Fodor Krisztina blogja

Dollármilliókat kereső golfsztárok, csillogó-villogó magánpályák, 60 millió golfturista, túlélő golffelszerelés gyártó cégek szárnyaló részvényei a tőzsdén, bedőlt villapark építések, megvalósítatlanul maradt golfpálya tervrajzok, egész napos televíziós golfközvetítések. Most van a világban pénz a golfra vagy nincs? Napjaink golfélete jóval túlmutat a szigorúan vett sportág határain. Milyen most a nemzetközi golfgazdaság?

A golfot gazdasági szempontból két területre lehetne bontani: amatőr és profi sportra. A kezdetekben (a XX. század elején) az R&A és az USGA agytrösztjei úgy gondolták, hogy az amatőrséghez nincs szükség gazdasági tranzakcióra, vagyis nincs pénz- és termékmozgás a szereplők között. A kezdetekben a golfért nem fizettek ugyanis a klub egy-egy vagyonos társaság közös tulajdona volt. Az amatőr státus befagyasztása egyértelműen a gazdag arisztokratáknak kedvezett, mert a tehetséges szegényekkel, akik megélhetésüket is a sportban keresték, nem kellett összemérniük a tudásukat.

A golf azonban mára minden elemében gazdasági tranzakciók összegsége, tehát a gazdasági élet része. Milyen amatőrségről beszélünk, ha mindent, ami ehhez kapcsolódik, vásárolnunk kell? A sportegyesületek szabadidő szervező sportvállalkozások, nyereségre és a fogyasztói igények kielégítésére törekszenek. A fogyasztók jelentős része ma érzelmileg kötődik a klubjához, kedvenc golfpályájához. A kötődés fenntartása fontos a klubok részéről is, mert a fő bevételi forrást az éves tagdíj adja. Magyarországon a szponzorációs bevételek eddig is alacsonyak voltak és a jövőben még nehezebb lesz a golfra hirdetést szervezni.

Itthon furcsa visszafogottságot mutat a média a golfiparral szemben. A golfra szakosodott kicsik szerepvállalása nélkül nem is hallhatnánk magyar golfról. A nagyok pedig túlkínálatra illetve érdektelenségre hivatkoznak. Ördögi körök világgazdasági válsággal fűszerezve. És akkor még az emberi tényezőkről nem is beszéltünk. Milyen sok szakma összefogására, jól olajozott együttműködésére van ítélve egy golfklub. Kertészmérnök, golfedző, barátságos recepciós, reklám szakember, értékesítő, gépszerelő, szakács, pincér.

Amerikai fogadott „nagyapám”, Bill a mozgó büfé kocsis lányon méri le, hogy milyen egy golfklub. Az én szempontjaim között első a mosoly és a barátságos hangnem. Ez pedig nem pénz kérdése. A magyar Golf-áramlat szereplőinek zöme ugyan amatőr játékos, de valamennyi profi fogyasztó.

Megérteni Amerikát és az Egyesült Államokat a világpolitika olvasatában egyszerűbb, mint a hétköznapok felől nézve. Tegnap este Bill-el és Helen-nel vacsoráztam. A szomszéd nyugalmazott tábornok pótnagyapám szerint a kettő valószínűleg nem választható szét. Helen, aki angolirodalom tanárnő volt, így véli: Az Egyesült Államok első évszázadában a legtöbb amerikai úgy látta magát, hogy amit ő képvisel, az éppen az ellentéte az Óvilágnak és az Óvilág bűneinek. Manapság az Egyesült Államok úgy jelenik meg polgárai szemében, mint élenjáró ország, amelyet az egész világnak követnie kell.
- Ugyan kit ne érdekel ma, hogy merre halad Amerika? – viszi tovább a témát Bill és tölt a Francis Coppola féle Pinot Noir-ból.

