Fodor Krisztina blogja

Kevés fölöslegesebb dolog van, mint egy szezont bezárni. Azt vagy becsapja a kora téli huzat, vagy csukogathatjuk napestig. Ennél már csak az fölöslegesebb, ha egy szezonzáró arról szól, hogy milyen volt a szezon. Mindebből úgy tűnhet, mintha bajban lettem volna a szezonzáró beszédkémmel. Pedig ami ezt a tegnapi estét illeti, meg a golffal kapcsolatos dolgaimat, ott abban a körben, a legkevésbé sem vagyok bajban. Kis túlzással élve, én akkor vagyok bajban, ha nincs golf körülöttem. Ha nincs golf, nincs valóság.

Tegnap este hat órakor a hó és az én tanítványaim szállingóztak a Highland Golf Club körül. Búcsút intettünk a szezonnak. Jó sokan voltunk és remekül szórakoztunk egymás történetein. Kala Detti elmesélte, hogy ő volt az első hivatalos golfedzésem alanya még tavaly novemberben, illetve utolsóként Koppány Krisztiánnal temettük hó alá szombat délután a 2008-as évadot. Révész Tamás is kibújt az irodájából és klubigazgatóként szép szavakkal köszöntötte vendégeinket. Pezsgős poharakat emeltünk. Törley pezsgő és almás vagy szamócás gyerek variációk habzottak. Forrai Miki által hozott hatalmas epertortának óriási sikere volt. Hujsza Anita és Óvári Tibi, az étterem két szorgos mindenese segédkezett a vendéglátásban, így volt alkalmam és időm körbe járni a teremben. A távozóknak helyes kis ajándékcsomagot nyomtam a kezébe. Sokan ígérték, hogy meglátogatnak Marbella-n a téli hónapok alatt. Március közepén leszek újra itthon. A hírlevelemre azért is érdemes feliratkozni, mert a „belső kört” folyamatosan tájékoztatom a nagyobb nyilvánosságot nem érintő dolgaimról.

Az biztos, hogy rendezünk egy „Tavaszhírnök” bulit majd március 15. után, ahogy az időjárás engedi. Amikor majd újra hallhatom a Tétényi fennsíkon a fülemülét. Ott szólt valahol a golfpálya szélen, halkan, lágyan, mintha indulót énekelne a golfozóknak. Meg-megszakítva, csak egy-egy verset, ami úgy szállt oda hozzánk az elütő helyhez, mintha nem is hang lenne, hanem illat, a tavaszi fairway-ek illata. Éppen olyan bódító és éppen olyan édes is. Hogy mitől édes olyankor a golfpálya illata? Az utolsó ibolyától és az első gyöngyvirágtól. Mert az a márciusi hét, amikor találni mind a kettőt a 7-es lyuk melletti dombokon, az a golfszezon kezdete. Most azonban tél van és hó és csend a driving range-n. A golfozók hazamentek.

Javaslataim nem szerepelnek a WADA listáján és koromat sem előztem meg otthoni boszorkánykonyhámban. Egyszerűen csak az emberi élettani folyamatokat figyelve és az ésszerű teljesítményfokozás kis praktikáit összegyűjtve szeretnék azoknak segíteni, akik jobban szeretnének golfozni.

Tele hassal nem megy! – ezt mindenki tudja. Azt már kevesebben figyelik, hogy éhesen sem lehet optimalizálni a játékunkat. Hosszú, öt szettes teniszdöntők közben lehet látni, hogy pár harapás banánnal tartják értéken a vércukorszintjüket a versenyzők. Avagy országúti kerékpárosok kis tasakokból 500 kalóriás vitamin és ásványi sókban gazdag zselét szippantanak ki. A lényeg az egyenletes bevitel. Sokan nem mernek inni a golfpályákon, hogy ne kelljen közben pisilniük. A szomjúság a kiszáradás első tünete, ami azt jelzi, hogy legalább 300-500 ml-t kell pótolnunk. Ha egésznap csak feküdnénk az ágyban, akkor is 1400 ml a folyadékveszteségünk légzés és vizelet útján. Sportolás közben tűző napon akár 1,5 litert is izzadhatunk egy óra alatt! Testsúlyunkhoz viszonyítva a 2%-os vízhiány már 20%-os teljesítmény csökkenést okoz. Az én 60 kilómnál tehát az egy literes szomjúság akár 14-20 ütéstévesztést is jelenthet.

