Fodor Krisztina blogja

Virtuális levélke landolt a postaládámban. Susan Simpson adta fel drótpostára az LGU (Ladies’ Golf Union) által még szeptemberben megrendezett konferencia anyagát. Témája a nemzetközi golfrendezvények szponzorációja. Az érdekes dolgozat az állapotok felmérésével, a golfpiac értékelésével kezdődik és alapvetően a szponzorációval foglalkozó kirakat mögött a sportág globális stratégiai terve húzódik meg. A tegnap estémet elolvasásával töltöttem és aktív szótárazással, mert megbocsáthatóan a szakmai közgazdász marketinges szóhasználatot nem ismerem angolul. Megértve a szöveget és a színes táblázatokat, grafikonokat egyre ismerősebb lett számomra az írás. Azon töprengtem, hogy hol olvashattam ilyet?

Cservák Lászlótól, az MGSZ volt elnökségi tagjától hallottam először a témáról egy kicsit tudományosabban. 2004. november végén együtt golfoztunk a spanyolországi Marbellán majdnem egy hétig. Ő a Mercedes-Wilson Tour egyik nyerteseként én pedig a Damian MacPherson féle edzőtáborba igyekezve koptattam Estepona-ban az Atalaya Golf Club pályáit. Míg a flight-omban Szlávy Barbi ellen rendre alul maradtam, addig Lacinak hála megismertem az akkori Magyar Golf Szövetség stratégiai terveit. A szeptemberi hencsei és a novemberi bükfürdői megbeszéléseken Németh Attila, Hegyi J. Attila és Kovács Titusz alkotta az agytrösztöt Lacin kívül, ha jól emlékszem. A leírt dolgozat most is fent van a világhálón és téma feldolgozását illetően ma is nemzetközi színvonalú. Itt tekinthető meg>>>>

De vissza a dublini konferencia témáihoz. Hogyan működik a mecenatúra? Ki mit vár el és mit ad a partnereinek a szponzoráció során? Leírták a nemzetközi szponzorációs irányokat és a támogatás kommunikációját, illetve ismertették a multinacionális cégek előírásait a sportszponzorációk kapcsán. A támogatás csak akkor lehet sikeres, ha néhány létező és működő kapcsolódási pontot talál és ezeket az összefüggéseket felerősítve mutatja be. Az is nagyon fontos, hogy a cég számára milyen hasznot hoz az együttműködés média-megjelenésben és a márka építésében.

A hazai gyakorlatban a sportszponzoráció azonban a döntéshozók egyéni elképzeléseinek, szabadidő eltöltésük egyfajta támogatására szolgál. Ki kell használnunk a vezetők személyes elkötelezettségét, s azt, hogy nagyon sok cégnél a szponzorációs stratégia nemcsak a márkát építi, hanem a vezető egyéni kedvtelését is szolgálja. Szimpátia, attitűd- és értékbeli hasonlóságok nélkül az egész nem működik. A támogatás odaítélésénél a multinacionális cégek több szempontot vesznek figyelembe. Az ismertség, a nézettség és a győzelmi esélyek mérlegelése mellett rendkívül fontos az adott versenyző, csapat, vagy sportág népszerűsége, elfogadottsága. A sportban a sikereket nehéz forintosítani.

