Fodor Krisztina blogja

Los Arqueros Golf Club dimbes-dombos szakaszain izzadtunk tegnap a napsütéses melegben. Érződik mindenkin a fáradtság. Még a hetedik szakaszig magam is +2-vel álltam egy szerencsés birdie-nek köszönhetően. Egy ötvenméteres pitch ütésem labdája begurult a zászló nyele mellé. Hiába játszottam jól a férfi sárga elütőről, mégis nyolcvan fölé csúsztam köszönhetően a kéretlen vízakadályok büntető pontjainak. A játéknap tanulsága számunkra az este kilencórás takarodó, és az internetes kapcsolattartás korlátozása. Az ünnepeket leszámítva csak vasárnap tartunk fogadó órát, mert arra szeretnénk koncentrálni, amiért itt vagyunk. Érthető, hogy az otthon maradtak keveslik a rájuk eső 5-5 percet, de már ipari méretekben órákat kellene a számítógép előtt üldögélnünk.

Előttünk végzett az Ernyei házaspár. Amikor visszaszaladtam a klubházba, éppen kihajtottak a parkolóból. Tamás és Éva is megerősítette a lehajtott ablakból, hogy ez egy nagyon nehéz pálya. A golfshopban is azzal kezdte a recepciós fiú, hogy na milyen? Elviharzottam a kérdés elől, mert a mosdóban fontosabb dolgom akadt, de visszafelé megosztottam élményeim. A gerincen (Ridge) mit csináltál? – szólt a következő kíváncsi kérdés. Az melyik? – kérdeztem vissza. Tisztáztuk, majd ecsetelte a 12-es pálya nehézségét. Egy gerincről ütünk át egy másik hegyoldalba. A reggeli és a délutáni nap fényei, árnyékai megtévesztik a golfozót. Optikai csalódását az irányokat illetően fokozza a tengerre nyitott völgyön átfújó szél.

Az autóban mesélem a történetet a pálya becenevéről. Régen ez divat volt, különösen a 19. századi Skóciában, ahol gyakran a pálya földrajzi jellegzetességeiről, korábbi használata alapján vagy növények és tereptárgyak neveiről kapta nem hivatalos becézését. A skóciai Royal Troon 8-as szakaszát például levélbélyegnek (Postage Stamp) hívják, mert a 115 méteres pályarész greenje nagyon kicsi. De St Andrews-ban az Old Course-on a 4-esnek gyömbérsör a neve. Daw Anderson ott állította fel büfékocsiját még az 1880-as években. A legtöbb szakasznév azonban ilyesmi: tölgyes, híd, kőfal, völgy, tavacska. A legismertebb szakasznevekkel azonban az amerikai Augusta National rendelkezik köszönhetően a Masters televíziós közvetítéseinek. Minden lyukat az őt körülvevő jellegzetes növényekről neveztek el. Annak idején ugyanis Louis Alphonse Berckmans, a birtok eredeti tulajdonosának fia segített Bobby Jonesnak és Clifford Robertsnek beültetni a lyukakat a egzotikus növényekkel. A főkertészt jó munkájáért később klubtaggá tették. Becslések szerint több mint 80 000 növényt, több mint 350 fajtát ültetett a pályán. Érdemes felsorolni mind a 18 szakasz elnevezését. A közérthetőség kedvéért a magyar neveket írom ide: 1. Illatfa, 2. Virágos som, 3. Őszibarackfa, 4. Vadalmafa, 5. Magnólia, 6. Boróka, 7. Pampafű, 8. Sárga jázmin, 9. Szilvafa, 10. Kamélia, 11. Fehér som, 12. Aranyeső, 13. Azálea, 14. Kínai tulipánfa, 15. Tűztövis, 16. Kanadai júdásfa, 17. Japán szentfa, 18. Szarvas magyal.

Nekem tetszik ez a skót hagyomány. Otthon is adhatnánk találó nevet a szakaszoknak. Ki játszik ilyet? – kérdezem, mint az oviban a gyerekek közt szokás. A tatai 9-est „Vacsorafaként” hívnám, mert sok barátom a keresztező aszfalt út mögött magányosan álldogáló fa eltalálásáért ezt a büntetést eszelte ki a flight társak számára a helyi Diana étteremben. A hencsei 17-est hívjuk „Rókának”, a kis labdatolvaj miatt, de a 18-as lehetne „Ferihíd” Szabó Feri elnökúr kecses ajándéka okán. A büki 3-ast én eddig is „Hollandiának” csúfoltam magamban a csatornák és tavacskák miatt. A Highland Golf Club 8-as szakaszát „Kilátónak” becézném a csodálatos budafoki, csepeli panorámája miatt. Hölgyeim, Uraim tegyék meg Önök is tétjeiket!