Verseny előtt tehát nem szabad húst enni, alkoholt és energia italokat inni! A délelőtti rajtolás előtt három órával együnk kb. 600-800 kalóriát és két órával előtte pedig igyunk fél liter ásványvizet. A golfverseny alatt pedig szakaszonként (negyedóránként) együnk két szem aszalt szilvát vagy két harapás banánt és igyunk minimum egy decit. Italként a mézes citromos és sós! teát ajánlom. Másfél literes flakonban 2 dl mézet, egy egész citromot és egy kávéskanálnyi sót keverek össze jól kiáztatott fekete teával. Az energiaitalok azért nem fokozzák a teljesítményt a golfban, mert hatásukat robbanásszerűen fejtik ki és utána rosszabb a helyzet. A kávé és az alkohol főként mentálisan billenti ki az embert a harmóniájából.

Sokan leülnek pihengetni golfverseny közben. A szervezet ugyan még nem küldte a fáradság vészjelzését. A test nagyobb izmai hamar lemerevednek, tónusukat vesztik. Tíz perces tétlenség után egy teljes lendítés negyvenévesen már komoly húzódást okozhat. Mindig tartsuk izmainkat melegen! Sohase üljünk le verseny közben. Nyújtsunk helyette. Karjainkat, vállainkat, hátunkat, derekunkat és lábainkat lazítsuk, illetve hajlítgassuk. A legjobb pihenés a guggolás hátunkat nekitámasztva egy fának, állunkat mellünkre ejtve és csukott szemünk mögött elképzeljük milyen jót fogunk legközelebb ütni.

Sikerült főszponzorommal megállapodnom, hogy támogatják az amerikai LPGA Qualifying School-on való indulásom az ausztriai UNIQA Ladies Golf Open verseny helyett. Ez nagy ajándék a sorstól, mert a teljes szeptembert az USA-ban tölthetem és két női golfszentélyben is rajthoz állhatok. Mindegyik próbatételre két hét áll a rendelkezésemre. A tét az LPGA-be való bejutás. Számomra már az is elegendő, hogy közelről láthassam a világ legjobb golfszervezetébe igyekvő játékosokat. A lebonyolítás rendjéből kikövetkeztethető, hogy kevesen fizetik be a csaknem egymillió forintos nevezési díjat. Valójában csak azok, akiknek esélyei jobbak az átlagnál.

Az utamnak a keretét adja az LPGA QS, de igazi célja a tanulás, fejlődés. Az itthoni edzőképzésen szeretném a legjobb jegyet elérni. Az elitképzést közelről lehet csak tanulmányozni, titkaikat, módszertanukat csak kevesen fedik fel. Két piacvezető akadémiára is kaptam meghívót. Kelly Leadbetter még a British Open előselejtezőjén a lelkemre kötötte, hogy férjével közös floridai golf akadémiájukon keressem fel. Az utcanév jellemző az egész gondolkodásmódjukra. Bajnokok kapuja. Illetve Tom Burnett is szívesen lát a Jacksonville-i golfiskolájában. Az LPGA edző továbbképző központja is a keleti parton található. Első lépésként tagja szeretnék lenni a klubjuknak és sok-sok információra szert tenni. Tervezem, hogy decemberi egyhetes edzőtanfolyamukra is elmegyek.

A jövőbeni programok nem teszik lehetővé a feszes naplózást, így elnézést kérek azoktól, akik naponta kattintgatva hiányolják a rendszeres frissítéseket. Egyrészt nem az én dolgom forrásként tetszelegni, másrészt Király Levente tollának köszönhetően mértékadó és érdekes az MGSZ honlapja. Azt pedig különösen értékelem, hogy helyesírási hibák és szakmai bakik nélkül adagolják az információt. Munkáim miatt inkább a heti jegyzetelést választom a honlapomon.

Manapság, nem kevés önsajnálattal, mindent, ami a golffal kapcsolatos, előszeretettel mondunk kivételesnek, heroikusnak. És reménytelennek. Heroikus és reménytelen golfpályát építeni, heroikus és reménytelen golfmarketinget végezni, klubtagságit eladni, golfozókat felnevelni. És aki ilyesmivel foglalatoskodik - hát az minimo calculo szembeúszik az árral, sziget az általános trehányságban. Önsajnálat és az öndicséret rokonsága tagadhatatlan. Nosza, megyek a falig! Jótékonysági golfeseményt szervezni ma Magyarországon több mint gyanús. Ilyennek én már négyszer futottam neki. Az elsőt lassan feledi az emlékezet és van olyan résztvevője, aki az idők során szervezővé lépett elő. Ezek szerint vállalható volt, örülök. Nagyon fontos eleme ezeknek a szervezéseknek, hogy a jótékonysági pénzhez nem érhetsz hozzá, közvetlenül lehet befizetni az adott alapítványnak. Fel is tették a kérdést ízibe. Ez miért jó a Fodornak?