Kötél Bencével játszom. Golfedzésről szó sem lehet. Úgy tűnik, hogy nincs terv, nincs gyakorlás és mégis van. Nem veheti észre. Az a dolga, hogy pillanatról pillanatra élvezze a játékot, felfedezze a játszóteret, a golfpályát. A tiltott dolgok vonzzák, ezért nem tiltok semmit. Golf kocsit vezet az ölemben ülve, ebihalakra vadászunk a vízakadályban, megcsodálunk minden kígyót, bogarat, virágot gyűjtünk. Ebből a remek időtöltésből olykor kiállunk egy-két ütés kedvéért. Megteszi miattam, de már rohan tovább, lepkét üldöz. Az alig egy méter magas legényke ötven méter felett drive-ol és hihetetlen érzékkel putt-tol. Már megjátszotta a highland-es 7-es, par 4-es szakaszt dupla bogey-ra. Mintegy véletlenül. Bár nincsenek véletlenek, mert szülei maguk is golfoznak és a gömbérzékét, a ritmusérzékét jó helyről örökölte. Édesapja Balázs eddig is sokat foglalkozott vele. Egyensúlyozó képessége korábban, korosztályát megelőzve fejlődött ki és ez a titka. Ennek hiányában felesleges általában nyolcéves kor alatt gyerekekkel foglalkozni. Ugyanakkor Bence alkalmanként mintegy száz labdát elüt és tavasz óta sokat fejlődött a swing-je. Mire nyolcéves lesz, óriási technikai biztonsággal küldi majd a labdáit. Láttam ilyet Spanyolországban, amikor Janóval és Damian-nel edzőtáboroztunk a Soto Grande feletti hegyen. Az Almenara Hotel putting green-jén egy kisfiú adott nekünk leckét gurításból. Nyolcéves volt, remekül beszélt angolul és négyes hendikeppel golfozott.

Tiger Woods 1978-ban két évesen a Mike Douglas show-ban. >>>

Bence négy éves és a kétlabdás trükköt már csukott szemmel tudja. Az alsót kiüti, a felső felrepül a sapkába. >>>

Később az amerikai golfpályákon is találkoztam négy-, ötéves csodagyerekekkel, akikkel nagypapák, apák szorgalmasan gyakoroltak. A gyerekek bármilyen tehetségesek legyenek, ebben a korban nem ez a dolguk. Bence jövőjét tekintve nagy a felelősségünk a szülőkkel együtt. Csak annyit és csak úgy hozzuk helyzetbe a golfot, amennyit ő is enged. Természetesen a jó játékát, sikeres ütéseit jutalmazom. Figyelmetlenségén, elvétett lendítésein átlépünk. Nagy hiba lenne bevésni a rosszat emlékeibe egy-egy korholással. Láttam kollégát golffal nevelni. Golfiskolások versenyén a gyengébben teljesítőket fekvőtámaszra büntette. Érdekes pedagógia, porosz kaszárnya motiváció. Őrmester úr így veti el a félelem magjait. Aztán a magonc kihajt és fácskává cseperedik. Félni fog a rossz ütésektől és az elkerülhetetlen büntetéstől. Ha jól játszik megkönnyebbül, ha rosszul, bűntudata lesz?

Bencével mi csak játszunk. Majd az iskola fegyelmezi, és rendre szoktatja. Időbeosztása és feladatai lesznek. Teljesítenie kell, elvárások fogalmazódnak meg vele szemben. Akkor léphet majd be a golfedzés, a gyakorlás, a tudatos rutin elsajátítása. De csak az iskolakezdés után. A golf így mindig játék marad a számára.

Itt abba is hagyhatnám, ennél többet nem fogok mondani, csak ismételni. Kezdő golfedző (nem kezdő) édesanyja olvassa az ellenőrző füzetben: Lánya a pad alatt Szigetit gyakorolt. Büntetésül írja le százszor Szigeti Csaba nevét! Kérem személyesen ellenőrizni! Írjuk le százszor Szigeti Csaba nevét, mintha jutalmul; ennyi ez.

Nem mintha egy pillanatra is elfelejtettem volna, illetve pillanatokra mindenkit elfelejtünk, csak jelezni akartam, nem vagyok hűtlen. Mégis amikor tegnap ott álltam a Driving Range-n –
Nem, előbb még másról. Két másról. Az egyik a magyar golf már-már legendásnak mondható figyelmetlensége – a múltkor ejtettem erről pár szót az ún. II. világháború előtti magyar golf kapcsán (bizonyos verziók szerint ma lehetnénk 100 évesek, mert Lauber Tátralomnicon ilyenkor húzta a zsineget és a kubikosok százai építették az első magyar golfpályát).

