GOLF CROSS

crossgolf.jpg

Gellérthegy, klasszikus budai villa, ma már négylakásos társasház. A falon borostyán, halvány sárga fények. Kint hideg, bent melegség. Magas, sportos úriember, égszínkék szemekkel, barátságos mosollyal tárta ki otthonának ajtaját. Kabátomat lesegítve kísért be a nappalijába, ahol gyermekkorom egyik kedvenc klasszikus zenéje a Diótörő szólt. Nyugalom és béke szigete, pont olyan, mint András barátom maga is.

Pontosan hat évvel ezelőtt egy új-zélandi túra során szerencsém volt kipróbálni egy-két nevezetesebb golfpályát ott a világ másik felén. Az idő végig esős volt, ami engem már akkor sem zavart. Vitorlázó barátaim mondogatták gyakran, hogy az eső a barátunk. Nem igazán értettem az elején, hogy ezt valóban így gondolják, vagy egy pszichoterápia része, amikor győzködik magukat, ha már úgysem tudnak mit tenni, mint hogy elfogadják a helyzetet. András barátom evezős fiatal kora óta, mostanában már a szabadidejénk egy részét a golfozás teszi ki. Téli túrájához, ami egyben egy családi látogatás is volt, adtam tippeket, hogy hol érdemes játszani a „birkák, pingvinek és kiwi madarak szigetén”. Hálából, most hogy hazaért, kis kincseket varázsolt elő egy csillogós ajándék zacskóból. Golflabda, javító, ütőfejvédő és óriási gyűjteményem tovább bővült hűtőmágnesekkel. Igazi találó ajándékok egy mániákus golfozónak, mint én.

Sok extrém sport indult el Új Zélandról. A golfhoz nagyon közeli, egy nem szokványos játék a Golf Cross. Hasonló pályán történik a labda terelgetése, ugyanavval a felszerelésssel, amivel mi is játszunk a putter kivételével, mivel a szakasz befejezése nem a labda lyukba gurításával történik. A labda formája más, nem gömbölyű, hanem ovális, tojásformájú, csúcsos mindkét végén. A labda ovális formájából adódik a különleges repülési irányai. Tudunk egyenesen ütni vele, de ugyanúgy alkalmas a slice, a hook vagy a backspin megütésére is, mint a normál golflabda.A labdát egy csésze vagy tölcsér formájú tee-re helyezik és onnan ütik el. A fairwayen fel lehet emelni a labdát és egy lábon (305mm) belül helyezhető nem közelebb a kapuhoz. Igen kapu! Lehet tee-t építeni a játéktéren. A labda nem helyezhető csapdában. Érdemes megnézni honlapjukat.

Itt megtalálható minden leírás és fotók is bemutatva a pálya részeit. A legérdekesebb a szakasz befejező terület, ahol a nálunk szokványos greenen a lyuk helyett egy kiemelt kapu várja a labdát, goal pozíciónak hívva.

Leave a Reply