Meg tudom pontosan mondani, mért szeretem a jótékonyság intézményét. Persze azt is meg tudnám mondani, hogy az intézmény, hogy úgy mondjam, egyes embereit mért szeretem. Ritkán lehet önzetlen emberekkel beszélgetni, találkozni és különösen szép pillanatokat jelent számomra velük együttműködni egy magasztosabb cél érdekében. Még csak vallási fanatikusnak sem kell lenni. Mert hangulata van, valamilyen, személyes és lassú a gyorsuló személytelenségben. Kamilla, Barbara, Kati, Györgyi és még vagy kéttucat név következhet itt emberi különlegességeit, mint természetest látom. Vállalásaik heroizmusát, mint magától értetődőséget. Hogy itt nem misszió folyik, hanem csak társaikat szerető és értő emberek teszik a dolgukat. Erre a csakra hívnám föl a figyelmet. Ez a csak sok mindentől megóv, öncsalástól, a céltalan szenvelgéstől. Nincs úgy, hogy kacagva szaladunk át az életen, de mégis vannak pillanatok. Ezért jó mindez a Fodornak.

Tavaly a „Sikeres nők a rák ellen” rendezvény a Highland Golf Club-ot pozícionálta. Az idén a Royal Balaton Golf & Yacht Club vállalta a szervezés és a lebonyolítás teljes munkáját. Ugyanis az ügy tud létezni nélkülem és nem szeretnék még egyszer felkészületlenül az UNIQA Osztrák Openen golfozni, mint tavaly ősszel. Kevés esélyem adatik az életben. De mások esélyeit is fontosnak tartom, ezért ma jó kezekbe helyeztem a jótékonysági golfvetélkedőt. Pataki Gábor Balatonudvariban meg tudja csinálni kollégáival. Hozzászoktak már, hogy az van, amit megcsinálnak maguknak (vagy másoknak). Szeptember 14-én, vasárnap, mint ünnep, ez a rendezvény napja. Ez példaszerű, hogy minket csak a golf szeretete köt össze, ami egy sziget, a szabadság kis köre, a normalitás terepe. A munkánk. A munka: szerintem ez ugyan nagyon is jó végszó, de talán másoknak kissé zord. A „Sikeres nők a rák ellen” jó rendezvény, tehát a golfozóké, de a neve nem hazudik: a sikereseké is. A golfklub egy hely, ahol, ha nem vagyunk is annyit, amennyit lehetnénk, de lehetünk. Egy lehetséges hely a sikereseknek. Nem elég akarni, nem elég a pénz sem. De nem elég ezek hiánya sem. Gondolom, legfőképpen emberek kellenek hozzá: lányok, kik nők és sikeresek.

Ha válogatott vagyok, akkor az a baj.
Ha nem vagyok, az a baj.
Ha csak öt ütéssel nyerek, az a baj.
Ha nem tudok nyerni, az a baj.

De ha odamegyek a bíróhoz, az a baj.
Ha nem megyek oda hozzá, az a baj.
Ha megkérdem a szabályt, az a baj.
Ha nem kérdem meg, az a baj.

Ha 81-et játszom, az a baj.
Ha 76-ot ütök, az a baj.
Ha 71-et nyomok, az is baj.
Ha 96-ot tudok - az nem lehet -, az is baj.

Ha puttolok a greenen, az a baj.
Ha csak chippelek, az a baj.
Nagyot driveolok, az nem baj,
sőt, általában az a legkisebb baj.

Hogyha nem edzek, az a baj.
De ha sokat edzem, az a baj.
Ha felveszem a labdám, az a baj.
Ha nem veszem fel, zavar, az a baj.

Ha beírom a scorodat, az a baj.
Ha csak számolom, az a baj.
Kutyaszar a pályán, az a baj.
Mindjárt jön az edző, az a baj.

Ha túlütöm a labdát, az a baj.
De ha rövidre hagyom, az a baj.
Ha nincs benne elég visszapörgetés, az a baj.
Ha túl sok a top-spin, akkor meg az a baj.

Ha elfogy a labdám, az a baj.
Ha elfogy a teem is, az is baj.
Ha nem fogy el, az is baj,
mer’ odajössz lejmolni, az a baj.

Ha ide megyek golfozni, az a baj.
Ha oda megyek, golfoznak, az a baj.
Ha jó a pálya, sokan vannak, az a baj.
Ha rossz a pálya, sokan vannak, az a baj.

Nem is tudom, mit keresünk itt, az a baj.
A szlovákok meg milyenek, az a baj.
Azér’ nem megyek oda, mer’ az a baj.
Az arca a baj, az arc a baj.

