Mi a cél?

junior-golfer.jpg

Az USA-ban tudományos kutatásokat végeztek golfozó palánták körében, hogy a legjobb teljesítmény eléréséhez miként kell megteremteni a belső és külső motivációk megfelelő egyensúlyát, valamint az elismerés és büntetés mértékét. A külső motiváció lehet egy bajnoki díj, egy jó helyezés egy győzelem, a belső pedig a golfjátékban ütésről ütésre megélt elégedettség. Ez utóbbi jóval magasabb fokozaton tartja a golfozók elkötelezettségét és szorgalmát. A kutatások bebizonyították, hogyha túl sok külső motiváció éri a gyereket, elhalmozzuk őt dicsérettel, elismeréssel, ha elültetjük benne a kivételezettség érzését, akkor azzal elronthatjuk a játékát, elveszíti a természetes értékítéletét, mely előrevihetné őt a sportban. A mindenkori legjobb bajnokok, a nemzetközi sztárok is csak annyit tudnak mondani, hogy imádják a golfot. Nem szabad elvennünk a gyerekektől, még jó szándékkal sem a játék élvezetének az érzését.

Az természetes, hogy ha valaki nyerni akar, akkor alacsony ütésszámot szeretne elérni. Az ehhez szükséges hangulat és akarat (hívjuk tetterőnek) azonban csak akkor működik, ha a cél elérése egyezik a gyerek belső motivációjával és játéka neki is örömet jelent. A hatékony belső motiváció kialakításának módja, ha az ifjú játékos megismeri önmagát. Ez ennél a korosztálynál egyébként is problémás, hiszen kialakuló jellemüket, változó testüket kell elfogadniuk és lehetőleg mennél jobban szeretni önmagukat. Fel kell tenni a kérdést, hogy mi teszi a gyerek számára élvezhetővé a golfot? Mi motiválja őt? Valamennyi edző tudja és sok szülő is rájön, hogy minden gyereket más és más dolog képes ösztönözni a feladat végrehajtására. Ez lehet értékes ajándék, egy családi kirándulás vagy jó szó. A „belső jutalom”, vagyis az önmagával való elégedettsége a legfontosabb, ezért nem szabad terhelni őket túl sok külső bírálattal. A gyerekek különben sem buták, csak kicsik. Pontosan látják ők, hogy mi sokszor csak beszélünk és az akarat erőpróbáin szülőként és edzőként is elbukunk. Akkor pedig magunkat taszítottuk le az amúgy is ingatag piedesztálról. Miért tornázzak reggelente – teszi fel a kérdést a gyerek -, ha a szüleim sem mozognak rendszeresen? Miért ne mentsem fel magam a golfszabályai alól, ha a szüleim a KRESZ előírásait is lépten-nyomon átlépik? A kérdés tehát, hogyan teremtsünk gyermekünk számára olyan környezetet, ahol motivációja fejlődni tud? Azt el kell fogadnunk, hogy a gyerek az nem „én”, tehát nem azonosak a céljai a sportban és a motivációi is különböznek a szülőkétől. Ha a szülő a saját vágyait részesíti előnyben a gyerek golfjövőjével kapcsolatos elképzeléseivel szemben, akkor annak mindig csalódás a vége, mindkét részről. Sokszor ezek kibeszéletlen folyamatok, csak annyit látni, hogy a gyerek versenyek előtt szorong, izgul és az edzéseken elért teljesítményét meg sem közelíti a golfpályán.

Ha az első kérdés a versenye után az, hogy „mennyit ütöttél?”, akkor megérti a gyerek, hogy nekünk csak az eredmény számít. Sok kis tanítványom elmesélte, hogy rettegnek a hazatelefonálástól, mert ezek a kérdések záporoznak rájuk: „hogy játszottál?”, „ki nyert?”. Ezek a kérdések alkalmasak a fiatalok önbecsülését és önértékelését megzavarni. A golfban mindig vannak és lesznek jó és rossz pillanatok. Azok a játékos, aki nem tudja a nehéz időszakban is magas szinten tartani önértékelését, nem képes megőrizni motivációját. Elsorvad benne a játék egyszerű és tiszta élvezete. A szülő úgy tud segíteni gyermekén, ha egy rosszul sikerült nap után a gyerekkel leirat öt olyan gondolatot, ami tetszett abban a 18 szakasznyi játékában, amikor jól érezte magát a bőrében és büszke volt magára. Nem a hallgatás ilyenkor a jó módszer. Egy-egy jó hangulatú beszélgetés segíti a gyereknek feldolgoznia a negatív élményeit, kifújja a kis lelkéből, ahelyett, hogy még jobban bevésné. Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekkel lehet elindítani ezt a társalgást:
Mit tanultál ma?
Mi minden történt veled játék közben?
Mi volt a legjobb élményed a pályán?
Milyen fontos döntéseket hoztál meg a labda fölött?
Hol és mire koncentráltál leginkább?
Min változtatnál a mai körödben?
Hogyan akarsz felkészülni a következő versenyedre a mai tapasztalataid alapján?
Ezek úgynevezett „nyílt kérdések”, amelyek valós érdeklődést mutatnak és nemcsak a teljesítményre kíváncsiak, hanem arra az önmagát kereső kis golfozóra is, aki a saját gyerekünk.

Minden szülőnek javaslom forgatni Pia Nilsson és Lynn Marriott golfedzők könyveit, akik sokat tudnak ebben a témában segíteni.

Leave a Reply