Archive for the ‘Balásy Gyula’ Category

Ünneplők

kedd, július 1st, 2008

dsc08554.JPG

Megünnepeltük azokat a golfozó nőtársakat, akik a hétvégi Magyar Bajnokságon részt vettek. Átadtuk virágcsokrainkat és ajándékcsomagjainkat Batta Krisztinának, Bednár Mónikának, Bozó Diának, Palotásné Kakuk Katalinnak és Szlávy Barbarának. Szurovszky Zsófi igazoltan volt távol, ugyanis hétfőn indult New Yorkba. A Highland Golf Club teraszát megtöltve a kellemes ebéd után hallgattuk a történeteket a három napról, a kánikuláról, a versenyről. Ez így már érdekes és személyes volt. Ugyan a nyári szabadságok miatt kevesebben voltunk jelen, de ezen a záporokkal tarkított hétfőn is kilencen csatlakoztak hozzánk, így összesen 142 fős a Magyar Golfozónők Önképzőköre.

dsc08557.JPG

Az egyenruhánk is megérkezett, egyelőre a mintapéldányok. A felhímzett címerünk (Balásy Gyula tervezte) díszeleg a sapkán, a mellényen és a pólóingen. Bartha András senior golfozó barátunk sietett a segítségünkre és az Aranypók Zrt. elnök-vezérigazgatójaként hihetetlenül alacsony áron tett ajánlatot, amit örömmel elfogadtunk. A fehér és a rózsaszín nem véletlen. A fehér a biztonság, az egyszerűség és a tisztaság szimbóluma, míg a rózsaszín a romantika, a szerelem és a barátság üzenete. Szeptemberre mindenki megkapja a nagyon jó minőségű ruhadarabokat méretére.

dsc08566.JPG

Csak azok kedvéért, akik ritkábban járnak errefelé vagy esetleg nem lapozgatnak vissza a bejegyzéseimbe, elmondanám, hogy mi ez a női klub és mit szeretnénk vele elérni. Tavaly szerveztem egy „Sikeres nők a rák ellen” elnevezésű jótékonysági golfvetélkedőt, amelyre ötven golfozó nő fogadta el a meghívásunkat. Rá kellett ébrednem, hogy a mintegy ezerfős igazolt golfjátékosok körében a gyengébbik nem alulképviselt. A Highland Golf Club tárta szélesre kapuit és befogadta kezdeményezésemet, a Magyar Golfozónők Önképzőkörét. Minden hónap utolsó hétfőjén összegyűlünk gyakorolgatni, elméleti képzésen csiszolódni, barátkozni. A szponzorok pedig jönnek és támogatnak, mert a férfi golfozónál csak a női golfozó a vágyottabb célcsoport. Nincsen eltúlzott jövőképünk, mert a világban is csak 30% körül mozog a golftársadalmon belül a hölgyek aránya. Két éven belül azonban az 500 fős tagság nem elérhetetlen. A receptem, hogy vállalható jótékonysági rendezvényeken keresztül vonjunk be minél több lányt és asszonyt a sportágunkba. Az érdeklődők, a barátnők pedig egyre gyűlnek. A levelezőlistámon ki gondolná, hogy röpke fél év alatt több mint kétezren regisztráltak.

dsc08559.JPG

Ha ezt komolyan csináljuk - miként lehetne másképp - nagy, de szép munka vár ránk. Ehhez játszótársak és közös álmok kellenek. Itt van köztünk a teljesség igénye nélkül megemlítve még a Széchenyi-hegyi golfpályán kezdő Szlávy Tiborné, Buba asszony, vagy a 90-es évek hölgykoszorúja Bankó Éva, Mihályi Éva, Németh Rózsa. A női golfot először versenysportként kezelő kétszeres magyar bajnoknő Batta Krisztina és az ifjú tehetségek, a 16 éves Ács-Gergely Virág, a 11 éves Rózsa Csilla és a 9 éves Angyal Sára. A szeniorhölgyek színe-virága: Tóth Márti, Vajnóczki Márti, Vogler Ibolya. Mi a teendőnk? Egyesületté alakulni, integrálni a női golfot és integrálódni a Magyar Golf Szövetségbe. Megszólítani a női versenyszervezésben érdekelt cégeket, a nemzetközi női golfszervezeteket. Ki játszik ilyet? Mindenkit szeretettel várunk.

Ötezredik randevúm

csütörtök, február 14th, 2008

00042-valentinesml.jpg

Valentin nap. Itt az USA-ban hagyomány és otthon is rátaláltak a virágárusok, az ajándékkereskedők. Ugyanakkor szeretteinket nem lehet elégszer keblünkre vonni, ezt én a távolból különösen érzem.

Nagy ajándékot kaptam Valentin napra gy-től, szervezi az ötezredik randevúmat. November 8.-án a világhálóra felkerült honlapom lett mára a vezető elektronikus golfmédia Magyarországon. Balásy Gyula a Lounge Design Stúdió ügyvezetője megérdemli, hogy immár ne kisgyével írja alá leveleit. Gyuszi megtaláltam neked a nagyGYét, viseld bátran! Tehát GY. zseniális érzékkel rakta össze a honlapot. December 3.-án kezdtem rajta bloggolni és ez a 73. bejegyzésem. Eddig 4 963 egyéni látogató kereste fel a honlapot és 23 224 oldalra voltak kíváncsiak. Ma lesz az ötezredik randi, amúgy is Valentin nap van. Naponta átlagosan 70-en járnak be hozzám egy kis „csevelyre”. Ezt az adatot feltételezem más elektronikus golfmédiát üzemeltető kollegáim nem szívesen osztják meg idegenekkel, hiszen elvileg a hirdetési piacról élnek és statisztikáik hozzám hasonlóan szerények.

Van a világhálón egy cég, aki a www.alexa.com honlapon web adatkeresőt üzemeltet. Beírod a legfelső négyzetbe a keresett honlap címét és akár 2002-től napjainkig megadja a vágyott statisztikákat. Országonkénti olvasottsági ranglista is van.
Odahaza a www.krisztinafodor.com a 25 450. a sorban, míg a www.hungariangolf.hu a 26 145. és a www.golfozom.hu a 32 538. A www.hungolf.hu és a www.golfhungary.hu értékelési küszöb alatt található. A látogatottság egyértelműen a napi frissítésnek, a rendszeres munkának és a változó tartalomnak köszönhető. Do ut des – tartja a latin mondás. Adok, hogy adj! Adok információt és te adod az érdeklődésed.

Témahiány az nincs, mert például most zajlik a Magyar Golf Szövetség közgyűlésének előkészítése. Ki lesz az elnök? Kik lesznek az elnökség tagjai. Sikerül-e a golfpálya tulajdonosokat megkérni, hogy fáradjanak a nemzetközi szokásoknak megfelelően a partvonalra? Mi lenne, ha az elnökségi tagsághoz vezető érdemeket a golfjátékban és a versenyszervezésben lehetne szerezni? A golfmédia dübörög a témán vagy szerényen hallgat? A válaszban rejlik az olvasottsági mutató eredménye.

Én annyival bátrabb vagyok, hogy leírom kinek kellene majd elnöknek, főtitkárnak és szövetségi kapitánynak lennie. Nálam az elnök: Ifjú Tóth János, főtitkár: Böndicz Gergő, szövetségi kapitány: Hahn Roland. Tíz-húsz év múlva így lesz, kérjétek rajtam számon. A jelenlegi jelölteknek és a leendő elnökségi tagoknak pedig a szép Valentin nap mellett kívánom, hogy szeressék az ifjakat.