Hogy én vigyem a bagedet, az a baj.
Mer’ nem tudod vinni, az a baj.
Akkor meg minek játszol? Ez a baj.
Labdát is én adjak? Az a baj.

Azt hiszed, hogy jó vagy, az a baj.
Mer’ nem láttál még igazit, az a baj.
Ezt mindig el kell mondanom, ez a baj.
Szerinted még nem unom? Ez is baj.

Ha nagyképű vagy, az a baj.
Ha szerény vagy, az a baj.
Ha magad sem tudod, az a baj.
Ha semmilyen nem vagy, az a baj.

Ha megyünk a döntőbe, az a baj.
Ha nem jutunk tovább, az a baj.
Ha otthon maradunk, az a baj.
Ha nem játszunk Krétán, az a baj.

Pedig izgathatna még valakit, az nem lenne baj.
Jól felizgathatna valakit, abból nem lenne baj.
Az jót tenne nekem is. Az csak nem baj,
hogy vágyom rá egy kicsit… Szerinted, baj?

Kapod? Vágod? Érzed? Érzékeled? Golfozzál, lazulj, megteszed?
Hallod? Fogod? Megvan? Kened? Tapasztalod? Frankón? Követsz?

Kapod?

Az eredeti >>>

A golf elbűvölő elemei közül az egyik, amikor a feltételek, az állandó körülmények megváltoznak. Az egyik pályától a másikig, egyik napról a másikra, vagy egyik óráról a következőre. A terep, a fű, a homok összetétele, a pálya elrendezése, a szél, a hőmérséklet ingadozása, az eső, a talaj keménysége, megnőtt fák- bokrok – növényzet és továbbá minden, ami befolyásolja a golf játékot. A körülmények folyamatos változása jó kihívás a gyakorlati tapasztalat megszerzéshez. Az ütő fogást, a sajátos ütéseket a felmerülő körülmények variációival együtt, segítséggel, hozzáértő edzőtől tanuljuk meg.

A legtöbb kezdő játékos elbizonytalanodik, amikor a megszokott (vízszintes) alaphelyzethez képest eltér a beállása. Négy ilyen eltérő körülményt mutatunk be,(a képen jobbkezes játékost láthatnak) és ha követik a jó tanácsokat, akkor ugyanolyan rutinnal és magabiztossággal fogják kivitelezni ezeket az ütéseket is, mint a megszokott alapállásnál.
Alapelvek:
- Ütőválasztás
- Megfelelő beállás
- A labda helyzete
- A grip (ütő nyelének) fogása
- A labda repülési vonala
- Célpont, célvonal meghatározása

Az oldalállású ütések közül négy helyzetet különböztetünk meg:
1. A labda a terpeszünk felett helyezkedik el
2. A labda a terpeszünk alatt fekszik
3. Emelkedőnek felfelé ütés
4. Lejtőről lefelé ütés

1. A labda a terpeszünk felett helyezkedik el:

Az ütőválasztásnál az adott távolságra az alapütésünkhöz képest egy ütővel nagyobbat vegyünk elő, mivel a megváltozott körülmény miatt kb. 20%-kal csökkentjük a lendítésünk hosszát, emiatt biztosabb lesz az ütés is. (Például: 110méterre 9-es vas helyett a 8-as vasat választom). Beállásnál a testünk egyenesebben áll, közelebb került a labda hozzánk. A labda helyzete akkor jó, ha a terpeszünk középen fekszik. Ütőfogásnál rövidebben fogjuk az ütő nyelét. Labda repülési vonala és a célzás úgy helyes, ha a lendítés íve laposabb lesz, a labdánk balra kanyarodó vonalon repül, emiatt a céltól jobbra célzunk.

2. A labda a terpeszünk alatt fekszik:
Ütőválasztás: egy ütővel válasszunk nagyobbat a megszokott távolsághoz, a lendítésünk rövidebb (Kb.3/4-ed swing)
Beállás: felső testünket hajlítsuk erősebben a labda fölé, ne a térdünket. Nagyon figyeljünk, mert fennáll a veszély, hogy az ütés során felemelkedünk.
Labda helyzete: a terpeszünkben középen van.
Ütőfogás: normál (a grip végén, alapfogás)
Labda repülési vonala és célzás: a lendítés íve meredekebb lesz, az ütő felülete is nyitottabb a beállás miatt, így labdánk jobbra kanyarodik majd. A célhoz képest balra tartsunk.