Hajnali kettő körül vége az amerikai álomnak. Feltápászkodtam a babzsákról Szigethalom vége táblától jobbra, ameddig a sárga halogén, ostornyeles lámpasor világít. Stílszerűen a Fekete utcán végig. Pedig volt fény az alagút végén. Talán csak Tiger Woods és én láttuk. Bíztam magunkban. Hat ütésre voltunk a döntő előtt. Úgy képzeltem, hogy a dél-afrikai Immelman ront hármat a nap végére és Tiger egy nem lehetetlen 69-et üt a 2008-as Masters döntő napján a georgiai Augusta-ban. Akik pedig közéjük ékelődve elfoglalják a másodiktól az ötödik helyet, lesznek szívesek elszállni. Mindenki tette a dolgát, a csapat mondhatni olajozottan rontott, ahogy kell. Trevor Immelman ezen a napon a 22. helyezést szerezte meg, hozta a megbeszélt plusz hármat. A két amerikai: Brandt Snedecker +5-tel, Steve Flesch +6-tal finiselt, míg az angol Paul Casey +7-tel túlteljesítette elvárásomat. Tiszta a terep, piros szőnyeg a zöld zakóhoz. Krisztián igen jó házigazdaként egy 1999-es Wunderlich-hel dobbantotta meg villányi patrióta szívemet. Mi kell még Lojzi bá ide?

Tudom nem szép valami vagy valaki ellen drukkolni, de nagyon kell nekünk az a nyavalyás Grand Slam. A négy major versenyt pedig csak úgy lehet egy éven belül megnyerni, hogy ha az elsőt is megnyered. A tétel egyszerű, de megcsinálni dög nehéz. Akkora az a teher, amit mintegy ötszáz millió televízió néző tekintete pakol Tiger széles vállaira, az az elvárás, hogy a negyven centis putt nem megy be. Legalább négy-öt igen könnyűnek tűnő putt az istenért se akar a műanyag bögrébe pottyanni. Orsival és Krisztiánnal, két lelkes, a golf szempontjából kezdő, de élettapasztalat tekintetében a világ konfliktus erdejében otthonosan mozgó barátommal kikerekedett szemmel néztük a drámát. Azért nem sikerül Tigernek golftörténelmet írnia, mert Tiger ezt valamilyen kideríthetetlen oknál fogva vasárnap délután, itt hétfő hajnalban nem akarja. Pedig mekkora ünnepre készültem. Orsi sztrapacskája maga volt a csoda és a babzsák (polivinil gömböcskék) remekül követte testem vonalát, ahogy elhevertem a tévé előtt, mint egy római.

Fontos említenem, hogy ezt a heroikus küzdelmet spanyol nyelven kommentálták a televízióadásban. Ami nem volt baj, nem rovom fel. Szép nyelv, dallamos. Tempója, zökkenői fokozták a feszültséget. Tiger interjút nem értettem. Az eredeti hangot levették. Mit mondhatott a 18. lyuk után? A befejezett munka után, ami ide és innen a célig kevés. Mintha a munka helyett a szerencse többet számítana, hogy ideidézzem: sors bona, nihil aliud, a dolgok következetes rendben tartása helyett az improvizáció, amely természete szerint hol zseniális, hol kókler, és semmiképp nem összeegyeztethető a következő zsenialitással és kóklerséggel, az élési technikák helyett a túlélési technikák, a tiszta beszéd helyett a sejtetések. A hagyomány a golfban statisztika és birtoklás. És nem szokás, hanem szokások. És a birtoklás nehéz. Mert tudnom kell, mit birtoklok, ismernem, ez a föltétele a birtoklásnak, és az ismerés nehéz, minden értelmében az, nagy és szép és nehéz. Vagy nem szép és nehéz.