Nem szeretnék feleslegesen vitatkozni, de felemelt vörösboros poharammal jelzem, hogy nálunk odahaza nem egyértelműen pozitív az Egyesült Államok megítélése és szerintem is a bírálatok egy része megalapozott. - Az amerikai „emberbarátinak” nevezett katonai beavatkozások a tengerentúlon, önmagukon túlmutatónak tűnhetnek. A világfalu ellenzőinek aggodalma a multinacionális társaságok terjeszkedésével és az emiatt esetleg bekövetkező kulturális elfojtással kapcsolatos félelmek valósak. Aztán vannak, akik úgy látják, gyakran nem alaptalanul, hogy a hollywoodi filmek és televíziós műsorok formájában egy alacsony szintű amerikai kultúra terjed. - Bill úgy nézett rám a tányérja mögül, mintha egy terroristát látna vendégül a házában. De ha belekezdtem, jobb ha megismeri álláspontomat. Ez nem mehet a barátságunk rovására.

- Persze tudom, hogy amit Európából kifogásolunk, csupán egyik oldala az amerikai életnek, avagy sok esetben a pozitív dolgok negatív hatása. Például a pornográfia kétségtelenül elítélendő, ugyanakkor a szólásszabadság felelőtlen gyakorlásának következménye. Végső soron az Egyesült Államok nem tökéletes ország, de tökéletlenségeit ellensúlyozza meglehetősen sok eredménye. – mentem a menthetőt.
- Ezt a nyilvánvaló szempontot gyakran elfelejtik azok, akiknek igazi célja Amerika pozíciójának aláásása. – vesz Bill egy nagy levegőt a folytatáshoz. – Az amerikai médiában sok tudálékos „szakértő” azt sejteti, hogy az Amerika-ellenesség „fokozódik”. Nem vagyok meggyőződve, hogy erről lenne szó akár az Egyesült Államokban, akár Európában. Viszont az is egyértelmű, hogy az amerikai katonaság történetének legnépszerűbb időszakát éli itthon. Az amerikai katonai erőt pedig külföldön is sokan helyesen tekintik a potenciális orosz vagy kínai kalandorság egyetlen ellensúlyának. – mosolyodik el vészjóslóan az ex-tábornok.

Helen azt hiszi, hogy vitatkozunk, miközben Billel mi már egy szellemi húron pendülünk. Ezért a tanár néni békülékeny hangot üt meg. - Az országunk sok hibája ellenére reményt és ígéretet jelent világszerte. – mondja, és koccintásra emeli poharát. – Igyunk az amerikai szuperszenior golfozókra! – javaslom, és ezzel nem vitatkozik senki. Miről beszélgettek? – toppan be Mike sógor. – A golfról szögezem le gyorsan, ami igaz is a végszót tekintve. De nem hiányzik most, hogy Mike is kifejtse kedvenc témáját. A búcsúvacsorám nagyon jól sikerült a szomszédságban, sokat nevetgéltünk és megköszöntem Helennek a finom főztjét és az európai vendég kedvére feltett porcelán és kristály terítéket. Távozáskor megöleltem őket és könnyes szemekkel megígérték, hogy jövőre is várnak. Ami nem egyszerű nyolcvan év felett. Tudom, hogy nézegetik a honlapom és azokat az írásokat is lementik, ahol a nevük szerepel, annak ellenére, hogy nem tudnak magyarul. Megszámolják, hogy kit, hányszor említek, így most újra leírom, hogy Helen, mert így lesznek egyformán ezen az oldalon.

Kedvenc olvasmányom „A bor filozófiája” avagy ahogy írója, Hamvas Béla nevezte, „imakönyvem ateisták számára”. Hamvas jeles kötetét egy otthoni borklubban kaptam. Egyetlen ember volt Magyarországon, aki Hérakleitosz, Buddha, Lao Ce és Shakespeare anyanyelvén tudott egyszerre írni-olvasni, miközben az ötvenes években maltert hordott az építkezéseken. Nálunk ilyen túlképzett egy segédmunkás, vajon akkor milyenek lehetnek az ország írástudói?