3. Emelkedőnek felfelé ütés:

Ütőválasztás: az emelkedő dőlésszögének megfelelően nagyobb vasat veszünk elő. (Például: 120 méterre 8- vas helyett 7-es vasat), minél nagyobb a dőlésszög annál fontosabb ez, hiszen az ütő fejét a talajra téve nagyobb szöget kapunk, mint vízszintes alaphelyzetnél. Ha az eredeti 8-as vasat használnánk, megfigyelhetjük, hogy labdánk magasabb ívben repül a megszokottnál és sokkal rövidebb. Kb. ¾-ed lendítést végzünk a nagyobb stabilitás érdekében.
Beállás: vállunkkal vegyük fel az emelkedő vonalát, képezzünk vele párhuzamos vonalat. Felső testünket jobbra döntjük. Testsúly a jobb lábon.
Labda helyzete: az eredeti helyzethez képest kicsit előrébb (balra) kerül a terpesz közepében.
Ütőfogás: kicsit lejjebb fogjuk meg az ütőnket, nagyobb ellenőrzéssel tudjuk majd megütni a labdát.
Labda repülési vonala és célzás: a labda bal ívbe repül, ezért a céltól jobbra célozzunk.

4. Lejtőnek lefelé ütés:
Ütőválasztás: a lejtő lezárja az ütő fejét. Két lehetőségünk van. Az eredeti távolságra választott ütő fejét és terpeszünket is kinyitjuk, vagy eggyel kisebb vasat fogunk a végrehajtáshoz. (7-es vas helyett, 8-as vasat).
Beállás: vállunkkal, testünkkel meg próbálunk felvenni a lejtő vonalát, a testsúlyunk a bal lábunkon lesz.
Labda helyzete: a jobb lábhoz közelít a labda pozíciója a terpeszünkben.
Ütőfogás: normál.
Labda repülési vonala és célzás: A labda ebből a helyzetből jobbra repül, repülési íve laposabb, így többet gurul majd, a céltól balra álljunk.

Összegzésnek néhány általános jó tanács:
- A sajátos helyzeteknél mindig tegyünk néhány gyakorló lendítést (hasonló beállással és nézzük meg pontosan hol ütjük meg a talajt, ez a pont lesz a megfelelő helyzete a labdának is, ha fölé állunk)
- A próbalendítéseket a labdától távolabb tegyük meg, mert ha nagy fűben állt meg, könnyen elmozdulhat a gyakorló lendítés hatására (során)
- Mind a négy alaphelyzetnél rövidebb a lendítésünk hossza, hogy biztosabb legyen és vezessük ki a mozgást (ne essünk hátra az ütés pillanatában!)
- A tempóra nagyon figyeljünk, ne akarjunk „túl lenni” az ütésen, ne kapkodjunk! A kíváncsi és gyors játékos könnyen „toppolhatja” a labdáját.
- Gyakoroljuk a különleges helyzeteket, amikor csak lehetőségünk van rá, így nem érhet meglepetés bennünket a játék során.

Régóta tartja magát a hiedelem, miszerint a kifejezetten alacsony férfiak agresszívabbak az átlagosnál. Az Alfred Adler pszichológus által a francia császár után Napóleon-komplexusnak elnevezett jelenséget most kísérlettel cáfolták brit tudósok. Mindezt a BBC honlapján olvasom és nem is tudom lemerjem-e írni ide, mert úgy látszik ebben a blogban minden félreérthető dolognak másodlagos jelentést tulajdonítanak. A BBC3 adó által megrendelt kísérletben a Central Lancashire Egyetem tudósai tíz 152 centiméternél alacsonyabb férfit és tíz átlagos magasságút hívtak be, és azt mondták nekik, hogy fizikai jellemzőiket, reakcióidejüket és a szem-kéz koordinációjukat vizsgálják.

Valójában azonban az evőpálcika-játék nevű agresszióvizsgálatban vettek részt, amellyel a világon valószínűleg először tették próbára az úgynevezett alacsony férfi tünetcsoportot, amely a Napóleon-komplexus másik elnevezése. A különböző magasságú embereket párokba osztották, majd körülülték az asztalt. A beépített emberek azonban egyszer-egyszer szándékosan provokálták a résztvevőket, pálcával ütötték meg az ujjukat. A vizsgált emberekre kötött szívritmus monitorok azt mutatták, hogy a közvélekedéssel ellentétben nem az alacsonyabb, hanem éppen a magasabb férfiak reagáltak agresszívabban.

