Archive for the ‘SsangYong’ Category

Ki az EVIAN vizét issza…

péntek, július 25th, 2008

ochoaev1web.jpg

A mexikói Lorena Ochoa parádés játékkal vezet a csütörtöki 18 szakasz után a Franciaországbeli Evian-les-Bains-ban megrendezésre kerülő EVIAN Masters-en. A 26 éves golfozónő, aki 15 hónapja megszerezte a nemzetközi ranglista első helyét Annika Sörenstam-tól 7 birdie-vel és 11 par-ral nyitott. Az első napon 65 ütéssel kezdeni az minden álmoskönyv szerint jót jelent, különösen az mutat nagyszerű formát, hogy mindezt bogey, tehát megingás nélkül érte el. Hihetetlen mentális erőt sugárzott a hátsó kilenc szakaszon, amelyből hatot oldott meg az előírtnál egy ütéssel kevesebbel. Jó eséllyel halad az első EVIAN Masters bajnoki címe felé.

Az első tíz játékos között öt Dél-koreait találunk és ez a folyamat megállíthatatlannak tűnik a női golfban. A Ssang Yong Dél-koreai autóscég magyar vezető nője, Dormán Judit szerint a társadalmi és kulturális gyökerekből fakad, hogy a jómódú lányok egyetlen kitörési lehetősége a feudális családi viszonyok közül a golf, amely amerikai egyetemet, saját hitelkártyát és szabad párválasztást jelent nekik. Ha innen nézzük, nem is sok az a 28 koreai induló a 90 fős mezőnyben. A címvédő Natalie Gulbis 69-cel kezdett, Paula Creamer 70 ütéssel hozta az első napot, Annika Sörenstam 71-gyel mutatkozott be, míg a világranglista harmadikja Suzann Pettersen 67-tel nyitott. Ilyenkor a golfhoz kevésbé konyító újságcikk fordítók odabiggyesztik, hogy természetesen még semmi sincs lefutva. Dehogynem! Ochoa megnyeri, mint a sicc!

Malacunk volt

vasárnap, június 22nd, 2008

p1050413.JPG

Köszönet barátaimnak, az UNIQA Biztosító Zrt.-nek és a Highland Golf Club-nak! Ez a rendezvény NAGYON JÓL SIKERÜLT!!! Az UNIQA Charity Golf Cup nem egy volt a versenyek sorában, hanem egy igazi társasági golfesemény sikeredett. Az elmúlt két nap összesen aludtam nyolc órát, ezért még a fejemben kesze-kuszán kavarognak az élmények. A naplózás megbízható vezérlője, a kronológiai sorrend azonban átsegít a beszámoló leírásán.

Tegnap hajnali egykor sikerült elaludnom. Nincsenek alvási problémáim, de munkám akadt még bőven. Nyomtattam az információkat a gépemből, hogy a regisztráció flottul menjen. Előző este a rendezvényünk nagyobb elemei már felépültek. Állt a sörsátor, a vendéglátós hinterland. Hajnali háromkor keltem és fél ötre érkeztem a klubház elé. Tettestársaim: ifjú Tóth Janó, Böndicz Gergő, Végh Zoli már gyakoroltak. Kisbenedek Attila lencséje és Lajtai Péter kamerája örökítette meg azt a pillanatot, hogy pontosan öt órakor a kelő nap sugaraival szembe elütöttünk az egyes tee-ről.

p1050267.JPG

Mire körbe értük a visszakunkorodó kilenc szakaszt, már a helyén volt a SsangYong Hole-in-One autója, álltak a színpadok, szólt a zene és Katlan Tóni sparheltjéről jött a tojásrántotta sült szalonnával, sültkolbásszal, virslivel, lágy kenyérrel. Bevallom férfiasan két pohár Pilsner Urquell sört is legördítettem. Gyönyörű, ragyogó idő volt egész nap a Tétényi fennsíkon. A sátor alatt mintegy kétszáz vendégre terítettünk és a lengedező szellő kellemes hűvösében telt házzal nőtt össze a reggeli, ebéd és vacsora. A golfozót is a hasánál foghatjuk meg! Nekem minden nagyon ízlett és külön örömömre szolgált, hogy a felvállaltan magyaros, népi konyha külföldi vendégeinknek is bejött. A nap csúcspontja a több mint nyolc órán át, lassan parázs felett forgatott malacsült volt. No meg a kolbászzsírban stircelt serpenyős krumpli hagymával. No meg a házi bodzaszörp, málnaszörp, és a dödölle. Egyik koreai klubtagunk összekavarva ette a vörösboros marhapörköltet vargánya gombával és áfonyalekváros császármorzsával. Cuppogott a gyönyörtől. Jó hírét kelti a magyar ételeknek, csak a receptjét nem találja majd sehol.

