. Háromszor nyerte meg a Magyar Felnőtt Golfbajnokság versenysorozatát 2005-ös meghirdetése óta. Az idei ranglistát is ő vezeti. Mint ahogy a jó bornak sem kell cégér, Krisztina is hamar népszerű lett a golf egyre gyarapodó hazai táborában.

 

Szeptember végén Budapest első golfpályáján, a Highland Golf Club & Academy-n Fodor Kriszta szervezte a „Sikeres nők a rák ellen” jótékonysági golfversenyt a Magyar Golf Szövetséggel karöltve. A rendezvényre Árvay Jánost Tokaj-hegyaljáról és Polgár Zoltánt Villányból kérte fel, hogy legszebb boraikat mutassák be a résztvevő mintegy száz golfozó nőnek. A másfél millió forint összegyűlt adományt a Magyar Rákellenes Liga kapta. A társadalmi felelősségvállalásban jeleskedő golfbajnoknő elérkezettnek látta az időt, hogy profi karriert kezdjen novembertől. Hivatásos golfedzőként csatlakozik a Highland golfkomplexum csapatához. A Miele, a professzionális konyhai és háztartási gépek gyártója és forgalmazója Kovács Lázár sztárchef mellett a 2008-as bemutatóinak háziasszonyként kéri fel Krisztinát, aki a golfpályán kívül a konyhában is a legmagasabb színvonalat kedveli. Versenyzői pályafutása sem ér véget, mert az UNIQA Biztosító támogatásával több nemzetközi profi női golfversenyen is rajthoz áll a 2008-as szezonban. Ennek első kézzelfogható eredménye, hogy Othmar Michl az Uniqa Biztosító Zrt. vezérigazgatója átadott Krisztinának egy WV Golf sport plusz személygépkocsit a napokban.
Fodor Krisztina jó eredményekkel és nemzetközi sikerekkel igyekszik meghálálni a támogatást. Ennek érdekében 2008. január elejétől február végéig elutazik az USA-ba, hogy a kaliforniai Toscana Golf & Country Clubban képezze tovább magát Bill Harmonnal, aki a világ legeredményesebb száz golfedzőjének listáján, előkelő helyen szerepel. Bill meg sem lepődött, hogy Krisztina a golfbag-jében kisüveg pálinkát is tart. Családi vonás a finom borok szeretete. A győzelmekkor Boch József 2005-ös Villányi Hárslevelűjével koccint, de előszeretettel ízlelgeti a Malathinszky Kúria nedűit is, mivel nagymamája szőlőjéből nőtte ki magát a Malathinszky birtok.