British Open – a kör bezárult

dsc08694.JPG

Tegnap délután hétkor végeztem a budatétényi driving range-en és haza érve mozgósítottam férjem, hogy amíg én lezuhanyozom, készítsen valami könnyű vacsorát és állítsa be a televízión a spanyol Golf+ csatornát, hogy az OPEN összefoglalóját megnézhessem. A zuhany miatt nem hallom mit kiabál a konyhából, úgy sejtem azt kérdezi, mit kérek enni. Visszakiabálok, hogy guacamole salátát lazaccal és pirítóst és egy pohár házi vörösbort, amit Kötél Balázstól kaptam. A bor isteni, én Tihanyi Merlo-nak iszom, tudván, hogy Balázs édesapja a félszigeten él.

A tálcán ínycsiklandozó finomságok és a gyöngyöző falú üvegpohárban a sötétvörös nedű. Elhelyezkedem kényelmesen és átadom magam a szemet gyönyörködtető játéknak. Egy-egy major verseny mezőnyéről mindig Cservák Laci mondása jut eszembe, hogy vannak az amatőr kontárok, a tisztességes szakiparosok és a művészek a golfban. Hát igen! Jó magam is a kontár és az iparos közötti vékony mezsgyén egyensúlyozom és valami csoda látni ezeket a mestereket, akik ütő helyett varázspálcával kényszerítik a labdát a lyukba. Nem szeretném a látottakat összefoglalni, mert szétfeszítené a blog kereteit és nálam vannak szakavatottabb kommentátorok, akik a statisztikák erdejében mutatják az utat és értékelik a pillanatnyi teljesítményt. Azonban a tavalyi címvédő, ír Padraig Harrington utolsó két szakaszon nyújtott teljesítménye mellett nem lehet elmenni. A 17. lyukon eagle (három ütésből csinálta meg az ötütéses szakaszt) és a 18. lyukon birdie. A második napon nyújtott 68 ütésével mindjárt feljött a holtversenyes negyedik helyre, ami csak három ütésre van az első helytől.

Nézem a nagyon nehéz par 70-es golfpályát, amely több mint 6500 méter hosszú és két gondolat jut eszembe. Az egyik, hogy ilyen links típusú golfpályát könnyebben lehetne nálunk is építeni az Alföldön vagy Nyírségben. A mezőgazdasági művelésre amúgy is nehezebben befogható homokbuckás területek teljesen azonos talajviszonyokat mutatnak, mint a tengerparti sávok. A links pálya kialakítása pedig olcsóbb, mint a botanikus kerthez hasonlatos mesterséges területek. A golfpálya építésben is vannak divat korszakok, trendek. A Masters-nek otthont adó Augusta az egyik véglet a green-ek alatt meghúzódó szellőztető álpadló rendszerével és a kertépítő aprólékosságával, amely a 100 hektáros területen egy négyzetmétert sem hagy meg a maga természetességében. A másik véglet az angliai links, ahol csak az elütő helyeket, a fairway-eket és a green-eket gondozzák. Hozzám közelebb áll a természetes környezet, mint a golf-arborétum.

A másik gondolatom az volt Bertényi Balázs hozzászólására emlékezve (golfozom.hu/fórum) , hogy mikor jut el majd magyar fiatalember a legrégebbi major versenyre, a British Open-re. Balázstól idézek: „Szerintem erre a pontosan irányított, felépített “köz” oktatásra lenne szükség itthon, hogy tömegek kapjanak kedvet a golfhoz, ne egy misztikusan nehéz, drága, bonyolult sportnak tekintsék és ne csak csöpögtetve kapják meg a tudást, információt.” Az edzői kar felelősségét, ha jól értem felkészültségét feszegeti. Jó példa erre vele együtt egy-két felnőtt játékostársunk, akik ténylegesen edzők segítsége nélkül értek el fantasztikus fejlődést és eredményeket. De hagy jegyezzem meg, hogy mégsem maguktól. A nemzetközi golfmédia, oktató DVD-k segítségével. Sokan tanulnak így nyelveket is. Azonban az természetes, hogy létrejött egy igény a golfedzői szolgáltatásra olyanok számára, akik vagy gyorsabban akarnak fejlődni, vagy nincs idejük a mozgáskoordináció elsajátításához szükséges információkat összegyűjteni. Az edzők szakmai hitelességét tanítványaik eredményessége határozza meg. Jól láthatóak korlátaink a Hcp számokban. De ez nem baj, mert ettől még remekül lehet élvezni a golfjátékot. Az élsportoló golfozók képzésére alkalmas műhelyek is a nagy számok függvényében jönnek létre. Száz golfpályára számolhatunk a világban ezer kiképzett golfedzőt, akik közül egy mondhatja el magáról, hogy tour-profit nevelt. A kör bezárult. Jobb, ha együtt nézzük tovább az Opent.

One Response to “British Open – a kör bezárult”

  1. Bertényi Balázs Says:

    Szia Kriszta,

    Termeszetesen semmi ellenvetesem sincs a nevesites ellen. A blog-odban tett idezet viszont nem tolem szarmazik, hanem egy “Objektiv” nevu forumozotol (bar egyetertek az idezettel).
    Jo, hogy felhoztad a szamokat (ezer edzore jut egy kinevelt profi jatekos). Szerintem sokan nincsenek tisztaban azzal, hogy mennyire nehez is odaig eljutni hogy valaki sikeres jatekos profiva valjon vagy azt neveljen.
    Lehet, hogy en a forumon kisse negativ szoktam lenni. Egyszeruen csak nem szeretem az ures marketing vetiteseket, es probalok mindig pragmatikusan realista maradni. A vilagon tobb ezer tizeneves scratch jatekos pufoli a labdat. Ebbol kb 10 fog igazan beftuni, es vagy meg otven talan eltengodik a versenygolfbol. Nalunk van 3 fiatal scratch koruli jatekos - lehet szamolni…

    En meg mindig a klubok vezeto szerepet feszegetnem a golf hazai nepszerusitese erdekeben. Sajnos nalunk a klubok legtobbszor egymas ellen dolgoznak. Van ez azert is, mert ilyen keves golfozo meg ilyen kis szamu klubot/palyat sem tud rentabilissa tenni, igy nagy a verseny. Remelem ez majd idovel valtozik. A Highland peldaul szerintem mintapeldaja, hogyan is kell aktiv pezsgo klubeletet szervezni - ugyhogy mindent bele…:-)

    Udv,
    Balazs.

Leave a Reply