Mindez jut eszembe a mai nap meglepetéséről. Helen átlibben a szomszédból és délután ötkor meghív egy borvacsorára, merthogy valamelyik barátjuk lemondta és hát a befizetett részvételi díj elveszne. Fogadott nagyszüleim rám gondoltak, az európai borisszára. A palm-desert-i Pacifica étterembe mentünk, ahol a bejáratnál a körszakállas Mitch Epstein étteremvezető várta a vendégeket. A vacsora előtt Kelly Walling, a főszakács (a képen) mutatkozott be, aki kiköpött Bősze Pista. Később a szőkés, kékszemű férfinak mondtam is, hogy golfoktató a hasonmása Budapesten. Nem örült neki, mert mint mondta, szereti az egyedi dolgokat. Az este folyamán aztán bizonyította is, hogy tudja mit beszélt.

Helen és férje, Bill közé ültem a hatszemélyes asztalnál. Velünk vacsorázott még három vígözvegy is abból a fajtából, akiknek a férjeik azért szerencsések, mert később nősültek, de korán haltak. A menü fenséges volt:
Előételek
Friss Osztriga fél kagylóban wasabi koktéllal
Sült Osztriga spenót ágyon citromos parmezános öntettel
Főételek
Főtt garnélarák hidegen tormaszósszal
Tarisznyarák torta szójás káposztasalátával és mézes aioli-val
Ropogós Tintahal karikák vietnámi szósszal
Főtt keleti-parti Fekete kagyló erős paprikás burgonya szirmokkal és fokhagymás mustárral
Panírozott rák farkak uborkamártással
Ahi Tuna tartár avocado - mangó salátával
Vörös-tengeri Fésűs kagyló angolborsóval és pörkölt pisztáciával

Ma azonban a mellékesen kínált boroké és pezsgőké volt a főszerep. A kaliforniai csúcspezsgővel, a Schramsberggel kezdtünk. A sommeliertől megtudtuk, hogy Chardonnay alapborból készülő pezsgőben gyakoriak a florális jegyek, citrusfélék, méz, vaj és fehér húsú gyümölcsök sokasága. Nekem csak egyszerűen ízlett. Ez után egy 2005-ös Sonoma-Cutrer Chardonnay következett. Illata zöldalma és tűzkőillat, néha füstre emlékeztetett. Ezt lehetett fokozni a Napa Valley-ből származó Chardonnay Far Niente (semmittevés) ugyancsak 2005-ös borával. Az üde 2007-es Új-zélandi Kim Crawford Sauvignon Blanc-ból csináltam egy hosszúlépést, amiért feddő pillantásokat kaptam a környékről. De a francia 2004 Louis Latour “Chassagne Montrachet” fehér burgundiját már nem vizeztem.

Hazafelé Billnek nagyon tetszett Hamvas Béla gondolata: „Végül is ketten maradnak Isten és a bor.”

Vakaródzom itt az első sor leírásán. Pedig ez olyan, mint a síugrás a nagysáncon. Egyszer el kell rugaszkodni. Személyes műfaj a naplózás, nem lehet mindig szenzációs felkiáltással kezdeni. A mai egy szorgos-dolgos hétköznap volt. Semmi különös. Feltúrták a lakásom és a golfpálya között az utat. A tízpercre szánt autózásból egy órás araszolás lett. Gary nem veszi fel a telefont. Amolyan magyarosan idegeskedem. Aztán elnevetem magam. Hello! Pálmafák, napsütés, golfpálya felé megyek és nem egy szürke irodába. Take it easy! Élvezzem a hétköznapok boldogságát! Kilenc helyett tízre érek Gary mesteredző úr driving range-ére. Elnézést kérek, mire ő meglepődik. Tizenegyre tettük át tegnap, emlékeztet. Jaj de jó!

