Fodor Krisztina blogja

Tegnap volt a szabadnapom. Szentistváni munkarend a heti egy pihenő. Míg a világnak Garfield-del az élen a hétfő kötelesség, sorscsapás, utált kényszer, addig nekem hosszú lustálkodás, ágyban reggeli, lötyögős semmittevés. A szabadságomat ki is vettem az ébredéstől délelőtt tíz óráig. Tovább nem ment. Nem tudok semmit csinálni. Körbenéztem a lakásban és szánalmas növényeimen akadt meg a tekintetem. Kint verőfényes tavasz, ezek szerencsétlenek, pedig bágyadtan és kókadtan kapaszkodtak a csapvíztől, vízkövesedett cserepeikbe.

- Öt mázsa föld, nem lesz sok? – kérdezte a kertészet eladója a tíz muskátli tő mellett tornyosuló sárga zsákokra nézve. Megnyugtattam, hogy nem árvízre készülök és a tíz tő virágon kívül mintegy harminccserépnyi növény vár otthon átültetésre. A legnagyobb szervezőmunkát a tíz darab ötvenkilós, földdel teli műanyag zacskó erkélyünkre való feljuttatása jelentette. De miért eszik emberlánya szinte mindennap esti menüt a földszinti étteremben? Hogy a kis gurulós áruszállító kocsijukat ideadják. (Blog szponzor: Pegenini Étterem) A SsangYong dzsip csomagtartójából így öt perc alatt az erkélyen volt a mini birtokom. Imádom az ilyen munkákat. Jól el lehet veszni a részletekben. Lefóliázom az erkélyt a földmorzsák miatt, de hogy a szél ne kapja fel a szélét, széles csomagragasztóval rögzítem. Szerszámaim kéznél: kis ásó, metszőolló. Hokedli a bázis. A szemközti irodaház erkélyén, szobáikból száműzött cigarettázók figyelik a ténykedésem. Ők fázósan húzzák össze magukat, rólam lekerül a dzsekim.

A virág átültetést is a futószalag szemléletű Ford-módszerrel oldom meg. Növény megmetsz, régi földből kiás, cserépből szemetes zacskóba a használt föld. Cserép lemos, feltölt, döngöl, öntöz. Kimondani, leírni pik-pak. Garfield villan be újra, mert tegnapi maradék pizzát ebédelek. Harmincszor hajolgatva, egyes nagyobb pálmák esetében erő emelve lassú és fárasztó. A délutáni barátnős találkozóm Bábos Rékával elcsúszott egy órát a gyermek elalvása miatt. Szerencsémre, így befejeztem az ültetvényem tavaszi munkálatait. A könyékig érő gumikesztyű megóvta úrinő mivoltomat. Ez is megvolt, még sincs este! – mondaná nagypapám. Az iroda erkélyén a szőke szilikonos eközben tizennégy cigarettát szívott el, ami öt óra alatt szép teljesítmény. Ő nem tudom, mit gondol az én munkámról. Talán egyikőnk sem cserélne a másikkal.

Azt az apát, aki emlékeimben elém áll, ezt a F. I. nevű apát, tisztelem, szeretem, becsülöm és bámulom. Egy jelentős apa körvonalai bontakoznak ki előttem. Bár már tizenhat éve nem az apám. Él hál isten, és jól van, de elköltözésem óta, a fészekből való kirepülésem óta már nem nevel, nem int a jóra vagy dorgál ezért-azért. Már nincs meg az apa-szerep. Mint kiöregedett színész ül a színészbejáró melletti kispadon. Ott megy be, meg ki az élet. De ő már nincs a plakáton.

Apám élete a család. Szülő, testvér, gyerek és feleség. A családok egyformák a szereposztásig, de a megformálásban? Nincs kis szerep csak nagy alakítás. Ezt a tárgyat én jól ismerem, alulról is, fölülről is, voltam két gyerek egyike, s vagyok egy cuki unokahúg nagynénje és férjem mellett már nyolc éve figyelem három lányát „gonosz mostohaként” növekedni. Erről sokat tudok, és sokat nem tudok. Ismerem: az apai zordság gerjesztését, a sziszegést (ha megmozdulsz, agyonütlek), az apát, aki egy kicsit meg akarja úszni. Az anyát, aki mindig mindenkinek mindent adna. Az apaszagot a párnán, a tiltás tehetetlenségét, a hazug belebonyolódást, a gyöngeséget, a beletörődést, az elkeseredést, a gyávaságot a bátorság leplében, a rémült és önzetlen tekintélymentést, mint csalást, a csöndes kétségbeesést, hogy fogytán az erő. Ilyen minden család.