Mike Eslea, az egyetem pszichológusa elmondta: az eredmény egybevág azzal a vélekedésükkel, hogy az alacsony férfi szindróma csak mítosz. Amikor az emberek egy alacsony férfit látnak erőszakosan viselkedni, akkor automatikusan azt gondolják, hogy ez a testmagassága miatt van - tette hozzá. “Ennek semmi értelme. Ha azt mondjuk, hogy Dennis Wise (a Chelsea volt labdarúgója) azért agresszív a pályán, mert alacsony, akkor azt is mondhatjuk, hogy Robbie Savage (a Blackburn focistája) pedig azért, mert szőke” - fakadt ki a szakember.

Az eredményeket valószínűleg örömmel fogadják az alacsony férfiak, akik gyakran arra panaszkodnak, hogy diszkriminálják őket, és több nehézséggel kell megküzdeniük, mint magasabb társaiknak. A mítosszal ellentétben ennek valóban van alapja: kutatások bebizonyították, hogy az alacsony férfiak kevesebbet keresnek és a nők kevésbé találják őket vonzónak. Utóbbit konkretizálták is: átlagosan minden mínusz 2,5 centiméter azt jelenti, hogy 5 százalékkal kevesebb nő találja vonzónak az illető férfit.

Napóleon valóban nem tartozott az óriások közé, a francia császár magasságát a történészek 158 és 168 centiméter közé teszik, de Joszif Sztálin szovjet diktátor sem volt égimeszelő a maga 163 centiméterével. Kortársa, Josef Göbbels náci német propagandaminiszter két centivel volt magasabb, ezzel és habitusával ki is érdemelte a “mérges törpe” elnevezést. Nem csak alacsonyak lehetnek azonban zsarnokok és diktátorok. Szaddám Huszein kivégzett iraki elnök 188 centiméter magas volt, a Skócia utolsó királya című filmben is megörökített ugandai diktátor, Idi Amin pedig 193 centiméterre nőtt. Oszama bin Laden al-Kaida vezér az FBI szerint még nála is magasabb: 194 centiméter.

Hangversenyen voltam, ami ritkán fordul elő velem. Pedig! Jonathan Biss kedvéért érdemes volt elmennem, mert a mindössze 26 éves amerikai zongorista a Fesztivál Zenekarral játszotta el Beethoven III. c-moll zongoraversenyét kiválóan. Olyan átéléssel, lendülettel adta elő, hogy a közönség nem engedhette el! A karmester, Gerd Albrecht ugyan a zenekari művet, mintha kissé szétverte volna. A befejezést, Janáček, Sinfonietta című öttételes programzenéjét olyan aprólékossággal, mindenre kiterjedő figyelemmel vezényelte, hogy végül őt is a szívébe zárta a lelkes és értő közönség.

Találós kérdés: tessék megnevezni egy olyan zenekari művet, melynek partitúrája tizenkét trombitát ír elő a szokásos kettő vagy három helyett. Aligha találnánk még egy ilyen darabot a zeneirodalomban Janáček Sinfoniettáján kívül, mely egyike annak az egész sor remekműnek, amelyet a morva mester élete utolsó éveiben alkotott. A hetvenéves Janáček lélekben fiatalabb volt, mint sokan, akik feleannyi esztendőt számláltak. Ennek a kései virágzásnak minden bizonnyal volt némi köze ahhoz az 1917-ben történt találkozáshoz, amely teljesen megváltoztatta Janáček életét. A 63 éves zeneszerző egy morvaországi fürdőhelyen megismerkedett a 26 éves Kamila Stösslovával. Mindketten házasok voltak, Kamila két kisgyermek anyja. Janáček halálosan beleszeretett a fiatalasszonyba.

A Sinfonietta alapélménye egy katonazenekari koncert volt, amelyet Janáček és Stösslová együtt hallgattak a csehországi Písek városkának - Kamila lakóhelyének - parkjában. A szeretett nő társaságában hallott vidám fúvószene volt a kiindulópont; ehhez járult a kellő pillanatban érkezett felkérés a Sokol ifjúsági sportszervezettől, mely igen fontos szerepet játszott az ország életében, egy ünnepi darab megírására. A bemutatón a mű “Katonai Sinfonietta” címen hangzott el, de Janáček utóbb elhagyta a jelzőt.

A művet nyitó harsonák, melyeket nyilvánvalóan a parkban hallott emlékezetes hangverseny ihletett, vissza-visszatérnek a mű során. Az utolsó tételben felerősödnek a népzenei hatások. Egyetlen, meglehetősen egyszerű dallam ismétlődik különféle változatokban, majd teljes egészükben visszatérnek az első tétel harsonái - a korábbinál még gazdagabb hangszerelésben, ujjongó vonós- és fafúvóstrillákkal kiegészülve. A katonai rezek színpompás parádéjával végződik a darab, mind a tizenkét trombita részvételével (és akkor még nem is említettük a két basszustrombitát).