Elröppent az edzés hamar, komoly tavaszi szelek is besegítenek mostanában. Fél hatkor már sötét van, mégiscsak az északi féltekén vagyunk. Hajat mostam és kisminkeltem magam. Vendégségbe megyek az ajtószomszéd házaspárhoz. Bill 86 éves, Helen 74. Ők a fogadott nagyszüleim. Pontban hatkor csöngetek. Kezemben rózsacsokor és egy pompás évjáratú, 2005-ös Greg Norman Shiraz. Csinosnak érzem magam a fekete BCBG Paris ruhácskában egy Ralph Lauren szandálban. Bill nyitott ajtót – Ez igen! – felkiáltással, ami a bornak szólt.

Konyha, étkező, nappali egyben. Mi a televíziós sarokban foglalunk helyet és Helen saját sütésű chips-eit tesztelem. Ennyit a zöldség napomról. Bill egy számomra ismeretlen Chardonnay-t bont fel, közben Helen is befejezi a konyhában a sürgölődést. Dalolva jelzi, hogy fáradjunk át a nagyasztalhoz. Ott megfogtuk egymás kezét és Bill egy csendes asztali imát mondott. Megköszönte Istennek, hogy együtt lehetünk és hogy ők ezt megélhették. - Ámen! – teljes szívemből.

Párolt zöldségek (vissza a diétámhoz), francia tejszínes burgonya és gombás sertéshús. Újabb üveg bor. Nekem nem kell sok az egész napos mozgás után. De nagy érdeklődéssel hallgatom legutóbbi kínai utazásuk élményeit. Holnap ismét elutaznak két hétre, ezúttal Mexikóba. Megismerkedésük is egy külföldi utazáshoz kapcsolódik. – Mikor is? – kérdezem. Bill rávágja, hogy pont 40 éve. – Az szép! – bólogatok, mire Helen méltatlankodik. – Drágám van az 52 év is! – Bill legyint egy nagyot, hogy tíz év ide vagy oda nem számít. Jókat nevetgéltünk, majd elbúcsúztam megköszönve a vendéglátást. Marasztaltak. Hát nem a távolságon múlik, mert tíz méterre lakom, de holnap is edzésem lesz. Jó utat kívántam nekik és két hét múlva, ha megjönnek majd én hívom meg őket egy magyaros vacsorára.

Reggel a kocsimhoz lépve látom, hogy az autó szélvédőjén egy gyönyörű 2008-as falinaptár vár egy kártyával, amire Helen gyöngybetűivel azt írta:
Hi Kriszta, I forgot to give you this last night. Have a great day! LOVE Helen, Bill. A hétköznapok boldogsága!

Amennyiben golfpályához kapcsolódó klubtagság választása előtt állsz kedves olvasó és nem érted, hogy „mégazidénatavalyiáron” kecsegtető ajánlatai közül melyik számodra a kedvező. Szóval, ha te is ebben a golfcipőben jársz, akkor megosztanám veled kaliforniai fogadott nagyapám, Bill filozófiáját. Bill az amerikai rokonságom szomszédja, 85 éves nyugalmazott vezérezredes és határozott elképzelései vannak egy golfpálya szolgáltatásairól a pénzéért. Ráadásul ezt a személyzettel is hajlandó megosztani. A Palm Springs-szel több városka összenövéséből keletkezett „golfos Mekkában” 130 golfpálya üzemel egy nagy Budapestnyi területen. Bill La Quintában lakik, hasonlatom szempontjából mondjuk Budaörsön. Hihetetlenül igényes, amit jól jelez, hogy Helen, a felesége gyakran főz otthon és európai módon porcelánnal terített asztalhoz ülnek ebédelni. Hacsak nem a golfpályán éri őket a harangszó.