Nem ápoljuk rendben kertjeinket. Szinte tetszőleges részhalmazt választhatunk, oszt látszanak a mulasztások. Huszadik századi klasszikus golfozók. Elmennek, az utolsó lekapcsolta a villanyt és nem látszanak a történetek. Aztán hiába kapcsoljuk fel, már nem is lesznek. Hiányzik az öregség dicsérete, abból az érzésből, hogy érdekünkbe állna figyelni, figyelembe venni golfozó öregjeinket. A tudásukat és a nem-tudásukat, azt, amit fölhalmoztak és másfelől azt az idegenséget, amellyel ők állnak a világban, azt a kis merevséget, mellyel részint nem tudnak, részint nem akarnak belesimulni a mostba. Persze lehetne mondani: mi az, hogy öreg? Hogy az öregség alig függ az életkortól. Van, aki sosem lesz öreg. Vagy várjuk ki? A végét? Valami mindenkivel történik majd, amit mégiscsak legegyszerűbb öregségnek, öregedésnek nevezni. Az újjászületés a golfozó öregek kiváltsága (de nem kötelező).

Álltam a Driving Range előtt, odakeveredtem, s megkértem Szigeti Csabát, hogy vezesse edzésemet. Minden golfozó mellé kell egy edző, ha fejlődni akar. Minden golfedző mellé kell egy vezető edző, ha tanulni akar. Milyen egy magára hagyott swing? Mint az ebédlőasztalon felejtett puzzle a huzatban. Szétesik, kivehetetlen. Mi akart ez lenni? Olyan a swinged, mintha egy kígyóval birkóznál a telefonfülkében. Kell egy jó drive mester! A távolságot, mint Szigeti Csabát megkapod! Kezét csókolom Nagysád 220 méter jó lesz? A végét adhatom? Az még vagy öt méter.

Szinte megijedtem a közös edzésünktől, visszahőköltem, mint amikor mondjuk, tormába hajol az ember. Ez a heves hatás, régi cimboraság ide vagy oda, meglepett, ennyire nem gondoltam mindig Szigetire. Majd összevissza gyakoroltatni kezdtem, belekaptam ilyen vagy olyan ütésekbe, továbbléptem, s mindenütt ugyanazt az elképesztő megmunkáltságot (és még többet) találtam. Te jó ég, sóhajtottam a driving range-be, mi minden kacatot, hevenyészett jópofaságot és komolykodást merünk edzésnek nevezni emellett! – Én olykor szoktam mondani, nem okvetlenül rá, hogy a lába nyomába se érek, szünet, és főleg azért nem, mert én másfelé megyek. És ugyan ez igaz lehet, de azért: csöndesebben.

Kétélűen hangzik, de egy élűen mondom, leírólag: véletlenszerű részletben – nem bekezdésben, nem mondatban, hanem fragmentban – bizonyosan Sz.Cs. az egyik legnagyobb magyar golfedző, mindent és mindenkit belevéve Tátralomnictól mondjuk a Tétényi platóig. Nagy erőt sugároznak ezek az edzések, fényt, és azonnal, tisztán mutatnak is valamit a golfból. Nem azt, miért, minek a golf, azt a játék mutatja (van neki ilyenje) – hanem hogy milyen, milyen is a munka benne. Persze ő, mint mindenki, csak a sajátját tudja mutatni és mégis.

Sz.Cs. is változtatott a magyar golfon. Nem szelídítette meg, mint a zseniálisan plump Brúder, nem bontotta ki, mint Tringer, nem nyeste meg, mint Damian MacPherson, ennyi tér már nincs. Húzott rajta egy kicsit. Szigeti minden porcikájában arra figyelmeztet, hogy minden golfedzés mögé oda kell állni mindenestül: ez különbözteti meg a profi golfozót minden mástól. Mindig, mindenestül.

Öreg az – hogy legyen definíciónk –, akinek komoly múltja van, vagyis Sz.Cs. öreg. Nem gondoltuk, hogy így lesz, de így van. Itt van tehát egy harminckét éves öregember, s anélkül, hogy egy szót is szólna, vagy pláne fölemelné a mutatóujját – soha életében nem emelte föl –, csak avval, hogy edzést kérünk tőle, emlékeztet minket, a céhet, ezt az alig létező edzői közösséget: önmagára, föladataira, az elvégzendő munkára.