Érdekes volt mondhatom. Ja még annyit, hogy a lehetőségem volt Jonathan Biss-szel beszélnem pár szót a művészbüfében. Golfozik természetesen. Mondtam is neki, hogy érezni lehetett a tempóján. Viccelsz? – kérdezett vissza. Golffal, én soha! – nyugtattam meg.

Amerikai barátaim írtak egy meghívó levelet, hogy lépjek be a neten szerveződő egzotikus törzsbe, és vegyem célba Vorovorót, a Fidzsi-szigetek gyöngyszemét. A Tribewanted (törzs kerestetik) egyszerre ismerős bejelölgető közösségi oldal és az évezred eddig legkreatívabb utazási irodája. A jelentkezők minimum egy hetet tölthetnek egy gyakorlatilag lakatlan csendes-óceáni szigeten, és ha akarják, akár három évre tagjai lehetnek a civilizációt pálmafákra meg napégette, homokos strandra cserélő közösségnek, amelynek tagjai a neten döntenek saját sorsukról.

Az ötlet két brit fiatalembertől, Ben Keene-től és Mark Jamestől származik, akik tavaly áprilisban kezdték toborozni a Tribewanted.com-on globális, környezettudatos törzsüket, és ősz óta már a helyszínen vannak, hogy felkészítsék a szigetet az első vendégek érkezésére. Az alapítók, akik törzsfőnöknek nevezik magukat (Keene Begazi főnöknek, James Marika főnöknek hívatja magát), lepaktáltak egy igazi helyi törzsfőnökkel, Tui Malival, és három évre bérbe vették tőle a szigetet, hogy ott fogadják a neten toborzott törzs további tagjait.

A jelentkezők három konstrukció közül választhatnak: lehetnek Nomádok, Vadászok és Harcosok - a besorolásuktól függ, mennyit kell fizetniük, és mennyi időt tölthetnek az alig egy négyzetkilométeres szigeten. A Nomád tagság egy évre 120 fontba kerül, ezért egy hét jár Vorovorón; a Harcosok háromszor ennyi pénzért háromszor ennyi időt kapnak, tetszőleges beosztásban, vagyis annyit jönnek-mennek, amennyit akarnak, de három hétnél többet ők sem tölthetnek a szigeten. Fidzsire mindenkinek önerőből kell eljutnia, ami néhány százezer forinttal megdobja ugyan a költségeket, de ha egyszer odaért valaki, nincs több gondja. A nemzetközi repülőtérről a szervezők repülővel, terepjáróval és hajóval viszik tovább a szigetre, amely rejtett faluval, titkos, csak sziklamászással vagy vízi úton megközelíthető stranddal és egyedülálló temetővel várja a törzstagokat. A helyi főnök, Tui Mali vállalta, hogy halászik a jövevényeknek, így az étel ingyen van, a Great Bure-nek nevezett szállást pedig már jó ideje építik Keene-ék.

Ez eddig nem sokkal több, mint egy hektikus hét vadidegenekkel egy isten háta mögötti szigeten - a Tribewanted újdonsága, hogy a törzs életét bármely tag befolyásolhatja anélkül, hogy a lábát betenné Vorovoróra. A fontos kérdések netes szavazásokon dőlnek el, így szavazott például a közösség arra, hogy a környezettudatos életmód jegyében komposztvécék épüljenek a szigeten. A projektre teljesen rákattant a sajtó, a BBC saját forgatócsoportot küld a helyszínre, a USA Today már járt is a szigeten, interjút készített a törzsfőnökkel és reklámértékű interaktív prezentációt készített a vorovorói helyzetről, míg a National Geographic terjedelmes cikkben és képriportban mutatta be a projektet. Eközben a Tribewanted történelme blogon íródik: akik a neten követik a fejleményeket, innen értesülhettek a csirkefarm elkészültéről, a karácsonyi és újévi buliról, illetve a vorovorói tengerparton bizonyos Toni és Chris között köttetett első törzsi eljegyzésről is.

A szervezők ötezer tagban határozták meg a törzs maximális létszámát, tavaly áprilistól mostanáig kicsivel több mint ezren jelentkeztek, ami azt jelenti, hogy négyezer hely még kiadó, de legalább negyedmillió dollárt máris beszedtek Keene-ék. A szigeten egyszerre csak százan tartózkodhatnak, tehát nem fordulhat elő, hogy Vorovoro betelik: aki menni akar, foglal magának időpontot. A szervezőknek mindehhez költségeik is vannak, a bérleti díjon felül foglalkoztatnak egy törzsi televízióst, aki közvetít Vorovoróról, egy törzsmenedzsert, egy törzs-utazási ügynököt, egy törzsközösségi tanácsadót, egy törzshangulat-felelőst és egy fitneszgurut is, nem beszélve Ulai Bayáról, aki a valódi törzsfőnök, Tui Mali unokaöccseként a helyiekkel való töretlen kapcsolatról hivatott gondoskodni.

