Archive for the ‘Alan Coren’ Category

Elmacskásodás

kedd, november 11th, 2008

macskak-golf-es-nacik.jpg

A London Paddington negyedében, egy zsidó családba született Alan Coren (1938-2007) életútja több mint furcsa. Oxfordban végez irodalomtudósként, majd a Yale-n doktorál modern Amerikai irodalomból. Londonba visszatérve a Punch szatirikus hetilap külsős szerkesztőjeként dolgozott 1966-tól 1978-ig. A The Times televíziós kritika rovatát írja 1971-től 1978-ig, miközben a Daily Mail humor oldalait szerkeszti 1972 és 1976 között. Az epébe mártott tolla a híresen nyugodt angolokat is kihozta olykor a sodrából. Azonban széles alapokon nyugvó műveltsége, cikázó és megdöbbentő asszociációi, könyörtelen őszintesége több hívet szerzett számára. Ellenfelei inkább hallgattak, mert nem szívesen tették magukat nevetségessé.

35 éves korában már ismert szatirikusként lett az University of St. Andrews rektora. A három éves ciklusban nem tétlenkedett és a modern golf fellegvárában megjelentetett egy érdekes könyvet 1975-ben Golfing for Cats címmel. A mű története egy előadásához vezet vissza, amikor diákjai előtt kijelentette, hogy szerinte azok a könyvek, amik macskákról, golfról és a nácikról szólnak, azonnal bestsellerré válnak, garantált kasszasikerek. A hallgatók hitetlenkedésére cáfolatul írta meg a könyvet, aminek a címlapján ott virít a náci horogkereszt. De idézzünk a könyvből.
„Democracy consists of choosing your dictators, after they’ve told you what you think it is you want to hear.” (A demokrácia azt jelenti, hogy az emberek megválasztják diktátorukat, majd ő az általuk hallani gondolt dolgokat elmondja nekik.)
„Television is more interesting than people. If it were not, we would have people standing in the corners of our rooms.” (A televízió érdekesebb, mint az emberek. Ha nem így lenne, akkor embereket állítanánk be a szobánk sarkába.)

A szabadszájúság nagymesterének teóriája bevált és ezt a könyvét is, mint a későbbiekben megírt 18-at zajos közönségsiker követte. Mit is mondhatna búcsúzóul egy magyar golfközéletbe ékelődő blogger annál jobbat, mint, Alan Coren írt: Te amolyan apa-figura vagy nekem, Papa!

macskak.jpg