Tiszta vizet (EVIAN-t) a pohárba!
Egy hete szép csendben lezajlott a nagy EVIAN Masters előtt egy mini golf világbajnokság gyerekeknek, amit szerényen csak EVIAN Masters Junior Kupának hívtak. Tizenöt nemzet 15 csapata mérte össze a tudását és alapvetően az utánpótlás nevelés nemzeti műhelyei tudják ilyenkor rendszereiket összehasonlítani. Ugyanis 14 év alatt az egyéni képességek a játékosoknál nem annyira jönnek ki, azonban a tehetségkutatás, a 8-10 éves korban kezdődő felzárkóztató programok már működnek. A golf is rendszerelvű. Nem véletlen, hogy az ALSTOM támogatta pénzével a versenyt. Nálunk ugye ilyesmire felelős embernek eszébe sem jutna, hogy a magyar junior programot, a Láng Gépgyárat is privatizáló ALSTOM Power Hungária támogathatná. Mert, hogy jön az energetikai gépgyártás és szervizelés a gyerekgolfhoz? És lám Franciaországban működik azzal a szöveggel, hogy a jövő iparága a jövő generációjának szól. Itthoni leányvállalata sem piskóta cég. Évi 34 milliárdos bevételéből pontosan annyi pénz kellene egy célirányos programra, mint most a MGSZ teljes költségvetése.
Mielőtt megnéznénk, hogy mit műveltek EVIAN-ban a legfejlettebb golfképzéssel rendelkező nemzetek, nem érdektelen a bennetek felvetődő kérdésre válaszolni. Mire költenék évi 30 millió forintot, ha a rendelkezésemre állna? A sportág fejlődését az elitképzésben látom. Ki kell választanunk tíz kisgyereket 6-8 év között, akik egyensúly-, gömb-, ritmusérzékükkel korosztályuk fölé nőnek és apait-anyait beletenni. Szükség van legalább heti három edzésre szakemberrel, négyszer négy órás gyakorlásra és két pályajátékra. Kéthónapos téli edzőtábor után korosztályos európai versenyekre menni Ausztriába, Csehországba, Hollandiába, Németországba, Franciaországba és Angliába. Minimum 20 nagy verseny egy szezonban. Ha arra várunk, hogy a magyar golfpiac majd kitermeli a tehetségeket, akkor az én edzőgenerációm nem rúg labdába. Ha demokratikus, szavazásos alapon akarunk pénzt költeni, akkor az ellentétes érdekek kioltják egymást. Ide diktatúra kell, aki megszerzi a pénzt, az vegye magának a bátorságot és csináljon egy programot. Ha van eredmény, akkor az generációkat hoz majd be a sportágunkba.
A két napos stroke play kupán értékelték a négyfős csapat (két fiú, két lány) teljesítményét és az egyéni eredményeket is sorba rakták. Csapat és egyéni eredmények. Hatvan tehetség állt rajthoz. A fiúk versenyét a német Alexander Matlari (67, 72 – 139) nyerte par alatt öt ütéssel! A lányoknál az amerikai Kyung Kim (72, 72 – 144) megjátszotta a pálya ütésszámát, ami négy ütéssel volt jobb, mint a következő kislányé. A csapatok versenyét azonos ütésszámmal, de jobb utolsó napi teljesítménnyel a Spanyolok nyerték az Amerikaiak előtt. Dobogóra csak azok kerültek, akik par körüli eredményt hoztak megbízhatóan. Tehát mindebből számunkra az a tanulság vonható le, hogy a világ legjobbjai már 14 éves korukban part játszanak. Ez a mérce!