Ismerem ezeket a történeteket, mindnyájan ismerjük. A torkon akadt szálkával, a lenyelt forinttal, gombbal, jegygyűrűvel, egyáltalán a gyerekek szenvedését, amelyben egyenrangúak lesznek a felnőttekkel. A titkos, éjszakai sírásokat és a nyilvános éjjeli bőgéseket, az apai idegek táncát, a gyilkos dühöt, azt, ahogy el tud tűnni egy gyerek. Kimegy a világból, amitől az megváltozik és érthetetlen lesz. Mert micsoda világ ez? A rémület volt az engem kajtató apámban. Ismerem a gyufagyújtogatást, a gyújtogatót is. A gyanakodás szégyenét, a gennyes fülgyulladást, azt, hogy a szülők idegenebbek az idegeneknél, és a kelletlenséget, hogy hasonlítok rájuk. Mondta nekem is: Aludj szépen! Szeret apád.

Majd úgy gondozom a kölykeimet, könnyedén, gyorsan apául. De nem akarnék dicsekedni.
Apám nyíltan beszél, nyílt szívűen, fedetlenül. Nem takargat, és nem mutogat. Beenged mindenkit a várpalotai panelbe, beenged az érzelmeibe. Apám nem volt főállású szülő, de hát az életét azért be- és kitöltötte a dolog. Szabályos apa volt, és ez a lehető legnagyobb, ez a földön járó épeszűség. Nem szokott rögtön megijedni, de ha meg kell, akkor meg kell. Az ezernyi majdnem-történet, amikor majdnem leestem a második emeletről, majdnem fölgyújtottam, majdnem elvesztem. Mennyi szerencsétlenség lehetne. Apa végszavak. Egy szülőnek mindennapos történetek. Aztán van, hogy tényleg leesik.

Márciusban kezdődik a PGA Elő-kvalifikációs versenysorozata. A térségi (járási, megyei) elődöntők győztesei jutnak be az állami döntőkbe. Ebből is 52 van ebben a nagy országban.
Az onnan továbbjutók kerülnek képbe, kapnak teetime-ot a PGA hivatalos honlapján és három állomásból álló sorozaton kell a legjobb ötvenbe kerülniük. A vége egy irigyelt munkahely a Tour-on. A tavaszi kezdésen több mint húszezren szoktak próbálkozni. A hivatásos golfozók között természetes, hogy harminc alatt elindulnak minden évben a kvalifikációs tornákon. A headpro-k is megkövetelik fiatalabb munkatársaiktól a megmérettetést és a klubnak is a legjobb hírverés, ha edzői, segédei jól szerepelnek. A helyi média nagyobb terjedelemben ír ezekről a golftornákról, mint egy Majorról tudósítana.

Gary barátja az ohio-i Ravennából érkező Jim „Jimbo” Wise headpro már 15 éve ide jár a völgybe telente legjobb tanítványaival, hogy készüljenek a PGA Tour 2008-as Qualifying School-jára. Chad Sportelli (a képeken világos hosszú szárú nadrágban) és Matt Hairston (narancssárga térdnadrág) hétköznap a Palm Desert Resort Golf & Country Club-ban keresik a kenyerüket caddie-master-ként. Golfkocsikat mosnak, akkumulátorokat töltenek, score-kártyákat hajtogatnak, ceruzát hegyeznek, a beérkezők ütőit és cipőit tisztítják igény szerint és kora este gyakorolnak. A szabadnapjukon pedig mesterükkel játszanak valamelyik PGA pályán élesben. A tegnapi vasárnapon engem is elhívtak. Eddig amolyan range barátság volt köztünk és Jimbo ötlete volt, hogy a fiukat (Matt 20 éves, Chad 24) motiválja az én játékommal. A fiatal fiuk ugyanis óhatatlanul komolyabban versenyeznek egy velük azonos távolságból játszó nővel szemben. Tehát az én feladatom volt, hogy megszorítsam őket a par 72-es, a profi elütőről 6125 méter hosszú Heritage Golf Club pályáján.