Bill tehát katona volt egy életen át és a XX. század hidegháborús válságairól sokat mesélhetne, de nem teszi. Azonban gyanúsan jól ismeri és ejti a spanyol, francia és olasz borok nevét. Kötelezően tanult, de megkopott általános iskolai orosz tudásomnak, pedig megörült és egy-egy sikeres hosszú putt után odaszólt, hogy „izvinyítye mnye pazsalujszta”. Higgyétek el ma is kemény legény, ráadásul olyan bariton orgánummal, amelynek hallatán a Vörös téri katonai felvonulások narrátorai sírva kérik felvételüket a Wiener Sängerknaben bécsi gyermekkórus első sorába. Bill megismerkedésünkkor mindennap golfozott, ma már csak heti háromszor megy a klubjába. De melyikbe? La Quinta-ban három elitklub (Citrus, Dunes, Mountain) versengett Bill és a mintegy ötezer helyi golfozó kegyeiért. Eleinte egymás árait törték le, majd megegyeztek és közös klubtagsággal lepték meg az igényes és zömében nyugdíjas közönséget. Az összefogáshoz elég volt a saját piaci érdekeiket felismerni és eszükbe sem jutott, hogy amatőr szövetségi pozíciókon keresztül befolyásolják esetleg a golfipar helyzetét. A magyar modell ismertetésekor egy helyi szülinap központi figurája lehettem, mert mindenki tőlem akarta hitetlenkedve hallani, hogy a Magyar Golf Szövetség elnökségét a pályatulajdonosok adják. Jogi értelemben persze nem, mert szétválik a pályát üzemeltető gazdasági társaság és a golfklubnak hívott sportegyesület. Azonban a kizárólagos szerződések és a személyi garanciák nem adnak teret a klubélet önállósodására, a tulajdonosok érdekeivel ellentétes célok kitűzésére. Utolsó ilyen népszerűtlen gondolata Németh Attilának volt alelnöksége idején, hogy a Magyar Golf Szövetségnek legyen saját golfpályája. A világban erre is van példa, mint arra is, hogy önkormányzatok is tulajdonolnak és üzemeltetnek golfpályát. La Quintában 2006 óta a helyi polgárok élvezhetik a Polgármesteri Hivatal gondoskodását, mert évi száz dollár klubtagság mellett, alkalmanként huszonöt dolláros díjért játszhatnak a Silver Rock pályáján (megtekintheted a 2006-os galériában), míg mi külső erők 165 dollárt fizetünk egy körért.

Könnyű az amerikainak mondhatjuk, mert huszonöt millió golfozójuk van. Szerintem nekünk is könnyű, mert mindenki ismer mindenkit. Golftársadalmunk befér egy közepes discoba. Három osztályba sorolnám a klubtagságokhoz kapcsolódó igényeket. Vannak a hűségesek, akik semmilyen anyagi megfontolásból nem váltanának és vannak az ár érzékenyek, akik a pillanatnyi (éves) kínálatot figyelik és követik. Az elmúlt évek vándorlási hulláma eddig Márivölgy – Tata – Göd útvonalon zajlott és az idei árakat figyelve a tízéves Old Lake Golf Club lesz a befutó 2008-ban. A harmadik golfozó csoport nem preferálja a klubtagságot, hanem alkalmanként fizet. Talán 3000 fő klubhoz kötődő golfozó van (a hivatalos statisztikával szemben szkeptikus vagyok – EGA nyilvántartás 2007 - 2140 fő) és mintegy 3000 független lehet.

Nem érdektelen végül is Bill filozófiája. A pályával nem foglalkozik, mert a magas minőség mindenütt alapvetően adott. A büfékocsis szorgalma, árai és választéka a döntő szempont. A hideg és melegitalok hőfoka, a szendvicsek frissessége, a büféslány mosolya. A négyszakaszonként feltűnő, mindig ellentétes irányból, udvariasan a játékot nem zavarva érkező lány a legfontosabb eleme a klubok szolgáltatásának. Ugyanis vele találkoznak a vendégek a legtöbbet. Ezek a hölgyek egytől egyig kitűnően végzik a munkájukat. Mosolyognak, kedvesek, megjegyzik a törzsvendégek nevét. Ez utóbbi nálunk is működne, hiszen kevesen vagyunk.