Fél borda

dsc03108.JPG

Laza nap volt a tegnapi, egyáltalán nem mondanám munkásnak, mert nekem a golfoktatás nem munka, a golfjáték pedig pláne nem. A legnagyobb születésnapi ajándék a sorstól, hogy ezt csinálhatom és viccesen még azt is mondhatom, hogy fizetnek érte. Ennek a szakmának is ugyanaz a törvénye, mint minden más emberi cselekvésnek. Az elméleti és gyakorlati tudásért időt, energiát és pénzt kell adni. A golfban is azt mondjuk, hogy azt veszed ki játék közben a tudásodból, amit edzéseken beletettél. A golfoktató sincs ezzel másként. Éva kérdezte meg tőlem, hogy mi golfedzők járunk edzésre, egy végzett oktató ütéshibáit ki javítja? Tegnap kétszer toppoltam a labdát. Egyik oka a hajnali ötös kelés volt, de tanítványom kérdése teljesen jogos volt. Egyébként magam is észrevettem, hogy a héten rövidültek a távolságaim. Ma megyek Stephanhoz, a francia származású pro-hoz, aki Leadbetter instruktor volt Floridában, majd a Leadbetter akadémiát vezette Svájcban és itt Spanyolországban. Veszek tőle egy órát, hogy javítsa ki a hibáimat. Egyébként heti két alkalommal gyakorlok vele. Egyszer technikázunk, majd a következő alkalommal pályára megyünk játszani, csak kilenc szakaszt, de abból minden látszik. Mi lesz a feladata, munkája velem a következő edzésen. Gyakorlatokkal felszerelve enged utamra, hogy gyorsabban haladjunk a javításokkal.

Éva egyébként lassan végére ér az egyhetes táborának és tegnap már kifejezetten ráérzett a különböző ütéstechnikák sajátosságára. Remek üzletasszonyként pedig jókat kérdez. Tehát ki edzi a magyar golfedzőket? Poénosan mondhatnám, hogy az élet. Gondolom Hahn Rolandot az édesapja Árpi, aztán Sárközi Ricsit régebben Tringer Laci segítette. Az oktató-asszisztens képzésnek egyik eleme lenne ugyan a vezető-edző alá rendelt kollégák folyamatos tréningje, de ez nem nagyon működik, hiszen a magyar PGA képzésre járók nagy része nem golfpályán dolgozik, ahol egyáltalán lenne vezető-edző. Az önképzés nem elhanyagolható eleme a folyamatnak, mert csak így haladhatjuk meg a tanulmányainkat. Nyelvtudás a kulcs és jó lenne szakmai fórum is, de az itthon nincs. Szerencsére a nagyobb amerikai oktatói szervezetek honlapján vannak fórumok, ahol megvitatják a legújabb edzéselméleti módszereket és metodikákat. A nyelvezete azonban nem a Rigó utcai középfok, így eleinte szótáraznom kellett rendesen. A golfoktatás legkiemelkedőbb elméleti szakemberei egyébként az Egyesült Államokban dolgozó nemzetközi team tagjai. Egy kicsit olyan ez, mint az atombomba gyártása. Leadbetter Dél-Afrikából érkezett, de a nyílvánosság előtt kevésbé ismert oktató géniuszok jöttek Skóciából, Írországból, Kanadából. Az amerikai PGA 27 ezer tagja akkora piac, hogy megfizethetővé válik egy-egy edzőre lebontva a kutatás fejlesztés ára. A legújabb elméleti munka a swing analízis fizikai mozgásformáinak matematikai képletté alakítása volt, hogy a számítógépes elemzéseknél még finomabban tudják a látottakat értékelni a függvénytáblázatok segítségével. A kiadvány ára 120 dollár, a fülszövegből megtudjuk, hogy az ötéves kutató fejlesztő munkát a Calloway támogatta 1 millió dollárral.

Este a Marbella központjában nemrég nyílt Hard Rock Cafe-ban vacsoráztunk. Ritkán találkozom a hálózattal, legutóbb Dublinban ettem náluk vagy három éve. Azelőtt a mexikói Cancunban. Mindig BBQ bordát eszem és azt a szokásomat is megtartottam, hogy a feléig eljutva már jól lakom. Hazaérve este kilenc után észrevettem, hogy a klubházat nyitva hagyta a lakópark őrszolgálata, mert a világítás is égett. Gyorsan leszaladtam a wi-fi hatósugarába és interneten megköszöntem a sok email-ben, facebooke és iwiw chat-en, skype üzeneten érkezett jókívánságokat. Ha figyelmetlenségből kihagytam volna valakit, akkor itt és most köszönöm, hogy rám gondoltál.

Leave a Reply