Hogy érdekesebb legyen a versengés párokat is alkottunk és fejenként 20 dolláros tét mellett fogadtunk arra, hogy melyikünk ér el jobb eredményt. Jim – Chad, Matt és én a páros eredmény számolásánál a sikeresebbik játékos ütésszámát vettük figyelembe. A célom az volt, hogy ne nagyon égjek a mester és tanítványai előtt. Az első kilenc szakaszon nem éreztem a drive-ot és a green gyorsasága is többször meglepett, akadt egyszer harmadik putt-om is. A hátsó kilenc szakaszon ugyan az addig is fújdogáló szél viharossá váltott, de remek teljesítménnyel egálra hoztuk a végeredményt. Jim és Chad minden szempontból rutinosabbak, mint mi. Ne feledjük, hogy Matt 20 éves, szerénységemnek pedig ez lesz az ötödik szezonja. A mentéseimnek és a 11-es szakaszon ütött szerencsés birdie-nek köszönhetően 77 lett a vége. Jim közeli házába meghívott minket egy italra, ahol megismerhettem feleségét, Martha Nause-t a nyugdíjas profi golfozónőt, aki LPGA játékos volt 1978-tól 2000-ig.

Martha három bajnokságot nyert és egy Majort is az LPGA-ben. Az amerikai szenior hölgyek úgynevezett Legend Tour-ján versenyez még most is. Csak zsebpénzre jó - szerénykedik. Az elmúlt nyolc évben tíz millió forintnak megfelelő pénzdíjat nyert, de már nem edz rendszeresen. Meglepődött a pályafutásom történetén és felajánlotta segítségét majd ősszel a LPGA kvalifikációs versenye előtt. – Mire gondolsz? – kérdeztem. – Játszunk majd előtte együtt a versenypályán – javasolta – és én őszintén elmondom majd a stratégiai hibáidat. Megköszöntem Martha önzetlen támogatását és mobilszámot cseréltünk. Megdicsértem az asztalra kitett chips-et, tényleg nagyon ízlett és megkérdeztem milyen márkanév alatt kapható. – Nause! – nevetett fel! - Én sütöttem, de még kísérletezem a piacra dobás előtt. A receptet felírtam a score-card hátuljára, így biztosan meglesz.

Amikor én elkezdtem golfozni, idén szeptemberben lesz öt éve, találkoztam némi önsajnálattal. Akkoriban minden golffal kapcsolatos dolgot előszeretettel mondtak kivételesnek, hősiesnek. És reménytelennek. Bátor és reménytelen golfozni, heroikus és reménytelen golfpályát üzemeltetni, golffelszerelést eladni, golfedzőnek állni. Mégis szeretem a Golf intézményét. Mert azt a felemelő életérzést, mint természetest prezentálja. Highland Golf Clubban sem sportágmisszió folyik, hanem csak szakmájukat szerető és értő emberek teszik a dolgukat. A golfünnep, mint hétköznap, ez a Highland Golf Club. Oda teszi a mércét, ahol a neve. Ez már egy jó hely, mert a golfozóké és az edzőké is, ahol ha nem vagyunk is annyit, amennyit lehetnénk, de lehetünk. Egy lehetséges hely. Nehéz megmondani, mi kell egy lehetséges helyhez. Nem elég akarni, nem elég a pénz sem. De nem elég ezek hiánya sem. Gondolom, legfőképpen emberek kellenek hozzá: nők és férfiak.

Mindezt bevezetőnek szántam mai élményemhez, mert vasárnap lévén elmentem a helyi önkormányzati golfpálya driving range-ére gyakorolni. A tegnapi Disneyland fáradalmait kipihenni egy üdítő négy órás átmozgató edzéssel. Silver Rock Public-nak hívják ezt a La Quinta-ban megtalálható klubot és pályát. Minden itt lakó önműködően klubtagnak számít, ahogy ID-t, személyi igazolványt állítottak ki a nevére. Engem most Zsuzsinak hívnak és a Highland-en érzem magam. Fikciókból sosem elég.

A Pro Shopban 10 dollárért adtak egy jegyet, majd egy golfkocsi kivitt a klubháztól két kilométerre lévő driving range-re. Az út az első kilenc szakasz között kanyarog. A közlekedés nem gond, mert itt a golfhoz jár az elektromos kisautó, benne van az árakban. A sziklás hegygerinc határolta terület hosszúkás, ezért a nagy chipping – pitching gyakorló terepek és egy hatalmas homokcsapda hátul helyezkedik el. A bunker kialakításánál figyelembe vették az összes lehetséges játék körülményt. Mély rough és rövidre vágott fű öleli körbe a játékteret. A range elején kétezer négyzetméteres putting green 36 lyukkal. Gyorsasága 11-es Stimpméter. Egyenesek, kis finom törések, nagyobb lejtők teszik izgalmassá a célzást. Elreppent négy óra. Közben jöttek-mentek a játékosok, edzők. Jól megnézték bag-emen a Hungary feliratot és nagyon figyeltem ezúttal swingemre, ami az ország image része lett. Három középkorú úr lépett hozzám a nyújtás, lazítás szünetében és érdeklődtek, hogy a Touron játszom-e. Azt hitték, hogy a márciusi Major-ra készülök. Az egyikőjük a Big Horn Golf Club-ból jött és mesélte, hogy Michelle Wie ezekben a napokban ott gyakorol. Elhárítottam a feltételezést, de Wie kisasszonnyal azonban van egy közös pont az életünkben, hogy egyikünk sem indul az LPGA versenyein. Az őszi Qualifying Schoolon azonban én igen, róla nem tudok.

