Fodor Krisztina blogja

Az angolok nemcsak a golfot fedezték fel korán, hanem az ipari szennyezést és a környezeti ártalmakat is hamar megismerték. Már a 18. századtól létezett náluk a gyógyturizmus. A tüdőkórt a francia Riviérán, illetve a svájci Alpokban kúrálták. A gazdag angol áradatból azonban csak a svájciak tudtak jól kijönni. Ugyanis nem loptak. A svájci parasztházaknál a vendég holmijához nem nyúltak, az árakat nem a pénztárcához szabták. A tisztességes tulajdonságaikat az angolok a svájci bankrendszer kialakításával és felvirágoztatásával hálálták meg.

Mindez csak arról jutott eszembe, hogy Nagy Kaland honlapján elolvastam a Spanyolországban élő vagy oda vágyódó magyarok levelezgetését. Érdekes. Az oldal létrejöttének egyik oka, hogy az internetes közösség hatékonyabban tud egymásnak, egymáson segíteni információkkal. Az általános vélemény, hogy a spanyolok rendesek és segítőkészek, de a kinti magyarokhoz nem szabad fordulni, mert irigyek és kihasználnak. Nekünk golfozóknak azonban van egy legendás marbella-i magyarunk Szőcs Károly személyében, aki nem mellesleg a Magyar Golf Szövetség elnökének tanácsadója. Büszke rá és teljes joggal. Egy ilyen névjegyet míg kis hazánkban hajlamosak megmosolyogni, itt halálosan komolyan veszik, megbecsülik. Ez ott kezdődik, hogy egy spanyol golfklub társalgójában ott függnek a nagy játékosaik fotói. Párhuzamként említeném, hogy mikor kerül fel a falra egy Sárközi, egy Batta , egy Lugosi vagy egy Böndicz portré? Kari egy sikeres magyar Andalúziában. Sikerének aranyfedezete van, mégpedig a munka. Jártam az irodájában, láttam a szép házát, golfoztam vele a klubjában. Nem mondhatom el, hogy alaposan megismertem, de azt biztosan állíthatom, hogy működésének elveit megmutatta. Az beszédes tény, hogy nem panaszkodik! Lehet, hogy nem is magyar? Mindig vidám és a kimondott szó kötelezi. Kari egy szorvány svájci itt a napos parton.

Mondott egy érdekes összefüggést a spanyol golf sikerének titkáról. Ne feledjük, hogy a világ Number 2-es játékosát Sergio Garcia-nak hívják. Itt mindenki golfozik. A teherautósöfőr, az esztergályos és a szállodai alkalmazott. A játék nemcsak a felső tízezer kiváltsága, hanem megteremtik a lehetőségét, hogy a golfpályák mellett felnövő szomszéd gyerekek is ütőt ragadhassanak. Kisorosziban is így volt, különben nem lenne Brúder Balázsunk, Sárközi Ricsink, Szigeti Csabánk. A tehetséges gyerekeket támogatják, versenyeztetik. Náluk egyébként is jóval nagyobb a motiváció. Kari egyébként így tesz a maga módján, ő biztosította a magyar junior válogatottnak a szállást spanyolországi edzőtáboruk idején. Otthon is elindult ez a folyamat. A máriavölgyi Pannónia Golf & Country Clubban egy olyan junior egyesületet hoztak létre, amelyben évi hatezer forintért lehet edzeni és használni a pályát. További anyagi felajánlások érkeznek majd a versenyeztetéshez. Nem az a fontos, hogy ki csinálja, kinek hatékonyabb a junior programja. A junior program annyira az alapokat rakja le, hogy végül is az edzőképzés utánpótlását is onnan kapjuk.

Itt abba is hagyhatnám, ennél többet nem fogok mondani, csak ismételni. Kezdő golfedző (nem kezdő) édesanyja olvassa az ellenőrző füzetben: Lánya a pad alatt Szigetit gyakorolt. Büntetésül írja le százszor Szigeti Csaba nevét! Kérem személyesen ellenőrizni! Írjuk le százszor Szigeti Csaba nevét, mintha jutalmul; ennyi ez.

Nem mintha egy pillanatra is elfelejtettem volna, illetve pillanatokra mindenkit elfelejtünk, csak jelezni akartam, nem vagyok hűtlen. Mégis amikor tegnap ott álltam a Driving Range-n –
Nem, előbb még másról. Két másról. Az egyik a magyar golf már-már legendásnak mondható figyelmetlensége – a múltkor ejtettem erről pár szót az ún. II. világháború előtti magyar golf kapcsán (bizonyos verziók szerint ma lehetnénk 100 évesek, mert Lauber Tátralomnicon ilyenkor húzta a zsineget és a kubikosok százai építették az első magyar golfpályát).