Húsvét vasárnap kezd a lánycsapat, a feltámadás ünnepén lesz az első közös edzésünk. Micsoda hasonlat. Éppen hogy tinik. Amikor azt mondjuk: magyar női válogatott, óhatatlanul a jövőre gondolunk. S a jövőről való beszéd többnyire valami utópisztikus vagy vizionált - föltételezések egy szép új világról. A golf amúgy se a gondolatra épít, hanem a tényekre. A gondolat kicsit mindig gyanús a sportban.

Nagy várakozásaim sorába áll a Masters, remélem már otthon is tudom majd ágyból nézni az éjszakai élő közvetítést. Most olvastam, hogy a Masters Golf Tournament nevű amerikai golfverseny bír a legmagasabb presztízsértékkel a Luxury Institute egyik nemrég közzétett felmérése szerint. A New York-i székhelyű közvélemény-kutató cég az Egyesült Államok 500 dúsgazdag polgárát kérte a leghíresebb sportesemények rangsorolására. A Masters Tournament vezet a leghíresebb négy nemzetközi major golfbajnokságok között és abban is első, hogy ezt rendezik meg a szezon során a leghamarabb.

Az idén 72. alkalommal megrendezésre került meghívásos szuperverseny nem okozhat csalódást nekünk nézőknek, hiszen eddig is a legnagyobb sztárok küzdöttek a győzelemért. A legendás Augusta National pályája minden korábbinál nagyobb kihívást tartogat a játékosok számára, ugyanis az egyébként is hosszú szakaszok közül hatot átrendeztek, aminek eredményeként egyrészt még messzebb kerültek a greenek az elütőhelyektől, másrészt olyan akadályokat is játékba hoztak, amelyeket korábban a hosszú drive-okkal könnyedén kiküszöböltek a játékosok. A torna négy fordulóból áll, csütörtöktől vasárnapig, amelyeket 1960 óta a szerdai napon egy rövid pályán tartott par 3 verseny előz meg.

1949 óta a győztest egy zöld zakóval (Green Jacket) és egy életre szóló címmel jutalmazzák. A hagyomány szerint, a győzelmi ceremónián a zakót az előző év bajnoka segíti fel a győztesre. Előfordulhat hogy a két személy azonos, mint ahogyan az 1966-ban Jack Nicklaus sikeres címvédése esetében is történt, ő ekkor egyedül vette fel a zakót. Az újabb sorozat győztesek, Nick Faldo és Tiger Woods a klubelnöktől kapták meg az ajándékot. A torna végső szakaszához érve, a lehetséges győztesek méretére készült zakók már készen állnak, így a győzelmi ceremóniára késlekedés nélkül sor kerülhet.

Virágzó magnólia sor és azálea bokrok a védjegyei a 150 hektáros ősparkban épült Augusta National golfpályának. Még a 19. században létrehozott virágkertészet és gyümölcsös faiskola hagyatékai. Amikor Bobby Jones, az alapító golflegenda meglátta a mai gyakorló green helyéről a birtokot, felkiáltott – Tökéletes! 1931-ben megépítették, a hivatalos megnyitó 1933 januárjában volt. 1934-től rendezik meg a meghívásos golfversenyek leghíresebbjét. Jones is rajthoz állt tizenkét alkalommal, legjobb eredménye 1934-ben a 13. hely volt.

Bár az Augusta National green-jei ugyanúgy rajzolódnak, mint Bobby Jones idejében, de az itt kikísérletezett kertészeti technológiák miatt a mai játékosok könnyebben bejuttatják a lyukba hosszú gurításaikat. SubAir rendszert építettek be az elmúlt években mind a 18 green alá. A felszín alatt harminc centiméterre húzódó fűtő-, hűtőrendszer eltávolítja a felesleges vizet és klimatizált levegőt fúj be, hogy a füvet szárazon , a talajt pedig szilárdan tartsa.

A golf hagyomány teremtésében élenjáró klubban és ezen a versenyen használták először a ma megszokott eredményjelzési módot is. Clifford Roberts, a klub társalapítója és Bobby Jones barátja találta ki és vezette be 1960-ban a par-hoz viszonyított számolást. A kevesebb ütést pirossal, a felettieket zöld számokkal jelölik. Így nem kell fejszámoló művésznek lenni és a megtett szakaszok par összegéhez viszonyítva az addigi eredményeket latolgatni. Sok profi golfversenyen jártam már élőben, de a televíziós közvetítések varázslatosak. Saját ágyból nézve különösen.