Csevegésünket a range járat soffőrje szakította félbe. Lejárt az időm! – felkiáltással. Értetlenül nézek rá. Mutatom a számlám, rajta az idő percre pontosan. Zavarba jön. A 10 dolláros jegy csak egy órára szól, azért van kitéve korlátlanul a labda. És ezt honnan kellene tudnom? Lehet, hogy tőle – tárja szét a kezét. Most már mindegy – jegyzi meg, de vagy vele megyek, vagy gyalogolhatok vissza, mert lejárt a munkaideje. Mérlegelem az ajánlatot, de győz a büszkeség – elköszönünk egymástól. Játszom egy 18 lyukas, egy labdás putt versenyt magammal. Egy lyukat két gurításból kell teljesíteni. A 17. „szakaszom” után par felett kettővel állok, de egy 13 méteres birdie-putt +1-es eredménnyel koronázza meg a gyakorlást. Séta visszafelé. A távoli klubház hasonlít a Highlandre.

Ma nincs golf. A legjobb edzés a pihenés. Zsuzsival autózunk a 10-es sztrádán. A Los Angelest Phoenix-szel összekötő útvonalon csak egy óra kocsikázás La Quintától Cabazon. A négy sávos úton a hatalmas kamionok mellett eltörpülnek a lakóbuszok. Napjaink hippi generációja így vándorol. Cél az út. A nagy durranás, minden amerikai vándor álma a parttól partig tartó kirándulás. Mi csak a medence partjáról kerekedtünk fel reggel. Mike bevállalta a gyerekfelügyeletet (Kristóf 3, Júlia féléves) és Zsuzsival felkeressük a környék legnagyobb bevásárló központját. A karácsony utáni leértékelések utolsó napja, a hihetetlen árkedvezmények vasárnapja. Az alap a 70%-os árzuhanás és eltérő meglepetés opciókkal csalogatják az Outlet látogatóit. A sportcipőknél kettő vásárlása után kapsz egy harmadikat. A koktélruha kifizetése előtt a turkálóból ingyen kivehetsz egy másik ruhadarabot. A program tízkor kezdődik és este nyolcig tart. Szerencsénkre mára is jutott két foci elődöntő, így a tömegek otthon maradtak. A leghatékonyabb fogyókúra a vásárlás. Eszünkbe sem jutott az evés. A nagyságrendileg kétszáz üzlet átnézése idő és a pénzen kívül most abból van a legkevesebb.

Ennek ellenére megtelt az autó csomagtartója estére. Mindent kaptam, amit otthon összeírtam. Az egész éves ruházkodásomat szoktam így megoldani. Szinte üres bőröndökkel érkezem és a 46 kiló magánimport értéke nincs ezer dollár. Mire a vámhoz érek használt holmi lesz valamennyi, mert a következő hetekben már hordom őket. A nagy árkülönbség az áfából adódik. Otthon 20%, itt 7,6%. Illetve a mi outlet-einkben olykor drágább ugyanaz a termék, mint egy átlagos kiskereskedésben. A golf felszerelésekre ez különösen vonatkozik. Mitől kerül otthon minden kétszer annyiba, mint itt? Gondolom a fajlagos költségek miatt. A kereskedők rezsije a kevés golfozóra elosztva drágítja az árut. A kis országok, kevés golfozóját csak internetről lehet gazdaságosan, olcsón kiszolgálni. Ahhoz meg bizalom kellene. A kör bezárult.

Farkas éhesen estem haza vacsorára. A 90 napos diéta lényege, hogy váltakoznak az alapanyagok szerint bevihető ételek napjai. Ma fehérje nap volt! Vajon pároltam fokhagymát, zöldpetrezselymet és rákokat dobtam bele. Egy közepes lazacszeletet bekentem mustárral és olívaolajon megsütöttem, friss citrommal tálaltam. Ez valóban friss, én szakítom a fáról. Természetes jó ízek só nélkül! A köret, friss kevert saláta. Vacsora után felhívom pétfürdői nagyapám. Hétfő hajnalban korán kelt, már reggelizik. Gyümölcspálinka, friss kenyér, töpörtyű és lilahagyma. Irigykedem.