Nem ápoljuk rendben kertjeinket. Szinte tetszőleges részhalmazt választhatunk, oszt látszanak a mulasztások. Huszadik századi klasszikus golfozók. Elmennek, az utolsó lekapcsolta a villanyt és nem látszanak a történetek. Aztán hiába kapcsoljuk fel, már nem is lesznek. Hiányzik az öregség dicsérete, abból az érzésből, hogy érdekünkbe állna figyelni, figyelembe venni golfozó öregjeinket. A tudásukat és a nem-tudásukat, azt, amit fölhalmoztak és másfelől azt az idegenséget, amellyel ők állnak a világban, azt a kis merevséget, mellyel részint nem tudnak, részint nem akarnak belesimulni a mostba. Persze lehetne mondani: mi az, hogy öreg? Hogy az öregség alig függ az életkortól. Van, aki sosem lesz öreg. Vagy várjuk ki? A végét? Valami mindenkivel történik majd, amit mégiscsak legegyszerűbb öregségnek, öregedésnek nevezni. Az újjászületés a golfozó öregek kiváltsága (de nem kötelező).

Álltam a Driving Range előtt, odakeveredtem, s megkértem Szigeti Csabát, hogy vezesse edzésemet. Minden golfozó mellé kell egy edző, ha fejlődni akar. Minden golfedző mellé kell egy vezető edző, ha tanulni akar. Milyen egy magára hagyott swing? Mint az ebédlőasztalon felejtett puzzle a huzatban. Szétesik, kivehetetlen. Mi akart ez lenni? Olyan a swinged, mintha egy kígyóval birkóznál a telefonfülkében. Kell egy jó drive mester! A távolságot, mint Szigeti Csabát megkapod! Kezét csókolom Nagysád 220 méter jó lesz? A végét adhatom? Az még vagy öt méter.

Szinte megijedtem a közös edzésünktől, visszahőköltem, mint amikor mondjuk, tormába hajol az ember. Ez a heves hatás, régi cimboraság ide vagy oda, meglepett, ennyire nem gondoltam mindig Szigetire. Majd összevissza gyakoroltatni kezdtem, belekaptam ilyen vagy olyan ütésekbe, továbbléptem, s mindenütt ugyanazt az elképesztő megmunkáltságot (és még többet) találtam. Te jó ég, sóhajtottam a driving range-be, mi minden kacatot, hevenyészett jópofaságot és komolykodást merünk edzésnek nevezni emellett! – Én olykor szoktam mondani, nem okvetlenül rá, hogy a lába nyomába se érek, szünet, és főleg azért nem, mert én másfelé megyek. És ugyan ez igaz lehet, de azért: csöndesebben.

Kétélűen hangzik, de egy élűen mondom, leírólag: véletlenszerű részletben – nem bekezdésben, nem mondatban, hanem fragmentban – bizonyosan Sz.Cs. az egyik legnagyobb magyar golfedző, mindent és mindenkit belevéve Tátralomnictól mondjuk a Tétényi platóig. Nagy erőt sugároznak ezek az edzések, fényt, és azonnal, tisztán mutatnak is valamit a golfból. Nem azt, miért, minek a golf, azt a játék mutatja (van neki ilyenje) – hanem hogy milyen, milyen is a munka benne. Persze ő, mint mindenki, csak a sajátját tudja mutatni és mégis.

Sz.Cs. is változtatott a magyar golfon. Nem szelídítette meg, mint a zseniálisan plump Brúder, nem bontotta ki, mint Tringer, nem nyeste meg, mint Damian MacPherson, ennyi tér már nincs. Húzott rajta egy kicsit. Szigeti minden porcikájában arra figyelmeztet, hogy minden golfedzés mögé oda kell állni mindenestül: ez különbözteti meg a profi golfozót minden mástól. Mindig, mindenestül.

Öreg az – hogy legyen definíciónk –, akinek komoly múltja van, vagyis Sz.Cs. öreg. Nem gondoltuk, hogy így lesz, de így van. Itt van tehát egy harminckét éves öregember, s anélkül, hogy egy szót is szólna, vagy pláne fölemelné a mutatóujját – soha életében nem emelte föl –, csak avval, hogy edzést kérünk tőle, emlékeztet minket, a céhet, ezt az alig létező edzői közösséget: önmagára, föladataira, az elvégzendő munkára.

A Szigeti-edzés, e big brother, figyel minket, s addig jó nekünk, míg ez így van.