A mérges törpe
Régóta tartja magát a hiedelem, miszerint a kifejezetten alacsony férfiak agresszívabbak az átlagosnál. Az Alfred Adler pszichológus által a francia császár után Napóleon-komplexusnak elnevezett jelenséget most kísérlettel cáfolták brit tudósok. Mindezt a BBC honlapján olvasom és nem is tudom lemerjem-e írni ide, mert úgy látszik ebben a blogban minden félreérthető dolognak másodlagos jelentést tulajdonítanak. A BBC3 adó által megrendelt kísérletben a Central Lancashire Egyetem tudósai tíz 152 centiméternél alacsonyabb férfit és tíz átlagos magasságút hívtak be, és azt mondták nekik, hogy fizikai jellemzőiket, reakcióidejüket és a szem-kéz koordinációjukat vizsgálják.
Valójában azonban az evőpálcika-játék nevű agresszióvizsgálatban vettek részt, amellyel a világon valószínűleg először tették próbára az úgynevezett alacsony férfi tünetcsoportot, amely a Napóleon-komplexus másik elnevezése. A különböző magasságú embereket párokba osztották, majd körülülték az asztalt. A beépített emberek azonban egyszer-egyszer szándékosan provokálták a résztvevőket, pálcával ütötték meg az ujjukat. A vizsgált emberekre kötött szívritmus monitorok azt mutatták, hogy a közvélekedéssel ellentétben nem az alacsonyabb, hanem éppen a magasabb férfiak reagáltak agresszívabban.
Mike Eslea, az egyetem pszichológusa elmondta: az eredmény egybevág azzal a vélekedésükkel, hogy az alacsony férfi szindróma csak mítosz. Amikor az emberek egy alacsony férfit látnak erőszakosan viselkedni, akkor automatikusan azt gondolják, hogy ez a testmagassága miatt van - tette hozzá. “Ennek semmi értelme. Ha azt mondjuk, hogy Dennis Wise (a Chelsea volt labdarúgója) azért agresszív a pályán, mert alacsony, akkor azt is mondhatjuk, hogy Robbie Savage (a Blackburn focistája) pedig azért, mert szőke” - fakadt ki a szakember.
Az eredményeket valószínűleg örömmel fogadják az alacsony férfiak, akik gyakran arra panaszkodnak, hogy diszkriminálják őket, és több nehézséggel kell megküzdeniük, mint magasabb társaiknak. A mítosszal ellentétben ennek valóban van alapja: kutatások bebizonyították, hogy az alacsony férfiak kevesebbet keresnek és a nők kevésbé találják őket vonzónak. Utóbbit konkretizálták is: átlagosan minden mínusz 2,5 centiméter azt jelenti, hogy 5 százalékkal kevesebb nő találja vonzónak az illető férfit.
Napóleon valóban nem tartozott az óriások közé, a francia császár magasságát a történészek 158 és 168 centiméter közé teszik, de Joszif Sztálin szovjet diktátor sem volt égimeszelő a maga 163 centiméterével. Kortársa, Josef Göbbels náci német propagandaminiszter két centivel volt magasabb, ezzel és habitusával ki is érdemelte a “mérges törpe” elnevezést. Nem csak alacsonyak lehetnek azonban zsarnokok és diktátorok. Szaddám Huszein kivégzett iraki elnök 188 centiméter magas volt, a Skócia utolsó királya című filmben is megörökített ugandai diktátor, Idi Amin pedig 193 centiméterre nőtt. Oszama bin Laden al-Kaida vezér az FBI szerint még nála is magasabb: 194 centiméter.