p1050261.JPG

Az óriás csúszda és az ugráló vár, a kézműves foglalkozások, a lovaglás, Vili bohóc, az Óperenciás Bábszínház szórakoztatta a gyerekeket. Dusek Pista bácsi harmonikázott a sörsátorban, majd a Hetedhét zenekar játszott magyar népzenei feldolgozásokat a színpadon. A JaMese Quartet délutántól késő estig a kisszínpadon jazz, swing, bossa nova dallamaival szórakoztatta a nagyérdeműt. A drivinge range mindkét emelete megtelt zsúfolásig csillogó szemű kezdőkkel. Bősze István, Scridon Laura és Zsákai János oktató társaim nem győzték a kezdő érdeklődők bevezetését a golfjátékba. Ács-Gergely Virág, junior tanítványom is fáradhatatlan segítség volt a putting greenen. Nagy érdeklődés közepette került sor Szigeti Csaba vezető edzőnk és ifjú Tringer László magyar PGA elnök golfbemutatójára. A látványos és vicces konferálással közvetített trükkshow-t elismerő taps kísérte.

p1050334.JPG

A 14 év alatti gyerekek versenyét Kovács Nóra nyerte, második Rózsa Csilla lett és harmadikként Angyal Sára végzett a par 3-as gyakorló pályán rendezett mini-tour-on. A Dolce Vita cukrászda emeletes tortáját együtt vágták fel a győztesek és megosztották a mintegy hatvan kisgyerekkel. A 84. flight sötétedéskor, 21 óra 36 perckor adta le az eredményjelző kártyáját és a Borbank borkóstolójával a teraszon megpihenve kezdődött az eredményhirdetés, miközben a szomszédos pagonyban föllobbant a máglya, hogy Szent Iván éjszakáján belevilágítson a jövőbe.

p1050270.JPG

Tizenöt kategóriában születtek győztesek, akik a kézzel csiszolt üvegtrófeákat vehettek át Mihók Ildikótól, az UNIQA Biztosító Zrt. PR- és Kommunikációs igazgatójától. Böndicz Gergő az amatőr bruttó első helyezett egy hetes Audi tesztvezetést is kapott, Szigeti Csaba a profik versenyét nyerve a Casa Perla siófoki Wellnes Hotel vendége lesz másodmagával egy hétre. A férfiak díjait az Audi biztosította, a hölgyekét az Estée Lauder, a juniorokét a NIKEGOLF, a senior férfiakét az Árnyas Étterem, a senior hölgyekét a Hästens, a super seniorokét a Pre-Pharma. A rendezvény támogatója volt a Pepsi Cola, a Dreher, a Bartrender Magazin, a Hungariangolf Magazin, a Monte Carlo Casino, a H.O.M.E. és a Car-Tour. A VitalClub egészség tanácsadáson résztvevők a nap folyamán 20 zsetont kaptak, hogy kipróbálják szerencséjüket a kaszinóban. Öt pörgetésnyi, vagy ötosztásnyi esély után a legsikeresebb résztvevő egy két személyes ausztriai golfos-wellnes hetet nyert. A győztes, maradék hét zsetonját feltette a 13-as számra és a golyó bepattogott a szám kazettájába. A nyeremény 252 zsetont senki sem tudta túlszárnyalni.

Az éjféli tűzugrás ugyan elmaradt, de így is látom a jövőnket. 2009. június 21.-én, vasárnap ismét megrendezzük ezt a versenyt. Az idei 115 nevező versenyző és a 452 vendég a megmondhatója, hogy érdemes lesz eljönni. Külön köszönöm Sárdi Orsolya, Kovács Levente, Bozóné Krebs Andrea, Illés Barbara, Szalabeck Viktória, az Event-Pro és a Kaland-Játszóház segítségét, támogatását. A Highland Golf Club igazgatójának, Révész Tamásnak és munkatársainak pedig hálás vagyok, hogy az extrém időbeosztású rendezvényt és golfversenyt magas színvonalon kiszolgálták.