A Szigeti-edzés, e big brother, figyel minket, s addig jó nekünk, míg ez így van.

A medvefóka-anyuka szülése épphogy megindul, már ott sertepertélnek a méhlepény-evő madarak. Miért lepnék el méhlepények a jeges szárazföldet? Minden ki van találva. Semmi nincs, mi felesleges. De akadnak azért határesetek. Néha úgy tűnik, mintha pazarolna az ember. És a természet. Csészealj, például. Legmagasabb ágon termő cseresznyeszem. Kés és villa asztalra kerülése az evéshez csak kanalat használó suriname-i család vacsorájánál. A praktikum természetesen nem minden: a csészealj elegánsabbá varázsolja a kávézást, a pirosló cseresznyeszem szép, ha helikopterrel szállunk a kert fölé (plusz: arra járó éhes madár), Suriname-ban remek polcdísz válhat egy-egy mívesen faragott villából.

Ami menthető, azt érdemes menteni, belátás, jóindulat és esztétikai fejlettség kérdése. De mit kezdjünk a négyes bob középső két emberével? Az mit csinál, az a két ember?… Fut persze, fut a belökött bob után. És nem mindegy, hogy hogyan fut. Futnak mind a négyen. Az első beugró pillanatokon belül kormányozni kezd. A negyedik, ha nem marad le, fékez majd az út során. Közöttük azonban ülnek még ketten. Utaznak. Talán a súlyuknak lehet szerepe. A tőkesúlyuknak. Ez nagyon fontos szempont, nemcsak fizikai; erkölcsi kérdés is. Ezenfelül elképzelhető, hogy a hangjuk is lényeges elem: menet közben nyilván ők biztatják a kormányost. Dőlnek jobbra, dőlnek balra. Siker esetén természetesen ugyanúgy ünneplik őket, mint a két szélsőt, a kormányost és a fékezőt. Ugyanúgy átveszik az érmeket, ugyanúgy bajnokok lesznek, ha éppen bajnok lesz a csapat, mint a másik kettő. Persze ez sem kevés. Hagyni is tudni kell magát az embernek. Megadnia magát. Ez is teljesítmény. Az ma már fontos. Anélkül ma már nem lehet. Teljesítmény nélkül.

Szerencsére a golfban nincs ilyen. Mondogatjuk is gyakran, hogy a golfból csak az jön ki, amit beteszel. Ha marhaságokat, minthogy öt edzővel edzel felváltva, avagy keresed a varázsbotot a gyakorta cserélgetett ütőkben, akkor mindez kiömlik a lábad elé és tocsogsz benne. Oda kellene eljutnunk, hogy arról beszéljünk, mit is tegyünk bele a golfba. Kéne egy jó kis Golfszakácskönyv tele megbízható receptekkel. Csak semmi mohóság aztán, kettőt lapozva véletlenül összeáll a mákos tökfőzelék. Bevallom, hogy most olvasom Simor Elza könyvét, amiről nem tudom biztosan, hogy az ő könyve-e? Lassan haladok, nem segít a szerkesztő-szerző-kiadó, hogy mint kacsa a nokedlit csúsztassam lefelé. Biztosan bennem a hiba, hogy nyögve haladok. Simor Elza elég művelt értelmiségi ahhoz, hogy tudja egy közepes asztalt feldob egy szép terítő. Az ajánlás, köszönet és a bevezető profi munka, olvasmányos a tartalomjegyzék, mert igényesen átöleli a golfuniverzumot és az utolsó oldalakon is hasznos a golfszótár. De közte? Anniket Coleman rá se ismerne eredeti művére, a Ladygolfers Guide-ra. A nyomda munkája pedig teljesen méltatlan a golf ügyéhez és nem segít eladni a példányokat, ha egy érdeklődő véletlenül belelapoz. Damian MacPherson könyvét ajánlom, „A golf alapjait” azoknak, akik nem szeretnek csészealjból késsel, villával cseresznyézni.

„A mai blogomat ajánlom Szalabeck Viktóriának és Huszti Györgynek, ők tudják, hogy miért!”