És hogy kik lesznek ott? Az eddigi ezer jelentkező legalább 25 országból való, ránézésre a legtöbben angolok, amerikaiak és ausztrálok, úgy általában 20-30 évesek, bár vannak köztük jóval idősebbek is. A törzstagok - legalábbis saját bemutatkozásuk szerint - egytől egyig jó fejek: kedvesek, nyitottak és kalandvágyók. Ott a helyem!

Vannak rossz színielőadások, mert vannak rossz színészek, lusta rendezők és tehetségtelen asszisztencia. Ha bárki gondolkodna azon, hogy az IBS-ben az ősztől játszott Ray és Michael Cooney darabját, a „Minden lében három kanál” előadását megtekintse, lebeszélem róla. Teszem ezt annak ellenére, hogy a szerzőktől két nagysikerű vígjáték is megy a Madáchban. A „Páratlan páros” előadásán könnyesre nevettem magam nemcsak a jó poénok, hanem a pazar előadók miatt is. A rekeszizom mozgatás kíméletlen emléke vitt minket az IBS színháztermébe. A darab rendezése gyenge, a szereplők szánalmasak. A társulat egy időhiányban felkészítetlenül magára hagyott, középiskolai amatőr színjátszó kör benyomását keltette.

Miután minden rosszban keresem a jót, azért ebben is találtam bőven. Kijelenthetem, hogy az IBS színpadán idén áprilisban a „Minden lében három kanál” Cooney darab előadásának akadt pozitívuma: nem volt tűz, nem kellett mentőt hívni, nem lett rosszul senki a színpadon és a nézőtéren, ahol kényelmesen lehetett a rengeteg üres hely közül válogatni. Akik nem jöttek el jól jártak, csak minket nem figyelmeztettek. A legjobb élményem az volt, amikor vége lett a darabnak, és békében hazamehettünk anélkül, hogy alá kellett volna írnunk valami idióta népszavazási ívet. A darab elméletben vígjáték, nevetni mégis csak ritkán tudtunk, akkor is inkább kínunkban. Például az albán leánynak az albánul nem tudó szereplő azt mondta, hogy meghalt az édesanyád – “mamaszki halszki”. Ezt a fergeteges poént háromszor is elsütötték. A megasztáros Pál Tamást szerettem és drukkoltam érte a tévéshowban. Ugyan korrekt módon és kevés bakival játszza végig a két felvonást, de színművésznek tehetségtelen. A Lindát formázó Pollák Viktória egy negyedikes gimnazistaként irodalomórán érezhette magát, mert a memoritert mondta fel. Harry és Downs szerepében Rada Bálint és Noé Viktor, a két vidám fickó igen jól érezte magát, csak kérdés, hogy miért színpadon mulattak, miért nem egy söröző pultjára könyökölve szórakoztatták egymást nélkülünk? Varga Miklósnak rendőrt kellett volna játszani, ám gyakran elröhögte a szerepét, amely vidámságot nem indokolta sem az előadás hangulata, sem a saját szövege, talán kínjában vihorászott azon a szokatlan helyzeten, hogy jé, én itt állok egy hülye hacukában kivilágítva, azok meg ott üldögélnek a sötétben, és még fizettek is. Pokrivtsák Mónika a leánykori nevén, tehát Szalaiként állt színpadra, Katherinát, az albán menekültet formázva. Magyar szövege nem nagyon volt, az albán halandzsát olyan átéléssel mondta fel, mint amikor a kezdő rádióbemondó érzelmeket visz a vízállásjelentésbe. Mónika neked is Pá-Pá! A legborzalmasabb Rák Kati volt Mrs. Potter szerepében. Nevezett női hölgy eddigi valamennyi megnyilvánulására ugyanaz volt a reakcióm, mint most. Hát ez meg, hogy kerül ide, és ki mondta neki, hogy színésznek álljon? Most sem sikerült kideríteni, hogy Mrs. Potter valójában kicsoda. Rák Kati két fintort adott elő felváltva!

Valahol felháborító, hogy egy ilyen nívótlan előadással oda mernek állni a színpadra és még pénzt is kérnek érte, holott inkább nekünk, nézőknek kellett volna fizetni azért, hogy elegánsan, illatosan odamentünk és nem dobáltuk meg a színpadot paradicsommal. Totális bukás ez a darab, amit a negyed ház is jelzett.