Mikeburger & American Idol
szerda, január 30th, 2008Mikeburger és az American Idol aranyozta be az estémet. Naplóm írásánál elképzelem a kedves olvasót, aki a napokat fejezetenként fogyasztva egyfajta dramaturgiai szerkezetet várna el tőlem, hiszen a valamire való szappanopera is tartalmaz olykor fordulatokat és meglepetéseket. Jókai regényeiben is a hősök váratlan nehézségekkel kellett, hogy küzdjenek. Majd jött a pozitív végkifejlett, hogy még nagyobb bajba sodródjanak. Tudom én, hogy ez a blog érdekesebb is lehetne, de az én dramaturgom az élet. Szerencsére, tegyük hozzá. Semmi kedvem egy túlélő show figurájanként vagy egy szappanopera közhely bölcsességeinek megmondó embereként tetszelegni. Miután a jövőm alakításában igyekszem hasznosan részt venni, van némi ráhatásom az elkövetkező napok, hónapok témáira. De megfigyeltem, hogy akkor jó a blog, ha mások is bele irkálnak a történetembe.
Ezt a bevezetőt azért mondom el, mert a mai keddem forgatókönyvét még a helyi tévé csatorna sem vette volna át. Semmi különös nem történt. Mint régen Anyám kérdésére, hogy mi történt a suliban, jött az automatikus semmi válasz. Ébredés, bérautó rendelés meghosszabbítása interneten, reggeli, edzés, golfüzlet nézegetés, élelmiszer boltban vásárlás, vacsora, televíziós műsornézés, blogírás.
Azt hiszem a vacsora volt az első pillanat, ami megmelengette lelkemet és gyomromat. Sógor úr, aki híresen jó szakács a kedvemért hamburgert süt. A kerti BBQ berendezést (rejtett gázpalackos) beizzította és a mélyhűtőből kivett „Angus” marhából készült húspogácsákat a rácson sütötte. A skót felföldről származó fekete színű, szarv nélküli tehenek Amerika húspiacának sztárjai. Mike szerint érezhető a különbség, hogy melyik állat vezeti vissza őseit az aberdeen-i legelőkig vagy a dél-amerikai pampákig. A hozzávalók készítésénél, a hagymapucolásnál, az avokadó és a paradicsom szeletelésénél már nem jelezte, hogy ezekre is kényes lenne. Szerencsére, mert a sarki Ralphs-ig tudom csak az eredetüket kinyomozni.
A Mikeburgert salátával, pirított gombával, majonézzel és mustárral kell enni. Ez az íz kavalkád csodálatos. Az éhség után Mike a legjobb szakács! Miután elfelejtettem ebédelni, hamar eltüntettem a mindenestül csaknem félkilós szendvicsemet. A pihegés pillanatait úgy időzítettük, hogy a többi amerikai állampolgárhoz hasonlóan a televízió elé heveredtünk. American Idol hatodik szezonját kezdik. Minden kedden és szerdán ez a főműsor a FOX csatornán. A Megasztár eredetijét több mint harminc millióan követik a képernyők előtt. A focidöntőre a lakosság 41%-a kapcsolódik, míg a következő a listán ez az énekverseny 17,2 %-al. Nagy az ország, sok a csatorna. A Született feleségek itt 10% alatt teljesítenek.
Az első hetekben körbejárják az országot a tehetségkutatók, majd Los Angelesben teszik össze a középdöntősöket. A dalos ki mit tud tétje a legjobb 12 versenyző közé kerülni.
De miért is érdemes nézni? A legfőbb indok az egyik zsűritag, Simon Cowell. A lehető legnagyobb szenvtelenséggel alázza le az önértékelési zavarban szenvedő jelentkezőket. Amúgy nem sok különbség van az Idol, és magyar koppintása, a Megasztár között. Az egyetlen lényeges, hogy az Idolban csak háromtagú a zsűri, így sokkal több múlik egy ember döntésén. Közös pont azonban, hogy itt is láthatjuk a válogatásokon szereplő legrosszabbakat és legjobbakat egyaránt. Dübörög a jól szerkesztett életszerűség. A naplóírás egyszerűbb és nekem való.