A golfozónak testközelből kell ismernie a golflabdákat, kézbe kell venni őket, fogdosni, mit lehet velük csinálni, mit engednek magukkal, hogyan öregszenek, repedeznek vagy kezdenek el hirtelen gurulni, épp milyen a kedvük, milyen lábbal keltek föl, babusgatni kell őket és olykor üvöltözni velük.

Azt mondja Tiger Woods, hogy a golf szónak nincs jelentése, csak golf használat van, ezt a használatot kell ismerni naprakészen. Ez a használat egy erős kifejezés, itt alkalmazkodni kell, fölemelt fejjel, gerincesen - vállat vonni; egy ideig ragozhatjuk tisztességesen az ütéseket, de a tehetség olykor kicsúszik alólunk, hisz a pálya mértéke más, mint akár húsz éve, úgyhogy ha az ember nem vigyáz, azon kaphatja magát, hogy kisujja eláll tartva a nyelet. Kisujjunk elállna, ha tartanók a puttert mondjuk. Kevés dolog van messzebb a finomságtól, mint a finomkodás. A golf változik térben és időben, és ugyan igaz, a golfnak van játékosa, nem az országnak - de mégis, mondjuk meddig angol az angol? St Andrews-ben ugyanazt a játékot játszák-e, mint Augusztában? Nem egészen. És Gödön se úgy és azt, mint Budapesten. És más a környezet is, másképp száll a labda a green felé és másképp egy… a tengerparton, föltéve, hogy a links olyan játszható, nem pedig egy homokos strand. Tehát, hogy egy példával éljek, ha azt mondom Hencsén, 69 (ejtsd: hatvankilenc), az mást jelent, mint Tatán. Édes hazám. Lefordíthatatlan szójáték. Mindenütt más a dimenziója, a színe, a sötéte, a drámája a golfnak, a játéknak, mint Bükön vagy Tétényben. Itt nincs drámája. A drámanélküliség drámájáról szól, azt hiszem, az egész modern golf. A nincsben lévő vanról. A lét elviselhetetlen könnyűsége, mondja Chi-Chi Rodriquez, amikor megemlíti, hogy nincs halálfélelme, de retteg az egyméteres gurításoktól. És ez pontos, csak itt még a könnyű is nehéz.

A golf szivárványzása nemcsak térbeli, hanem időbeli is. A golfjátéknak ideje van, vagy másképp: idő van a golfban, a mi időnk, a játékosoké, a mi történelmünk, mi magunk. Janó ma mesélte a putting greenen, hogy neki Damian mesélte, hogy volt a II. Világháborúban egy amerikai katona, aki öt évig távol volt a hazájától és az európai frontokon harcolt. Minden este fejben lejátszotta kedves otthoni golfpályáján a 18 szakaszt. A fantáziája szárnyalt és az egyre szörnyűbb körülmények között, egyre jobb ütésszámmal jött le a képzelt versenyeken a golfpályáról. Vége lett a háborúnak, haza ment. Első dolga volt, hogy kiment golfozni. Öt éve nem volt ütő a kezében. Élete legjobb eredményét ütötte meg.

Elfelejtünk olykor helyzeteket, ütéseket, másokra rálelünk, olykor túlságosan is, s lesznek divatosakká.

A golf múltjának ismerete nem blogírói szakföladat, hanem mondhatni hazafias kötelesség, mindenesetre szükséges (ha nem is elégséges) föltétele az európai klubokban való társalgásnak. Ha akarjuk, ha nem. Ez nem döntés, nem elhatározás kérdése. Van, aki ezt a golfban-létet másképp gondolja. Vagy legyint rá, nem érdekli. Mert mondjuk a golfot erősebben a társadalom felől nézi. Ez a felfogás golf helyett Magyar Golf Szövetséget lát. Ma így nem működik. A golf a társadalmi hierarchia fontos pontján áll! A társadalom többé-kevésbé fütyül a golfra (amit én többé-kevésbé rendben lévőnek tartok), az a része is fütyül, mely osztja a most említett fölfogást. Hivatalosan így leszünk egyre kevesebben, miközben láthatóan sokkal többen vagyunk.