Schilling Ilona
Schilling Ica szép szemeivel álmodtam. Tudtuk, hogy ennek be kell következnie, de nem vártuk, sőt elhesegettük a gondolatát is. Most meg itt van a hír. Két kép, egy-egy mondat jut eszembe. Életem első pályajátéka Diósdon volt és a faházikóból kilép Ica, a mesebeli kulipintyó, a mézeskalácsházikó mézszínű falai beleolvadtak a szép októberi napsütésbe. Öt percig beszélgettem a valószínűtlenül kék szemekkel, amely körül mindig mosolygott a fájdalmakat és az életet viselő arc.
Klubtag lettem a Budai Golf Klubban 2003 év végére, arra a két és fél hónapra, hogy legyen szövetségi kártyám életem első amerikai útjára. Tavasszal már nagy tervekkel jöttem vissza és első telefonunkban ezt tisztáztam vele, hogy én nem tudok klubtagként ott maradni az akkor még kilenc szakaszos golfpályával rendelkező driving range-n, mert kipróbálnám a határaimat ebben a sportágban. A vonzó familiáris klubélet helyett az edzéseket választottam.
Két rákellenes rendezvényt is szerveztem, amelynek kérés nélkül önzetlen támogatója volt férjével együtt. Hívtam a Magyar Golfozó Nők Egyesületébe, szerettem volna ha elnökségi tag lesz, de udvariasan elhárította. Pedig tapasztalatára, higgadt és nyugodt gondolkodására szükségünk lett volna. Nemcsak attól volt tekintélye, hogy mindenkit látott maga mellett kezdőként, hanem az egészségéért folytatott évtizedes küzdelem hihetetlen alázatra tanította meg, amihez hozzá képest nekünk alig van közünk. Sok külföldi versenyem közepette nekem háromszor emlegették magyarságom miatt honfitársaimat. Az kettő most nem érdekes, mert az angol női golfszövetség (LGU) elnök asszonya tett egy megjegyzést valakire az elbukott LET szervezés kapcsán a British Openen, a másik a Magyar Amatőr Nyílt Bajnokságon tapasztaltakkal volt kapcsolatos.
De egyszer lelkes ölelést kaptam az Osztrák Nyílt Golfbajnokságon egy számomra ismeretlen golfbírótól Schillingék miatt. Szeretettel emlegette Icáékat és nem átallott ezért árkon-bokron átkocsikázni a szakaszokon, hogy a 120 fős mezőnyből az idegen magyar lány kezét megrázza. A Golftanyán a női egyesületnek lesz egy faliújságja, ezt már megbeszéltem Scridon Erikával. Két fotót fel fogok tenni, két olyan emberről, akik nem a szavakkal, hanem tetteikkel bizonyítottak. Vajnóczki Gábor és Schilling Ilona olyan természetesen és magától értetődően cselekedett a női golfért, amelyet én nem szeretnék soha elfeledni.
Ide másolom a férj, Schilling István emlékező szavait, amely a Golfportal.hu-n jelent meg, de nekem is fontos, hogy oldalamon megmaradjon, ha valaki Schilling Ilona nevére rákeresve idetalál.
“1989-ben alapítottuk a Budai Golf Clubot, melynek kezdettől, betegségének eluralkodásáig titkára és „háziasszonya” volt. Évente 20-30 junior felnevelésében szinte anyai szeretettel segédkezett az oktatóknak.
Közben ő is elkezdett golfozni. Az idősebb kezdőket lelkesen bíztatta, segítette, sokan példaképül választották.
Legjelentősebb eredményei:
- 2004-ben Sztankovics Ivánnal megnyerték az Audi Quattro Kupát, így részt vehetett a portugáliai Világ döntőn.
- 2005-ben a Magyar Senior Bajnokságon első helyezést ért el, és az év senior női golfozója lett.
Sajnos 2008-tól betegsége miatt kénytelen volt visszavonulni, és 2010. február 3-án végleg itt hagyott minket.
Júliusban lett volna 60 éves.
1970. óta éltünk kiegyensúlyozott, boldog házasságban.
Két gyermeke, Viktória és Péter, valamint unokája, Réka gyászolja korai távozását.
Hamvasztás utáni végső búcsúztatása 2010. február 18-án 10 órakor lesz a budaörsi régi temetőben.”
február 9th, 2010 at 13:51
A szomorúság nem elég kifejező szó arra az érzésre, amit a hír hallatán érzek.
Nekem nagyon sokszor fogta a kezem ez a rendkívül kedves Hölgy, hogy a golf játékban kellemesen érezzem magam. A gyermekeimmel tyúkanyóként bánt, és sugárzott róla a szeretet irányukba.
De nemcsak a gyerekekre, hiszen minden klubtag érezte a gondoskodást, és az áradó jókedvet, szeretetet, amely áramlott ebből a csodálatos teremtésből.
A jókedve mindig töretlen maradt, és mindenkihez volt kedves szava, egy-egy segítő szándékú mondata, pedig sokszor nagyon sokat dolgozott, hogy a pálya és a klubház körül mindenben a maximumot nyújtsa nekünk, játékosoknak, barátoknak.
Rengeteget tréfálkoztunk együtt, és sokszor beszélgettünk nagyon kellemesen. Volt, aki a fiának nézett, és később már mi is úgy tettünk mintha ez valós lenne.
Ezért nehéz szívvel veszem tudomásul, hogy szeretett Ica Nénink, a pót Anyukánk már csak az angyalok közül figyeli botladozásainkat és sikereinket a golfpályák gyepén.
Soha nem felejtünk, nyugodj békében!
Kiss István
Kiss Dávid
Kiss Richárd