Gyereknapon
Kamilla gyalog jön Solymárról segíteni és a hatodik napja böjtöl. Kamilla teljesen normális és szeretetre méltó asszonyka, a női klubunk tagja, egyébként természetgyógyász. Őt nem zavarja, hogy kétszáz sonkás, sajtos zsemlét kell készítenünk reggelire. Nem hagyja magát kizökkenteni. Róla veszek példát és én sem hagyom. Nem kesergek, hogy miért csak harmincan és nem keveslem a kétszázezer forintot, ami adományként összegyűlt. Ez a rendezvény először a hazai golftörténetben behozott a pályára többszörösen hátrányos helyzetű gyerekeket. Nevelőotthonokból, kórházakból jöttek ezek a fiatalok. Az ő gyereknapjukban már az ünnepnek számított, hogy kiléphettek a négy fal közül. Szívfacsaró volt látni eleinte azokat a tompa fényű szemeket, azokat a leesett vállakat. A lemondást a győzelemről, a kíváncsiság elfojtását, hogy ne legyen aztán csalódás. A felnőtt világ nem kér belőlük, így hiszik.
A Mosoly Alapítványnál azon dolgoznak, hogy minden nap hozzon meglepetést, és a gyerekeknek legyenek álmaik, önérzetük. Ezen múlhat a gyógyulásuk, jövőképük. Az alapító Küllői Péter és munkatársai: Adorján Kati és Pál Timi sokat próbált idealisták. Szenvedélyes szervezők és kedves emberek. Minden kis dolognak tudnak örülni és ez nekem is jó, mert ezt kell tanulnom tőlük. Kínosan maximalista vagyok.
Reggel Kamillán kívül Szalabeck Viki, Illés Barbi, Balzer Tímea, Vida Ilona és Rácz Györgyi segített. Magyar Szendvicsgyártó Nők. Pik-pak. Ford módszer női empátiával fűszerezve. A lányoknak félretettem egy-egy gyerekrajzot, korábban mentek el.
Tartottam a vendégeinktől, hogy nem tudnak majd viselkedni. Alaptalanul. A verseny vége felé vízzel és szendvicsekkel körbeszaladtam a golfpályát és tapasztalom, amint értő közönségként szurkoltak golfozóinknak. Innen-onnan még taps is hallatszott egy-egy jó ütés után. A sajtót is invitáltam és az MTI fotóriportere érkezett a kezdésre. Életképek a gyereknapról, budapesti anzix. Kérdezte, hogyan fotózható a golf. Sehogy, válaszoltam rezignáltan. Komponálhatatlanul nagy a pálya az emberhez képest és a labda meg annál is kisebb. Talán a testtartás és a szemek.
Virág és Csicsi ma junior tanítványból tanárrá lépett elő. Virág észre sem vette, hogy milyen szépen és határozottan kiállt tíz-húsz ember elé és minden óvatosság nélkül mondja, amit tőlem hallott a gurításról. Meggyőző! Csicsi inkább odanyúl és igazít lábon, karon, ütőn. Szorgalmasak és hálás vagyok, ezt már nem tudnám ma vállalni, ők pedig felnőnek a feladathoz. Jók! Kétszer is megköszönöm nekik. Virág anyukája, Roni pedagógus. Ő vállalta, hogy fogadja a gyerekeket, italokkal kínálja őket (éttermünk jóvoltából) és eligazítja a sok kis téblábolót a programban. Látszik a gyakorlat és a szeretet. Vállakat érint, buksikat simogat. Érkezik egy-két páncélos kislovag. Nehezen oldódnak, nem értik miért vannak itt. Aztán Bősze Pista edzőkolléga gyorstalpalójából már alig lehet őket kivenni. Klubelnökünk köszöntőjében bátran kimondta, hogy reméli, visszatalálnak kis vendégeink még a golfpályára. Ez szép volt Zoli! Meggyógyulhatnak, és az akaratból juthat még az idáig vezető útra is. Ez volt ma a dolgunk!
május 25th, 2008 at 22:01
Kedves Kriszta!
Csak csodálni tudlak, nem értem honnan van erőd szervezni, dolgozni és utána még blogot írni. Soha még még senkinek sem olvastam a blogját, nem is nagyon értek az internethez. A mai nap szuper volt, minden gyerek nagyon jól érezte magát. A vendég gyerekek megismerkedtek egy izgalmas, de titokzatos világgal, az indulók pedig nagyon okosnak képzelhették magukat, hogy magyarázhattak az általuk sem sem tökéletesen ismert dologról. Péda erre a fiam, aki a juniorban indult és először nem értette a dolgot, hogy egy versenyen hogy lehet, hogy egyszerre kb 15-en vannak vele, folyamatosan kérdeznek, beleszólnak, pisszegnek az elütésnél. De a a végén azt mondta, anya de jó hogy én mutatathattam meg és nem nekem magyarázták el idegenek. Őket miért nem akarta az anyukájuk? Sajnos erre nem tudtam neki egyértelmű és megnyugtató választ adni, csak annyit, hogy mert neked szerencsét volt. De csak szerencse az élet? Mi lett volna erre a jó válasz? Szóval csak támogatni tudom az elképzelést, helyeselni a megvalósítást!Kívánom, hogy továbbra is legyen ilyen segítőkész, beleérző a Highland és neked is legyen kitartásod a megvalósításhoz!
A 200.000,- ft nem kevés!!!Ne számokkal mérd, hanem az élménnyel, az újdonsággal, amit a gyerekeknek adtál, adtatok. Dont give up - így szól a szám is.
Szeretettel üdvözöl egy golfos anyuka
Tuza éva
Egerszegi Csaba anyukája
(Dr. Bartha András felesége)
május 25th, 2008 at 22:09
U.i.: A képet, amit a gyerekektől kapott a fiam, kitette a kupái és érmei mellé a falra, a szobájában!
Bocs, de az előbb ezt kifelejtettem.
május 26th, 2008 at 09:14
Kedves Kriszta!
Nekem külön öröm volt a tegnapi nap, mert ez volt életem első golfversenye. Nagyon jól éreztem magam, hibátlan flight-ba kerültem.
Köszi még egyszer!!!!!!!
András