Tompos Imre Memorial
Tompos Imre emlékére 2002-ben rendezte meg első alkalommal a barátoknak szóló emlékversenyt a Birdland Golf & Country Club. Révész Tamás lett az első bajnok. A győzelmeket a legjobb büki klubtagok szerezték meg. Sorrendben: Baranyai Róbert, Wilheim István, ifj. Tóth János. Az elmúlt két év címvédője Böndicz Gergő. Ezen a versenyen megszokott, hogy par alatti eredménnyel végeznek az élen. Ami azonban az idén újdonság lesz, hogy pro kategóriában is rajthoz állhatnak az egykori amatőr legjobbak.
Tompos Attila méltó módon ápolja édesapja emlékét, akit a mai golfbarátok közül kevesen ismertek, azonban e verseny révén sokan emlékeznek rá. Sokat köszönhetünk neki azzal, hogy korát megelőzve a magyar golfélet egyik kialakítója volt. Például neki köszönhetjük, hogy ifj. Tóth János ütőt ragadott. Szép emléket hagyott első találkozásuk a pályán az akkor még gyerek Janóban. Négyszeres magyar bajnoki címmel hálálta meg a golfbemutatót.
2004-től magam is részt vettem a Tompos Imre Memorial golfversenyeken. Az első évben 27-es hendikeppel, 101 ütéssel sikerült megnyernem a nők stableford pontszámítású tornáját. 2005-ben már 9,6-es hendikeppel és 86 ütéssel hoztam el az első nőnek járó trófeát. Az eseményről egy fontos képet őrzök, amelyen valamennyi bükfürdői barátom együtt szerepel. Ugyan az élet már továbbvitte őket a klubtól, de itt a jó alkalom, hogy ismét együtt lehessünk. Bármelyik klubban is játsszunk vagy dolgozzunk, a golf szeretete összeköt bennünket.
Révész Tamás, Wilheim István, ifj. Tóth János, Skripek Richárd, Tompos Attila
Versenyfeltételek:
A verseny a St. Andrews Royal & Ancient Golf Club, valamint a Birdland Golf & Country Club pályaszabályainak megfelelően kerül megrendezésre.
A verseny formája
Pro kategória: Stroke
Férfi A, B és női kategóriák: Stableford
Senior és Junior kategória: Stableford
Díjak:
Bruttó I.
Pro 1 helyezett (pénzdíj),
„A” kategórianettó 1-3 helyezett, Hcp 0- 18,4
„B” kategórianettó 1-3 helyezett, Hcp 18,5- 36
Női kategória: nettó 1-3 helyezett, Hcp 0- 36
Jun. kategória nettó 1-3 helyezett, Hcp 0- 36
Startlista:
A versenyt megelőző napon 15.00 óra után a Birdland G&CC recepcióján.
Verseny kezdete:
9.00 óra, majd 10 perces időközönként.
A változtatás jogát fenntartjuk.
Eredményhirdetés:
A verseny befejezését követően 1 órán belül a klubházban.
Nevezési díj:
A Birdland Golf & CC és más klubok tagjainak egyaránt
Felnőttek: 5.000 Ft
Pro és Juniorok: díjtalan
A nevezési díj tartalmaz:
Green fee-t a verseny napján,
Frissítők fogyasztását az 1. Tee-nél,
Eredményhirdetést követő vacsorát.
Jelentkezési határidő:
A versenyt megelőző nap 13.00 óráig írásban (info@birdland.hu; www.golfnet.hu ), vagy telefonon a klubházban.
Cím:
9740 Bükfürdő, Golf u. 2.
Telefon/Fax:
(+36) 94 358 060 / (+36) 94 359 000

július 19th, 2008 at 11:39
Kedves Kriszta !
Nagyon örültünk mai blogodnak, melyben a Tompos Emlékverseny meghirdetése kapcsán feleleveníted emlékeid, a győzteseket, saját szereplésed, és a golfba most
bekapcsolódókat tájékoztatod a névadóról.
Nem tudom megállni, hogy ennek kapcsán meg ne említsem, az első években jelentős szerepet vállaltunk az emlékversenyben. Mindhárman részt vettünk az első 2002 évi versenyen és az utána következő években is. Barbi 2002 és 2003- ban első lett a női kategóriában és a polcán előkelő helyet foglal el a két nagy üvegserleg.
A Tompos Családdal nagyon jó viszonyban voltunk és Attilával megbeszélve a Hole in One Magazinban egész oldalas cikkben – kissé nekrológ szerűen – emlékeztem meg a névadóról az első években.
Már rég nem voltunk Bükön, lehet, hogy ennek kapcsán teszünk egy látogatást.
Szívélyes üdvözlettel
Szlávy Tibor
július 21st, 2008 at 06:58
Kedves Kriszta,
Köszönöm szépen a kedves sorokat, amelyet egyetlen, de fontos dologgal kívánok kiegészíteni. Az emlékverseny megrendezését minden évben pénzügyileg is támogatják jelentős mértékben Apa barátai, név szerint Kozma Sándor, Madarász György és Tóth János. A segítségükkel sikerült eddig évente összehozni egy jó hangulatú golfversenyt.
A versenyen induló golfozókon túlmenően külön köszönetet kell mondjak a helyszínt biztosító golfklubnak és az ott dolgozóknak, akik önzetlen segítségükkel és kedvességükkel járulnak hozzá a versenysorozat sikeréhez.
Baráti üdvözlettel,
Tompos Attila