Ma ötösre vizsgáztam
szerda, június 4th, 2008Az elmúlt napok számítógépcsere miatti bloggolás elmaradásomat súlyosbította az a tény, hogy a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának (TF) Továbbképző Intézetében ma ért utolsó állomásához a Golf Szakedző Képző Tanfolyam. Délelőtt tíz órakor kezdtük a záróvizsgát ötvenperces tesztmegoldásokkal. A 70 kérdés jó megoldására 120 pontot lehetett kapni. Fél óra alatt készen lettem és 111 pontot értem el, ami kb. 92%-os megfelelés. Eddig ötös. A szóbelire megérkezett a minisztériumi vizsgabiztos és Szalma László egyetemi docens, tanszékvezető tanár mellett Maxim Áron a magyar PGA szakmai igazgatója is helyet foglalt a vizsgabizottságban.
Bozó Ádám kérte, hogy elsőnek mehessen tételt húzni, de eltűnt valahová. Mire jelentkeztem, hogy velem vigasztalódhatnak. Elsőnek menni határeset. Lehet jó és rossz is. Nincs előtted mérce, viszonyítási alap. Szerencsére a mi vizsgabizottságunk arra volt kíváncsi, mi az amit tudunk. Négy szóbeli tételt kellett húznom a témakörökből. Golftörténetből a golflabda kialakulásának és fejlődésének állomásait mondtam el, Szabályismeretből a helyettesítő labda, idegen labda tudnivalóit ismertettem, Oktatáselméletből a különböző ütőfogásokat soroltam fel, míg golftechnikából a különböző talajviszonyokon történő ütésfajtákat és azok eltérő végrehajtási módját ismertettem. A négy tételt három ötösre és egy négyesre ajánlották meg, ami a teszteredménnyel együtt ÖTÖS tanári dicsérettel!
A Kormány 157/2004. számú rendelete alapján 2008. január 1. után csak államilag elismert végzettséggel lehet edzői munkát vállalni, szerződést kötni. A golféletben nagy türelem kell a rendelet végrehajtásához, hiszen az alkalmasságnak és a golftudásnak együtt kell járnia a végzettséggel. Felnőtt fejjel, munka mellett nehéz visszamászni az iskolapadba. Egyetemi aerobic szakedző diplomám miatt sok tantárgyból felmentésem volt ezen a levelező, kétéves tanfolyamon, de még így is sok időt vett el. A sikeres vizsgáim egyik titka volt, hogy egyetlen óráról sem hiányoztam. Szeptemberben adják majd ki az államilag elismert szakképesítésről (OKJ száma: 52-8962-01) a diplomámat. A fiataloknak csak ajánlani tudom ezt a képzést, ugyanis az amatőr státust nem vesztik el, ugyanakkor egy remek szakmát kapnak a kezükbe érettségi vagy diploma után.
Ehhez a képzéshez kapcsolódik a magyar PGA edzői programja, amely a TF-től elválaszthatatlan egységet alkot és elvégzése már profi státusban történik. A második „évad” részeként az első osztályt végezzük Tringer Laci irányítása mellett. Itt már a nagyobb hangsúly az oktatás gyakorlati részén van. A golfedző munkája is a tanítványai eredményességében jelentkezik. Az edzőképzés színvonalát pedig majd a nemzetközi mezőnyben elért magyar eredmények minősítik. Egy arborétum kertészeinek a munkájához hasonlíthatnám a teendőinket. A ma kezdő tehetséges juniorokból már tudatos edzők válhatnak, akik huszonéves korukig kijárják az itthoni edzőképzőket és a nemzetközi továbbképzéseken fejlődve harmincéves korukra kész szakemberek lesznek. Az elődöket azonban sohasem szabad lebecsülni vagy eredményeiket kisebbíteni, mert minden kezdet nehéz. A következő generációknak az lesz a nagy előnye, hogy nem elölről kell kezdeniük a csapatépítést.